Még nem borult a papírforma

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2006.02.19. 03:41
Címkék
Az Alba Volán és az Újpest nyerte meg a Borsodi Liga elődöntőjének első mérkőzését, azaz minden a papírformának megfelelően alakult. Már ami az eredményeket illeti. Mert a külső körülmények, no meg a pályán látottak már nem mindenben feleltek meg az előzetes várakozásnak.
Újpest–DAC-Invitel

Amire számítani lehetett:
  • ebben az idényben a lila-fehérek négy mérkőzésből hármon diadalmaskodtak a dunaújvárosiak ellen, várható volt, hogy ezúttal is ők irányítják a mérkőzést;
  • az Újpest az elmúlt hónapokban megszokott, látványos, szép játékát hozta, most is tökéletesen kidolgozott, ötletgazdag támadások jellemezték az együttest;
  • a Dunaújváros most is a biztonságos védekezésre helyezte a fő hangsúlyt, s a mindössze két kapott gól jelzi: ezúttal sem vallott szégyent;
  • a lila-fehérek kulcsemberei – Ladányi Balázs, Horváth András, Vlado Dubek, Ludomil Ondov, Andrei Drahovsky – ismét hozták, amit tudnak
Ami váratlan volt:
  • a dunaújvárosiak támadójátéka – nincs jobb szó rá – borzasztóan gyenge, minden elképzelést nélkülöző, átütőerő nélküli volt, nem tudták kihasználni azt a lehetőséget, hogy az ellenfélnél Sájevics András személyében rutintalan kapus védett;
  • az újpestiek ugyan rengeteg lehetőséget dolgoztak ki, de sokat el is packáztak, ami eddig – legalábbis ilyen mértékben – nem volt jellemző rájuk;
  • az „acélbikák” új szerzeményéről, az ukrán Szerhij Csernenkóról előzetesen nagyon jókat lehetett hallani, ám ezen a meccsen gyakorlatilag észrevehetetlen volt;
  • a dunaújvárosi légiósok általában csalódást okoztak, nem nyújtottak jobb teljesítményt, mint bármelyik magyar társuk, úgy tűnt, velük csak többen vannak a vendégek, de nem jobbak
A szlovák Peter Gallo ? társaihoz hasonlóan ? jó játékkal rukkolt ki
A szlovák Peter Gallo ? társaihoz hasonlóan ? jó játékkal rukkolt ki
Farkas József
A szlovák Peter Gallo ? társaihoz hasonlóan ? jó játékkal rukkolt ki
Értékelés:
Az első meccsen látottak alapján a dunaújvárosiaktól nagy formajavulásra lenne szükség ahhoz, hogy szorossá tegyék, esetleg megnyerjék az elődöntőt, mert ha ezt a formájukat hozzák, nagyon megkönynyítik a lilák dolgát, akik szinte besétálnak a fináléba.

Az a fránya kapuvas…

A dunaújvárosiak ugyan elismerték, hogy az Újpest megérdemelten nyerte meg a mérkőzést, ám a találkozó után még mindig az első gólt sérelmezték, szerintük ugyanis a játékvezető tévedett.

„A felvételeket visszanéztük, s ennek alapján majdnem biztos, hogy a korong nem a hálóból, hanem a kapuvasról vágódott ki – magyarázta Takács Endre, a DAC-Invitel szakosztály-igazgatója. – Sajnos a támadójátékunk nem volt igazán jó, de ettől még a tény tény marad, s ki tudja, mi történik, ha azt a gólt nem adja meg a játékvezető. Akárhogy is nézzük, ez a mérkőzés eredményét befolyásoló tévedés volt, s szerepet játszott abban, hogy az elődöntő első mérkőzése után hátrányba kerültünk. Kedden hazai pályán természetesen megpróbálunk javítani.”

Érdekes, hogy a meccs utáni sajtótájékoztatón az Újpest két edzője, Eduard Giblak és Ancsin János sem mert állást foglalni az ügyben, diplomatikusan csak annyit mondtak, gól az, amit a játékvezető megad, de Björn Ferber, a DAC-Invitel svéd szakvezetője sem mondott egyértelmű véleményt a történtekről. Bizonyára ő is érezte, nem elsősorban ezen múlott, hogy csapata vereséggel távozott a Megyeri útról.

Következik: 2. mérkőzés, kedd, Dunaújváros, 18 óra ---- A ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik