Az aranylabdás válaszút előtt

– Ha nem titok: Magyarországon vagy Németországban van? Mi úgy tudjuk, Budapesten.
– Maradjunk annyiban, hogy Európában – vágta rá nemes egyszerűséggel a korábbi 150-szeres német válogatott játékos. – Azt gondolom, jelen esetben egyáltalán nem lényeges, hogy éppen hol tartózkodom.
– Értem. Akkor inkább Brazíliáról kérdezem. Hogy érzi magát az Atléticónál?
– Remekül. Brazília fantasztikus ország, ahol a labdarúgást szinte mindenki rajongásig imádja, a gyerekek már reggel hétkor az utcákon futballoznak, de azt hiszem, ezzel nem mondtam semmi újat. Tisztában voltam vele, hová szerződöm, és egyelőre nem bántam meg a döntésemet.
– Ebben bizonyára szerepe van annak is, hogy csapatával sorra nyeri a mérkőzéseket.
– Valóban, a legutóbbi nyolc meccsünkön nem kaptunk ki. Azt hiszem, ez nem rossz teljesítmény, főleg, hogy hatszor győztünk, és csak két döntetlen csúszott be. Az Atlético profi klub, amelyben minden adva van a jó szerepléshez, a körülményeken túl pedig a játékosok kvalitásai is megütik azt a szintet, amelylyel kiugró eredményeket lehet elérni.

– Akkor miért jönne mégis vissza Európába?
– Ezt honnan vette?
– A klubjánál azt mondták, magánjellegű problémái miatt utazott haza Németországba, és nem is lehet tudni, mi lesz a jövőben.
– A brazilok szeretnek spekulálni. Az azonban igaz, hogy néhány kérdést tisztáznom kell magamban. Van, ami miatt valóban jobb lenne, ha itt lennék a közelben, hiszen például – nem titok – néhány üzleti vállalkozásban is benne vagyok, ezek miatt pedig néha tényleg haza kell jönnöm Brazíliából. A klub elnöke nem örül neki, és bár kitűnő a kapcsolatunk, mégis volt már néhány konfliktusunk emiatt.
– Ennyi?
– Meg persze hiába csodálatos ország Brazília, ettől még tény: nem ott szeretném leélni az életemet. Remek fejlődési lehetőség az Atléticónál dolgozni, de… Maradjunk annyiban, hogy az elkövetkező néhány napban gondolkodnom kell.
– A vasárnapi, ADAP elleni kupameccsre azért visszaér?
– Nem hinném. Az elnökkel is ebben maradtam, azaz biztos, hogy a hét végén nem én ülök az Atlético Paranaense kispadján.
– És utána?
– Ha lehet, inkább hagyjuk ezt a témát!

– A magyarországi eseményekről értesült?
– Természetesen. Tudom, hogy Kisteleki István lett a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke, és a változásokról is értesültem. Ne kérje, hogy minősítsem a helyzetet, azt hiszem, jobb, ha semmit sem mondok.
– Még mindig elfogja az indulat Kisteleki István neve hallatán?
– Nem, csak még mindig hihetetlenül fáj, hogy nem tudtam befejezni a magyar csapat élén megkezdett munkát. Néztem, kik lesznek a magyarok ellenfelei a kétezer-nyolcas Európa-bajnokság selejtezőcsoportjában, és most kezdem igazán sajnálni, hogy távoznom kellett. Ezzel a csapattal nagy esélyünk lett volna kijutni a kontinensbajnokságra. Képzelje, egyébként többen még mostanában is azt kérdezgetik tőlem Brazíliában, mi folyik a magyar futballban, miért van ekkora káosz benne. Nem tudtam mást mondani, mint hogy a vezetők rossz útra terelték a magyar labdarúgást.

– Mit szól ahhoz, hogy még mindig nincs kapitányunk?
– Nem az én dolgom.
– És abból mi igaz, hogy a nyári világbajnokságon esetleg a német válogatottat irányító Jürgen Klinsmann segítőjeként dolgozna?
– Semmi. Az Olaszországtól elszenvedett négy egyes vereség után a német újságírók elkezdték kongatni a vészharangokat, és persze bedobták az én nevemet is. De ha valamiben biztos vagyok, abban feltétlenül, hogy nem leszek Klinsmann segítője. Jürgen jó munkát végez a Nationalelf élén, hagyni kell nyugodtan dolgozni.
– Mit tenne, ha a magyarok hívnák?
– Erre most mit mondjak? Úgyis tudja mindenki, mit szerettem volna már korábban is…

Középső ujj a bíró felé…

Az Atlético Paranaense Malucelli elleni bajnokiján Lothar Matthäus élesen kritizálta a játékvezető ténykedését (állítólag a középső ujját mutatta fel neki), és ezért a paranái sporttörvényszék meghallgatásra idézte be. A szakvezető 30-tól 180 napig terjedő eltiltást is kaphat, ha bebizonyosodik a bűnössége. Információk szerint azonban nem csupán ez volt a korábbi magyar szövetségi kapitány egyetlen bűne, a hírek szerint Lothar Matthäus egy fotóssal is összetűzésbe keveredett a találkozó után, mert nem akarta őt békén hagyni.

Összeférhetetlenek

Lothar Matthäus mint szövetségi tanácsadó vagy másodedző a Nationalelf mellett?
Brazíliában erről cikkeznek a Paraná államban honos lapok, amelyek újságírói szent meggyőződéssel vallják: a több mint egy hónapja az Atlético Paranaensét dirigáló tréner 72 órája – egyebek mellett – ezt egyeztetendő utazott Németországba.

Tény: a nyári világbajnokság házigazdájánál az esemény kapcsán minden precízen, flottul működik – csak csapat nincs. Németországban kongatják is a vészharangot becsülettel a válogatott múlt heti firenzei zakója óta (az olaszok szabták Jürgen Klinsmann csapatára, s 4–1-es méretűre sikerült…), s utóbb még a megjelenésében és nyilatkozataiban egyaránt elegáns Franz Beckenbauer, a szervezőbizottság elnöke is elvesztette hidegvérét. Ráadásul a szakmai munka első számú felelőse, Jürgen Klinsmann a nagy baj idején, a düsseldorfi kapitányi találkozóra fittyet hányva, sablonnyilatkozatot maga mögött hagyva, flegma vállrángatásokkal kaliforniai rezidenciája felé vette az irányt. Nem árt tudni: Franz Beckenbauer és Lothar Matthäus baráti viszonyt ápol, s ez a kapocs éppen nem zárná ki a fenti eshetőséget, a magyar exkapitány szerepvállalását.
A gond Jürgen Klinsmann.

Ha ő (is) visszatér, garantálni lehet a háborút a kilencvenes évek két csillaga között, mivel a felek nem esznek egymás tenyeréből. Erre a „mozira” azonban biztosan nincs szüksége Németországnak, kevesebb mint száz nappal a vb-rajt előtt.
Csakhogy igaz: kell egy csapat, különben… ---- 2 ---- &