A géniusz, akit néha megszállt a gonosz

Nincs olyan ember a Földön, akinek ezen a napon többször hangzik el a neve, mint Zinedine Zidane-é. Miután a világbajnoki döntő 110. percében lendületből belefejelt Marco Materazziba, a legtöbben pálcát törnek felette, elítélik, legszívesebben kukoricán térdepeltetnék, sőt – ha a középkorban vagy az ókorban lennénk – kiforgatnák javaiból, száműznék, vagy még súlyosabb büntetést követelnének.

Pedig a méltatlan búcsú ellenére Zidane-tól senki nem veheti el, amit eddig elért, és bár a bálvány bizonyos értelemben ledőlt, mégsem lehet azt mondani, hogy az a szarvasbikára emlékeztető mozdulat mindent elrontott.

Nem, mert Zidane-nak nemcsak a zsenialitása, hanem a durvasága, az alattomossága is ismert volt mindenki előtt. Aki eddig így szerette, annak nem okozott meglepetést. Aki viszont – egyébként teljes joggal – azt várta tőle, hogy erkölcsileg is példát mutasson a világnak, az most keservesen csalódott, és bakóért kiált.

Kezdjük azzal, hogy Zidane-t már az 1998-as világbajnokságon – ahol a döntőben két gólt fejelt – két mérkőzésre eltiltották, miután a Szaúd-Arábia elleni csoportmeccsen nyilvánvaló ok nélkül megtaposta egy ellenfelét. Később azt állította, hogy provokálták, ami persze igaz lehet.

A Juventus játékosaként 2000 októberében egy Bajnokok Ligája-mérkőzésen Jochen Kientzet, a Hamburg játékosát fejelte le szántszándékkal – akkor öt meccsre tiltották el. A lefejelés mint megtorló intézkedés Zidane eszköztárában előkelő helyen szerepelt mindig, és szívesen alkalmazta is.


Egyébként a vasárnap esti fejelés talán nem következett volna be, ha egy korábbi bólintás jobban sikerül. Zizou a 105. percben Sagnolnak adott egy labdát, majd meglódult a kapu felé, a pontosan érkező beadást remekül fejelte a léc alá, és gyönyörű gól született volna, ha Gianluigi Buffon nem véd óriásit. Ha másként történik, az valószínűleg átírta volna a jövőt, és most egészen másról beszélnénk a francia csapatkapitánnyal kapcsolatban.

Zidane egyébként pályafutása során az AFP szerint 12., a L’Equipe szerint 14. alkalommal kapott piros lapot.

A válogatottságtól egyszer, 2004. augusztus 12-én már visszavonult, de aztán - miután a nemzeti csapat vb-szereplése is veszélybe került - úgy döntött, hogy reaktiválja magát a 2006-os vb-re, és tavaly áprilisban bejelentette visszatérését. A 2005–2006-os szezonban sokat volt sérült, ezért megfogant az agyában a gondolat, hogy végleg abbahagyja.

Zidane 2006. április 25-én hivatalos sajtótájékoztatón tudatta is a nyilvánossággal, hogy a világbajnokság után befejezi a labdarúgást, azaz a vasárnapi volt az utolsó mérkőzése.

Kiemelkedően játszott a brazilok elleni negyeddöntőben, ő adta a gólpasszt Henrynak. Aztán a legjobb négy között, a portugálok ellen is kitett magáért, a gallok az ő büntetőjével jutottak be a fináléba.

Vasárnap Berlinben többször is kevésen múlt, hogy feltegye a koronát egész addigi teljesítményére, de egy az agyán átvillanó vad gondolat mindent elrontott.

Mivel a tornán jelen lévő újságíróknak a finálé lefújása előtt le kellett adniuk a szavazataikat a vb legjobb játékosára, Zidane sportemberhez méltatlan viselkedése ellenére már nem volt mit tenni: 2012 ponttal ő érdemelte ki a világbajnokság aranylabdáját. A mögötte végző Fabio Cannavaro csak 35 ponttal maradt le.

Így mondott istenhozzádot az aktív labdarúgásnak az utóbbi tíz év egyik géniusza, a francia futball Michel Platini utáni korszakának legnagyobb alakja.