Simunic: Szólni akartam Pollnak

Vágólapra másolva!
2006.06.27. 11:12
A világbajnokság talán legnagyobb játékvezetői bakija Graham Poll nevéhez fűződik, az angol sípmester ugyanis második sárga lapja után nem állította ki Josip Simunicot. A horvát védő – aki a harmadik sárgája után végül kiállt – egy interjúban azt állította: szólni akart a játékvezetőnek, hogy hibázott.
Simunic csak később döbbent rá, hogy a második sárga lapját kapta
Simunic csak később döbbent rá, hogy a második sárga lapját kapta
Simunic csak később döbbent rá, hogy a második sárga lapját kapta
Simunic csak később döbbent rá, hogy a második sárga lapját kapta

Hatalmas izgalmakat hozott az Ausztrália-Horvátország mérkőzés az idei labdarúgó-világbajnokságon. A csoportból végül az ausztrálok jutottak tovább, ám ez a találkozó egy játékvezetői műhiba miatt is emlékezetes.

A találkozóra kijelölt sípmester, Graham Poll két sárga lap után nem állította ki Josip Simunicot, az európaiak amúgy Ausztráliában született védőjét, és csak a harmadik sárga után került elő zsebéből a piros lap.

Óvás nem lett a hibából, ugyanis a továbbjutó ausztrálokat sújtotta a tévedés, míg a kedvezményezett horvátok kiestek a további küzdelmekből.

Megszólalt az ügyben Simunic is, aki bizonygatta, hogy ő szólni akart Pollnak a hibájáról.
„Amikor megkaptam a második lapomat, már teljes zűrzavar uralkodott a pályán. Én akkor el is felejtettem, hogy volt már előtte is egy ilyen figyelmeztetésem, annyira fel voltam pörögve.”

„Körülbelül egy perccel később az egyik csapattársam szólt, hogy mit keresek én mindig a pályán, és ekkor döbbentem rá, hogy ki kellett volna állítania.”

„Odamentem hozzá a végén, hogy felhívjam a figyelmét a tévedésére, ám ő elhajtott engem, majd újabb sárgát adott nekem, amit már követett a piros is. Véleményem szerint Poll összetévesztett engem Dario Simiccsel, akit szintén kiállított. Azonban egy mérkőzésen öt játékvezető van, elképzelhetetlennek tartom, hogy egyikük sem szúrta ki a hibát.”
Legfrissebb hírek

Videó: amikor a horvátok védője tekintélyt parancsolóan állította meg a szerbek játékosát

Minden más foci
2021.09.08. 11:10

Videó: egy meccsen három sárga lap ugyanannak? Ha olyan az akcentusod…

Minden más foci
2020.04.17. 10:24

Gyász: négyéves korában elhunyt Dárdai volt csapattársának a lánya

Minden más foci
2018.04.06. 22:05

Harcosok alkonya… Szögre akasztotta Duff, Simunic és Szűcs Lajos is

Minden más foci
2016.01.04. 22:10

Vb 2014: Simunic fellebbezését elutasította a CAS

Foci vb 2014
2014.05.12. 14:40

Vb 2014: elutasították Simunic fellebbezését, nem játszhat

Foci vb 2014
2014.03.20. 10:13

Vb 2014: Mandzukic megúszta, csak egy meccset kapott - az eltiltások

Foci vb 2014
2014.02.25. 07:27

Búcsúzó Barca-edző, káosz Brazíliában - de mit csinál Blatter?

Minden más foci
2013.12.27. 10:52
Ezek is érdekelhetik