Keménykezű és győzni akar

Dario Bonetti, aki játékosként megfordult a Brescia, az AS Roma, a Sampdoria, az AC Milan, a Hellas Verona, a Juventus és a Spal gárdájában is, a Honvéd ellen először ült tétmérkőzésen a soproni csapat kispadján. A bemutatkozás jól sikerült. A 45 éves szakember ennél szebb kezdésről nem is álmodhatott, ami szerinte már csak azért is fontos volt, mert az újonnan formálódó csapat életében a szokásosnál is fontosabb a jó rajt.

– Az első mérkőzés jól sikerült, de milyen lesz a folytatás?
– Csak nemrégiben vettem át a csapat irányítását, de annyit azért máris leszűrtem, hogy jó úton járunk – mondta mosolyogva Dario Bonetti. – Nyilván sok részlet van, amin változtatnunk kell, de azt gondolom, így, elsőre nem volt rossz a csapat produkciója. Hogy milyen lesz a folytatás? Sikeres.

– Ez mit jelent? Mikor lenne maradéktalanul elégedett a csapattal?
– Mostanra megismertem a játékosokat, tudom, ki milyen teljesítményre képes és hogy kivel milyen poszton számolhatok. Sopronban rengeteg tehetséges, fiatal játékos van, akikre hosszú távon lehet építeni. Persze fontos, hogy a bajnokságban minél jobban szerepeljünk, hogy a tabellán minél előrébb végezzünk, de számomra nem ez az elsődleges szempont. Ezeknek a játékosoknak lehetőséget kell adni arra, hogy fejlődjenek, hogy megtanuljanak győzni a pályán.

– Szimpatikus felfogás, de ismerve Vízer László Máriusz hozzáállását, jó eredmények hiányában nem érdemes hosszú távon terveznie Sopronban…
– Nem azt mondtam, hogy a csapat eredményességét háttérbe szorítva kell mindezt elérni. Lépésről lépésre kell olyan csapatot kialakítani, amely a jövőben akár a bajnoki címért is harcba szállhat.

– Amikor azt mondta, hogy Sopronban rengeteg a fiatal, tehetséges játékos, akkor kire gondolt elsősorban?
– A Honvéd ellen gyönyörű gólt szerző Demjén Gáborra, a remek adottságokkal megáldott Feczesin Róbertre és Csontos Zoltánra vagy a felnőttek között még új fiúnak számító Birtalan Botondra. Ezek a legények sikerre éhesek, és sok örömöt szerezhetnek még a soproni szurkolóknak.

– Igaz, hogy ön az edzéseken keményen bánik a játékosaival?
– Erről inkább őket kellene megkérdeznie. Nem hinném, hogy keményebben fognám őket a szükségesnél. Az igaz, hogy nem szeretem a lézengő futballistákat, de szerencsére ezen a téren nem is kell megküzdenem a játékosokkal. A gyorsabb gondolkodásra és a jobb koncentrációra azonban annál gyakrabban fel kell hívnom a figyelmüket.

– Nyilván nem lesz könnyű a válasz, de csak megkérdezem: abból, amit eddig látott belőle, milyennek találja a magyar bajnokságot?
– Erre valóban nehéz válaszolni. A Honvéd elleni mérkőzésünkön a vendéglátó csapatban is láttam néhány ügyes játékost, és úgy tűnik, hogy a bajnokságban van három-négy együttes, amely kiemelkedik a mezőnyből. Én most Sopronban azért dolgozom, hogy mielőbb mi is azokhoz a csapatokhoz tartozzunk, amelyek a bajnoki címért harcolnak.

– Egy gonosz kérdés a végére: milyen a kapcsolata Vízer László Máriusszal?
– Semmi gondunk nincs egymással, jókat szoktunk beszélgetni. Persze tudom, hogy ez a munka nem a barátságról szól, és eredményeket kell elérni ahhoz, hogy a tulajdonos továbbra is bízzék bennem. És nincs is ezzel semmi gond, az edzők élete már csak ilyen: sosem lehet tudni, mit hoz a holnap. De én nem vagyok aggodalmaskodó típus, tudom, hogy Sopronban ütőképes csapatot rakok össze. Akkor pedig miért válnának meg tőlem?