Négy góllal tette le a névjegyét

– Nem volt rossz „csak” nézni a válogatott Új-Zéland elleni meccsét?
– De, inkább játszottam volna – mondta Hajnal Tamás. – Jó lett volna a csapattal együtt készülni, de Bozsik Péter nem hívott, számomra pedig nem maradt más lehetőség, mint a döntését tiszteletben tartani. Ettől függetlenül természetesen ott voltam a Megyeri úton a srácokkal, és örültem annak, hogy győzelemmel debütált az új csapat.

– Szemernyi elkeseredettség sincs a hangjában...
– Nyilvánvalóan rosszul esett, amikor megtudtam, hogy nem számít rám a kapitány, ám a futball ilyen. Bozsik Péter most másoknak szavazott bizalmat. A történet itt lezárult, nekem a jövőmre kell koncentrálnom, és arra, hogy olyan teljesítményt nyújtsak, amelyre a kapitány előbb-utóbb felkapja a fejét.

– No, ez az... A Kaiserslauternben lesz alkalma erre? Csak azért kérdezem, mert ugye a St. Truidennél az utóbbi hónapokban, mintha kicsit kegyvesztett lett volna...
– Úgy gondolom, lesz lehetőségem bizonyítani. Már amúgy is jó ideje érlelődött bennem a váltás gondolata, a környezetváltozás jó hatással lehet a teljesítményemre. Már január végén is szóba került a nevem a Kaiserslauternnél, ám akkor az átigazolási időszak lejárta miatt már nem kerülhetett sor a klubváltásra. Pedig bevallom, már akkor sem bántam volna a csapatcserét

– Ennyire rosszul érezte magát Belgiumban?
– Nem. Csak éppen nem úgy bántak velem, ahogy az elvárható lett volna. Ehhez a történethez azért mindenképpen hozzátartozik, hogy engem a korábbi kiváló játékos, Mark Vilmots vitt a St. Truidenhez, és mivel ő később összerúgta a port a klub vezetőivel, így az általa favorizált játékosok kicsit a háttérbe szorultak. Persze ennek most már nincs jelentősége.

– Milyenek az első tapasztalatai új klubjáról?
– Pozitívak. Áprilisban a csapatnál töltöttem három napot, szerettek volna megismerni, megnézni, hogyan mozgok az edzéseken, sőt egy amatőrcsapat elleni edzőmérkőzésre is beszálltam. Az ellenfél nem volt túl acélos, huszonegy kettőre győztünk, én négy gólt lőttem és öt gólpasszt adtam. Később abban maradtunk, hogy telefonon mindenképpen keresnek majd.

– Ezek szerint keresték...
– Néhány nappal később felhívtak, és habár akkor még nem lehetett tudni, hogy a csapat az első avagy a másodosztályban játszik a következő szezonban, ettől függetlenül azt mondták, mindenképpen szeretnének megszerezni.

– Amikor döntött, már tudta, hogy kiesett a csapat?
– Igen.

– És ez nem is befolyásolta a döntését?
– Nem. Ismerve a körülményeket, a lehetőségeket, a csapat elé kitűzött célokat, úgy gondolom, nem döntöttem rosszul, amikor vállaltam a másodosztályt. Egy év a második vonal egyik élcsapatában talán még jobb is lehet, mint egy szezont futballozni az élvonal egyik vergődő együttesében. Egy teljesen új csapat felépítését tűzték ki célul. Az motivál, hogy a Lauternnél sikerre éhes futballistákkal találkoztam, az úgynevezett sztárfutballisták pedig távoztak a klubtól. Az egyedüli érzékeny veszteség talán csak a Schalkéhoz távozó Hamit Altintop lehet, ő nagyon jó játékos. Sajnálom, hogy nem maradt.

– Ön gyerekfejjel éppen a Schalkéhoz került ki annak idején. Boldog, hogy visszatérhet Németországba?
– Nem ez volt a fő szempont. Ha más országból kaptam volna megfelelő ajánlatot, akkor abba is belevágtam volna. Persze nem bánom, hogy így alakult. A német nyelvvel így legalább már nem lesz gondom.