Hatott Riley mágikus tánca

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2006.02.14. 03:44
Címkék
A Miaminak eddig nagyon rosszul ment a játék a liga elitcsapatai ellen, a Detroit vendéglátása előtt a legjobb négy ellen mind a hét meccsüket elbukták a floridaiak. Sokáig úgy tűnt, a nyolcadik kudarc is bekövetkezik, de Dwyane Wade a mérkőzés záró negyedére megtáltosodott, és egymaga fordította meg az utolsó 12 perc kezdete előtt lefutottnak tűnő mérkőzést.Három negyed után 84–71-re vezetett a ligaelső Pistons, amely a második periódus közepén volt utoljára hátrányban. Négy és fél perccel a vége előtt 90–83 volt a vendégeknek, ekkor azonban beindult Wade, a Miami utolsó 17 pontját kivétel nélkül egymaga dobta, és miután a Pistons csak nyolccal tudott válaszolni a nagy hajrára, a Detroit el is vesztette a meccset. A Heat egyszer vezetett, mégpedig a legvégén, amikor a hibázásra képtelen Wade értékesítette az utolsó kísérletét.A túloldalon Tayshaun Prince próbálta meg egy triplával megnyerni az összecsapást, de a dudaszókor elengedett labda kipattant a gyűrűről.„Dwyane a kezébe vette a meccs irányítását, mindent bedobott, és ez ellen nem tudtunk mit tenni” – mondta Flip Saunders, a Detroit vezetőedzője.„Élvezetes volt az utolsó negyed – tette hozzá Wade. – A lassú kezdés után úgy éreztem, eljött az én időm, és tehetek valamit a csapatért. Tudtam, hogy elbírom a terhet, és nem is roskadtam össze alatta.”A mérkőzés előtt a Miami öltözőjében Pat Riley vezetőedző szokatlan – legalábbis tőle szokatlan – módját választotta játékosai feltüzelésének: a szakember Doobie Brothers zenéjére táncolt.„Szenzációs volt, ahogy ott próbálkozott – mondta Wade. – Nem igazán van ritmusérzéke, de olyan mozdulatokkal ejtett ámulatba bennünket, amelyekre álmomban sem gondoltam volna. Ez a kiselőadás arra mindenképpen jó volt, hogy a meccs előtt kicsit elfelejtsük, a liga legjobb csapatával állunk szemben.”NBA, ALAPSZAKASZ, 102. JÁTÉKNAP

Boston Celtics–Orlando Magic 102–94 (28–16, 19–29, 25–26, 30–23).
Ld: Pierce 31, Szczerbiak 24, LaFrentz 16, Gomes, De. West 14-14, ill. D. Howard 24, Türkoglu 16, Hill 15

Houston Rockets–New York Knicks 90–83 (22–22, 25–24, 22–14, 21–23). Ld: Jao Ming 24, Wesley 15, Alston 14, ill. Q. Richardson 19, Crawford 15

Indiana Pacers–San Antonio Spurs 88–92 (21–25, 17–18, 24–19, 26–30). Ld: S. Jackson 17, Sztojakovics 16, ill. Ginóbili 29, T. Parker 17, B. Bowen 16

Los Angeles Clippers–Chicago Bulls 91–97 (25–29, 25–22, 17–25, 24–21). Ld: Brand 29, Cassell 18, ill. Hinrich, Pargo 17-17, Deng 14

Miami Heat–Detroit Pistons 100–98 (24–24, 25–35, 22–25, 29–14). Ld: Wade 37, S. O’Neal 31, Payton 13, ill. Billups 29, R. Hamilton 25, R. Wallace 21.

New Jersey Nets–Milwaukee Bucks 94–79 (26–20, 29–23, 17–16, 22–20).
Ld: V. Carter 24, Kidd, C. Robinson 16-16, ill. Redd 27, T. J. Ford 18

Sacramento Kings–Atlanta Hawks 109–84 (25–23, 23–17, 30–21, 31–23). Ld: Artest, Kev. Martin 20-20, Ke. Thomas 17, B. Miller 15, Bibby 13, ill. J. Johnson, Childress 13-13

Seattle SuperSonics–Denver Nuggets 112–120 (20–25, 29–28, 16–22, 37–27, 10–18) – h. u. Ld: R. Allen 34, D. Wilkins 21, Ridnour 15, ill. Anthony 33, Ken. Martin 22, A. Miller 21

Toronto Raptors–Portland TrailBlazers 114–81 (31–18, 21–20, 33–21, 29–22). Ld: Peterson 22, M. James 19, Villanueva 16, Bosh 14, Graham 11, ill. C. Smith 11

Washington Wizards–Philadelphia 76ers 107–97 (22–24, 30–22, 32–19, 23–32). Ld: Arenas 27, C. Butler 21, Jamison 18, A. Daniels 17, ill. Iverson 33, Webber 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik