A Loki még mindig duplázna

SZÖLLŐSI GYÖRGYSZÖLLŐSI GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2006.04.03. 01:41
Címkék
Supka Attila és a Loki: gondok közt
Supka Attila és a Loki: gondok közt
Supka Attila és a Loki: gondok közt
Supka Attila és a Loki: gondok közt
Supka Attila és a Loki: gondok közt
Supka Attila és a Loki: gondok közt
Zsinórban harmadszor volt képtelen nyerni a Debrecen a Borsodi Ligában, ami bajnoki címvédőtől és bajnokaspiránstól mindenképpen szerény teljesítmény. Ha a Loki így folytatja, akkor a szerdai, Újpest elleni kupameccsen is bajban lehet. Supka Attila vezetőedző mindenesetre sem a bajnoki címről, sem a kupagyőzelemről nem akar lemondani.
– Három kettes vezetésüknél lecserélte Sándor Tamást, aki addig a mezőny legjobbja volt, s végül nem is tudtak nyerni. Csak taktikai oka volt a cserének?
– Nem – vágta rá határozottan a Debrecen szakvezetője. – Tamás már az Újpest ellen rúgást kapott, amely hátráltatta őt a játékban, s akkor cseréltünk, amikor jelezte, hogy nem tud tovább játszani. Sajnos ezután a Diósgyőr még egyenlíteni tudott.
– Méghozzá a csapatkapitány helyére beállt Máté Péter öngóljával...
– Sajnos mind az első, mind a harmadik kapott gólt súlyos egyéni hibák előzték meg, egyéb gondjaink mellett főként ezért nem tudtunk nyerni.
– Egymás után immár harmadszor. Mik a gyengélkedés egyéb okai?
– A legfontosabb, hogy sok játékosunkat kell folyamatosan nélkülöznünk, rengeteg a sérültünk, s a védelemből most eltiltás miatt is többeket nélkülöznünk kellett. A Diósgyőr ellen például Kiss Zoltán, Ronald Habi, Dragan Vukmir, Mészáros Norbert, Bernáth Csaba, Szatmári Csaba is hiányzott, és korábbi sérülése miatt a padon ült Ibrahim Sidibe és Böőr Zoltán is.

– Valamint Igor Bogdanovics, aki pedig gólt és veszélyt jelentett, miután beállt.
– Valóban, de ugyanez elvárható azoktól is, akik elöl kezdőként kaptak lehetőséget. Ha mindenhol azt kell hallanunk, hogy ilyen meg olyan erős a keretünk, akkor bizony az úgymond tartalék embereknek is kiemelkedő teljesítményt kell nyújtaniuk.
– Ön szerint például Ferenczi István kiemelkedőt nyújtott? Mert sokan csodálkoztak, hogy nem őt cserélte le.
– Úgy ítélem meg, hogy a csatárok közül ő volt a meggyőzőbb.
– Mit lehet tenni, hogy talpra álljon a csapat?
– Elemezzük a hibáinkat, s menet közben megpróbáljuk kijavítani őket. Remélem, sikerül, s elérjük a céljainkat.
– Mik ezek a célok? Kimondottan a bajnoki cím? Vagy a kupagyőzelem? Netán mindkettő?
– Természetesen mindkét sorozat egyformán fontos nekünk, s amíg csak esélyünk van rá, mindent megteszünk azért, hogy a lehető legjobb helyen végezzünk a bajnokságban és a kupában is. Márpedig egyelőre megvan az esélyünk a győzelemre is.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik