Ha végigmegy a sopoti főutcán

A város 50 ezer lelket számlál, ám Lengyelország északi részén a hivatalokon kívül senki sem kezeli önálló közigazgatási egységként a helységet. Tudniillik ha délről elindulunk felfelé, a tengerpart vonalát követve, a 700 ezer ember otthonának számító Gdansk, valamint Sopot és a 350 ezer regisztrált lakossal büszkélkedő Gdynia egy körülbelül 40 kilométer hosszú szakaszon gyakorlatilag egybeépült.„Szépen megoszlanak errefelé a lehetőségek – mondja Németh István, akinek az egyik kedvenc témaköre a történelem. – Gdynia az üzleti világ, Sopot a szórakozás központja, míg Gdansk elsősorban a gyárairól híres, no meg arról, hogy kétszer is a városra irányult a világ figyelme. Gyakorlatilag a második világháború innen indult, amikor a német tankok a kikötőből elkezdték lőni az egykori Hanza-várost, Danzigot, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején pedig Lech Walesa egy kikötői dokkban indította el a Szolidaritás szakszervezeti mozgalmat.”Nem is feledkeztek meg a helyiek a később Lengyelország elnöki székébe ülő szakszervezeti vezetőről, hiszen a város repterét róla nevezték el. A világháború szigorú mementóját is igyekeztek megőrizni a lengyelek az újabb generációk számára, az eredeti helyszínen, a Westerplattén egy tank, néhány akkoriban lebombázott ház romjai, egy monumentális emlékmű, és egy tízezer méter magasból is látható felirat hívja fel a figyelmet arra, hogy „Nigdy wiecej wojny!”, azaz „Soha többet háborút!”„Nagyszerű az élet errefelé” – állapítja meg a Körmendről indult kosárlabdázó séta közben a sopoti főutcán. – Nyáron minden tömve van turistákkal. A szó szoros értelmében hömpölyög a tömeg a móló felé. Pedig a régi hírneves dzsessz- és dalfesztivált, amelyre apámék kijártak, már nem itt rendezik, hanem Gdyniában. Rengeteg a külföldi, mindenki a borostyánt keresi, és van egy gazdag lengyel réteg, amely státusszimbólumnak tekinti, hogy Sopotban nyaraljon.”A nyári érzések azonban egyre inkább tovaszállnak az utazóból, ha februárban megy a híres móló felé. Először a cipzárt húzzuk feljebb a nagykabáton, aztán sorban előkerül a sál, a sapka, a kesztyű. Hogy mennyire hideg van, azt a rengeteg sirály jelzi. Hitchcock Madarak című filmjét idézően röpködnek az emberek között, és gyűlnek össze már-már ijesztő számban a móló korlátján, eledel után kutatva, csakúgy, mint a vízen a hattyúk, elképesztően sokan.„Ez még nem veszélyes. Most Koppenhága felől fúj a szél. Ebből maximum eső jöhet, bár tényleg roppant hidegnek érezni. Az az igazi, amikor Fehéroroszország felől kezd el süvíteni. Abból hatalmas hóvihar kerekedhet. Megesett, hogy három hétig csak akkor láttuk a napot, amikor a repülőgéppel a felhők fölé emelkedtünk” – lépett elő tapasztalt meteorológussá alkalmi idegenvezetőm. Márpedig szinte hetenként repülőre száll a Prokom Trefl kosárlabdacsapata. Vagy az Euroliga-kötelezettségek miatt, vagy bajnokira igyekezvén, ami az ország méreteit figyelembe véve egyáltalán nem meglepő.

„Életünk jelentős részét valamilyen járművön töltjük. Nem ritka, hogy fél napokat vagy esetleg többet is buszon, vonaton vagy éppen repülőn vagyunk. Talán jobb lenne, ha az NBA mintájára itt is keleti vagy nyugati parti túrákban gondolkodnának a bajnokság szervezői, hiszen innen, északról, elég messze van minden ellenfél” – terelte a szakmára a témát minden körmendi kosárrajongó „Istije”.

A Prokom Trefl egyébként a magyar légiós hathatós segítségével – Németh abszolút alapembernek számít Eugeniusz Kijewski gárdájában – tavaly a Wloclaweket legyőzve a fináléban megnyerte a lengyel bajnokságot, és így masírozhatott be az Euroliga 24 csapatot számláló mezőnyébe. Ahol csak egyetlen nyert mérkőzés hiányzott az együttesnek ahhoz, hogy bekerüljön a héten kezdődő második szakaszba, a Top16-ba.

„Banális módon vesztettük el sorozatban a meccseinket, azután, hogy az első három találkozónkból kettőt megnyertünk. Rendre az utolsó negyedeket buktuk el. Ez rettenetesen dühítő, hiszen amikor Újvidékről ideigazoltam, az európai kupaszereplés volt az egyik legerősebb motivációs tényező – avatott be költözése kulisszatitkaiba a bedobó, aki úgy tartja, légiósként a Vajdaságban nyújtotta a legjobb teljesítményt. – Trevisóba nagyon fiatalon kerültem ki, onnan minél előbb haza akartam jönni. A mostani eszemmel azt mondom, ha a mai tudásommal, tapasztalataimmal igazolnék Olaszországba, igazán hasznára lehetnék az együttesnek. Hihetetlenül sokat tanultam a kosárlabdázásból a Benettonnál töltött időszakom idején. Viszont Újvidéken voltam a legjobb formában. Pedig eleinte féltem, mert Magyarországon nem a legkedvezőbb benyomásaim voltak a szerbekről, de amikor kint megismertem őket, teljesen megváltozott róluk a véleményem. Azért is tudtam olyan jó teljesítményt nyújtani. Ráadásul ott mindenki kosárlabdaedző akar lenni, mert értenek a játékhoz, és rajonganak a sportágért.”

Lengyelországban nem alapvető életfeltétel a kosárlabda szeretete, de a Prokom meccsein rendre megtelnek a lelátók. A bajnokikon a kisebbik, a sopoti – kétezer néző befogadására képes csarnokban –, az Euroligában pedig a gdanski, nyolcezres arénában játszanak, amelyben nem olyan forró a hangulat, mint mondjuk Újvidéken vagy Belgrádban, és ahol kevés az olyan sztár, akit igazán elfogad a közönség. De Isti egy közülük. Amikor a Cibona ellen bemutatott egy szemre is tetszetős „sapkát”, percekig zúgott az „Ist-van-Ne-meth” rigmus.

Németh István egyébként nem csupán a sportcsarnokban népszerű, sokan kívánnak szóba elegyedni vele akkor is, amikor sétálgat a mólón Sopotban, vagy éppen a tüneményes gdanski óváros főutcáján. Hölgyek is.

„Nincs esélyük – mosolyog a kosaras. – Hat éve stabil párkapcsolatban élek. A barátnőm sokszor van itt velem, amikor nincs, akkor az üzletünk ügyeit intézi Magyarországon. Egyébként sincs túl sok időm szórakozásra. Amikor Sopotban vagyunk, jó, ha az edzések mellett arra jut időm, hogy a csapattársaimmal, többnyire a szlovén Goran Jagodnikkal, a francia Ali Bouziane-nal, és a litván Tomas Masiulisszal beüljek a kedvenc kávézónkba a sopoti főutcán. Este meg otthon tévézgetek, van parabola-antennám, fogom a magyar adásokat is, vagy a számítógép előtt ülök. Kevés idő jut a pihenésre, de arra ráérek később is, kosárlabdázni szerződtem Sopotba.”