Íme, itt a tatabányai Bábel FC

M. J.M. J.
Vágólapra másolva!
2006.01.22. 03:27
Címkék
Szinte napra pontosan tizenöt éve játszott edzőmérkőzést egymással a Tatabánya és a Dorog, akkor csak egy osztály választotta el a két csapatot. Azon a mecscsen sajnálatos sérülés történt, amely miatt némileg megromlott a két klub és a két akkori vezetőedző kapcsolata.
Sisa Tibor ért a játékosai nyelvén
Sisa Tibor ért a játékosai nyelvén
Sisa Tibor ért a játékosai nyelvén
Sisa Tibor ért a játékosai nyelvén
Sisa Tibor ért a játékosai nyelvén
Sisa Tibor ért a játékosai nyelvén
Anno a tatabányai Klausz László a dorogi Romfa Károlynak okozott sérülése (a vendégjátékosnak eltörött a sípcsontja) miatt a két megyebeli bányászegyüttes, valamint a hazaiak oldalán dolgozó Tornyi Barnabás, illetve az akkor dorogi Reszeli Soós István fordított hátat egymásnak. Ma már más a helyzet, a múlt sebei begyógyultak, és a jelenleg első osztályú Csőszer FC Tatabánya klasszisokkal jobb a harmadik osztályban játszó, ám ezen a találkozón sokáig egyenrangú ellenfélként futballozó dorogiaknál. A szokatlanul népes nézősereg több új tatabányai futballistával barátkozhatott. Sisa Tibor gárdájában négy kameruni, Eduard Ndojo, Joseph Ngaile, Dorge Kouemaha és Nana Ahidjo kapott szerepet (az ötödik afrikai, Eyah Fomumbod sérülése miatt pihent), de szerb, albán és egy amerikai-brazil játékos is futballozott a kilencven perc alatt. Utóbbi, Andrea Borges jó benyomást tett a Csőszer FC vezetőire, számos sprintje egyikének végén ő szerezte a harmadik tatabányai gólt.

A kék-fehérek alapembere mégsem külföldi, hanem a nyáron Vácról érkezett Hajdú Norbert volt. A 23 éves, ballábas játékos először némi szerencsével talált a dorogiak kapujába, majd kétszer ziccerig jutott, és ki is használta mindkettőt. A Tatabánya együttesében jól futballoztak a kameruniak: főleg az irányító poszton játszó Joseph Ngaile és a gólt szerző Dorge Kouemaha.

A mérkőzést egyelőre a pálya széléről figyelte a csatártárs, Nagy Tamás, aki a jövő héten már megkezdi a labdás edzéseket. Nem volt ott a műfű szélén azonban a sérült Tóth Zoltán, illetve a hétvégére belázasodó Deme Imre. A Csőszer FC jelenleg tíz idegenlégióssal készül a bajnokságra, de ez a szám nem végleges. A napokban eldől, hogy kék-fehér mezt húzhat-e Andrea Borges. "A keret még alakul, de a ciprusi edzőtáborba már várhatóan a végleges alakulattal utazunk" – mondta a meccs lefújása után Sisa Tibor, aki a sok légiós miatt hol angolul, hol szlovákul, hol szerbül, hol pedig arabul dirigált a kispadról.

Csőszer fc-TATABÁNYA - DOROGI FC 6–0 (3–0)
Tatabánya, 400 néző, V: Plotár
CSŐSZER FC. 1. félidő: Poleksic – Vati, Németh K., Barkac, Megyesi – Nana, Mile, Hajdú, Nalbani – Ndojo, Borges. 2. félidő: Postrich – Kerényi, Barkac, Filó T., Megyesi – Nana (Silva), Joseph, Hajdú, Balogh Z. – Kouemaha, Márkus
G: Hajdú (3), Borges, Márkus, Kouemaha

A meccs akciója
Bár a Tatabánya két hét kemény munkán van túl, Hajdú Norbert mégis roppant agilisan, frissen és eredményesen futballozott. A balszélső egyszer szerencsével, kétszer szép akció után talált a kapuba.

A meccs bakija
Márkus Tibor csak egy félidőt töltött a pályán, de így is gólt szerzett. A bajnokság gólkirályjelöltjétől a kapu előtt néhányszor elpattant a labda, és egy tizenegyest fölélőtt.

A meccs utasítása
A tanárember Sisa Tibor öt nyelven dirigálta végig a mérkőzést, a kameruni Nana Ahidjót arabul utasítgatta. Sisa Tibor Kuvaitban is dolgozott, s most hasznosíthatta nyelvtudását. ---- A
Legfrissebb hírek

Nem bírt a Kisvárdával a Mosonmagyaróvár

Kézilabda
9 perce

Mérész Beatrix volt a román kosárlabdaliga döntőjének legeredményesebb játékosa

Kosárlabda
28 perce

Súlyemelő Eb: Horváth Laura 15. lett összetettben

Egyéb egyéni
42 perce

Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

Minden más foci
45 perce

Sportkönyvtár: színes, szagos, fiatalos Formula–1

Képes Sport
49 perce

Benczur Márton: Nem önmegvalósítok, a játékosokat akarom kiteljesíteni

Utánpótlássport
1 órája

Amerikából jöttem: Jokics vagy Gilgeous-Alexander? Ki lesz az MVP az NBA-ben?

Amerikai sportok
1 órája

Férfi kézilabda NB I: Veszprém–Szeged

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik