A tárgyalások egyre zajlanak

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2006.03.21. 01:01
Címkék
Régóta ismert, hogy súlyos anyagi gondok nehezítik az ország legnépszerűbb klubjának tartott FTC életét, ehhez képest mostanában megnyugodni látszik a hangulat a klub háza táján. Sokan azt várták, hogy az Üllői út és a Könyves Kálmán körút kereszteződésében található hat plusz két hektáros terület vagyonkezelői jogának értékesítése mentheti meg a zöld-fehér szakosztályokat, de az állami pályázat február közepén eredménytelenül zárult. Akkor a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és az FTC illetékesei szinte azonnal asztalhoz ültek, s a megoldás hamarosan megszülethet.

„Jelenleg is zajlanak a tárgyalások, de ennél többet még nem mondhatunk” – közölte lapunk megkeresésére Horváth K. József, az FTC kommunikációs igazgatója.
Rossz hír ugyanakkor, hogy a klubot sürgeti egy határidő: március 31-ig törleszteni kell a labdarúgó-bajnokság előtt felvett 238 millió forintos kölcsönt. Az össszeget már tavaly vissza kellett volna fizetni, de a határidőt későbbre halasztották a felek, így nem árt mihamarabb forrást találni, hogy a Ferencváros fizetni tudjon.

Hétfőn pedig a labdarúgó-szakosztályt működtető részvénytársaság közgyűlése az igazgatóság tagjává választotta Ináncsy Miklós klubelnököt és Albert Flórián tiszteletbeli FTC-elnököt, egykori aranylabdást. Az igazgatótanács harmadik tagja Hermány Csaba, ő már korábban is betöltötte a posztot. Ináncsy Miklóst és Albert Flóriánt február 15-én az rt.-ben 99 százalékos tulajdonrészű rendelkező klub elnöksége már delegálta a pozícióba, vagyis az rt. közgyűlése most szentesítette a jelölést. A közgyűlési határozat után az igazgatóság össze is ült, s elnökévé választotta Ináncsy Miklóst.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Négy forduló után kirúgta edzőjét a patinás brazil csapat

Minden más foci
53 perce

„Néhány percre elfelejthetjük, hogy milyen idényünk van” – Rúben Amorim a drámai El-továbbjutás után

Európa-liga
58 perce

Angyal Éva: Mindig a csapat volt a legfontosabb

Kézilabda
1 órája

Vége az NHL-alapszakasznak – mutatjuk a végleges sorrendet

Amerikai sportok
1 órája

Nagyon hamar visszavághat a Veszprém a Szegednek

Kézilabda
2 órája

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
8 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
9 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
9 órája
Ezek is érdekelhetik