Egy sokoldalú aranyember

– Tizenöt év telt el az első és a második, minapi egyéni Európa-bajnoki aranya között. Sok idő.
– Nem vagyok öreg, ha erre akar kilyukadni! – mondta Kovács Iván. – Sőt szerintem mások hagyják abba túl fiatalon. Én az utóbbi években javuló tendenciát mutattam. Nagyon szeretek vívni, versenyezni, utazni. És természetesen mindig győzni akarok, különben minek vívnék?! És mivel már csak olimpiai aranyam nincs, ki akarok jutni a pekingi játékokra, és úgy érzem, hogy ki is fogok. A barátaim egyébként a kétezer-tizenkettes, londoni olimpián is akarnak nekem szurkolni. Az azért még odébb van.
– Mit várt magától és a csapattól az Európa-bajnokságon?
– A csapatarany számomra mindig cél, egyéniben pedig dobogót képzeltem el magamnak.
– Ehhez azért nem elég a kincstári optimizmus, kell hozzá némi felkészülés is…
– Munka volt bőven, néha túl sok is. Viszont kaptunk utána elég pihenőt, így ki lehetett bírni. Én azonban korábbról számítom a felkészülést. Már 2004-ben, az athéni olimpia évében elkezdtem az autogén tréningeket Budavári Ágota pszichológus segítségével. Egyedül folytattam tovább a koncentrációs gyakorlatokat, s ezek döntő szerepet játszottak a javulásban, de annak is pozitív hatása volt a teljesítményemre, hogy szinte az utolsó pillanatban kerültem be az olimpiai válogatottba. Athénban nem vívtam rosszul, de a csapatdöntő elvesztése miatt gödörbe kerültem, így értékeltem, amikor tavaly vébédöntőbe jutottam.
– Akkor a lehető legjobb előjelekkel indult Izmirbe.
– A legrosszabbakkal... Öszszeszedtem valami vírusos, influenzaszerű nyavalyát, úgy álltam rajthoz, hogy fájt mindenem, főképp a torkom, nagyon gyenge voltam. Úgy éreztem, hogy egyetlen tust sem fogok adni. Téglássy doki vitaminbombáinak köszönhetően nagyjából rendbe jöttem. A nyolcas döntőig ennek ellenére nem voltam túl acélos.

A többiek nagyon drukkoltak

– A főtáblán ezek szerint jobban ment.
– Az ukrán Dmitro Csumak ellen enyhén szólva sem voltam fitt, és ezért passzivitásba vonultam. Kettő hat volt az állás az utolsó három perc előtt. A többiek nagyon drukkoltak, Nagy Tímea például azt kiabálta: „Most kezdődik az asszó!” Én is úgy láttam, jobb lesz, ha elölről kezdem az egészet. Elkezdtem terrorizálni a hosszú kezű ukránt, nem hagytam kibontakozni, és végül sikerült legyőznöm. A nyolcba jutásért a román Adrian Poppal kellett megküzdenem. A románok pénzhiány miatt kevés versenyre jutnak el, ott viszont villantanak, tartottam tőle, hogy Pop is ezt fogja tenni.

Az aranyasszó volt a legkönnyebb

– Nagyon vezetett, végül azonban csak egy tussal nyert.
– De csak azért, mert lejárt a vívóidő. Ha még lett volna két másodperc, biztosan megszúr. Az asszó közepén elhúztam, de utána alig bírtam szuflával.
– A nyolc között már könynyebb volt az út?
– Igen, mert jobban éreztem magam, és olyan ellenfeleket kaptam, akik ellen tudok vívni, és láttam, hogy tartanak tőlem.
– Az aranyasszó tűnt a legkönnyebbnek.
– A fiatal francia Bastien Sicot-t egy korábbi versenyen már „megdolgoztam”, ráadásul azt is éreztem rajta, hogy boldog a döntőbe jutással. Azt azért tegyük hozzá, hogy az elődöntőben Pavel Kolobkovot verte meg, hiába mondtam az orosznak, hogy vele szeretnék döntőzni…
– A csapatversenyen nem nagyon volt riválisa a magyar gárdának.
– Utoljára 2001-ben vívtunk ilyen jól, s akkor meg is nyertük a világbajnokságot. Az ukránok ellen azért nem mehettünk biztosra, sokszor törtek már borsot az orrunk alá. Most nekik sem sikerült, meg az oroszoknak sem. A döntőben a lengyelek nem mutattak nagy ellenállást. Már nem sokkal a mérkőzés kezdete után mondtam Imre Gézának, hogy szerintem félnek tőlünk. Jó lett volna a franciák ellen döntőzni, de mivel nem az athéni aranyérmes csapat jött el tőlük, nem tudtunk volna igazából visszavágni az elvesztett athéni döntőért.
– A győzelmük történetesen az Európa-bajnokság záró napjára esett. Belefért egy kis dínomdánom is?
– Visszamentünk egy sörözőbe, ahol már ismertek minket. Az ünneplés az olasz–francia vb-döntő megtekintéséből állt.
– Kinek drukkolt?
– Ekkor már senkinek, a jó meccsnek.

A gitározás a másik kedvenc elfoglaltság

– Mit szólt Zidane kiállításához?
– Megdöbbentő volt az a mellbefejes, de kíváncsi lennék, mi előzte meg. Valahogy úgy gondolom, mint Domenech kapitány. Nem megbocsátható, de talán érhető. Biztos provokálták, ez jellemző az olaszokra, a páston is.
– Került hasonló helyzetbe?
– Egyszer egy fehérorosz addig sportszerűtlenkedett, hogy a párbajtőröm kosara hozzáért a sisakjához. Utána megbeszéltük a dolgot.
– Köztudott, hogy ön igazán sokoldalú ember, egyik kedvenc időtöltése a gitározás.
– Az olimpia után megkerestem Magyarország legjobb bluesgitárosát, Felkay Lászlót, ő tanított meg az alapokra. Együttesünk kedvtelésből létrehozott zenekar, nincs szó ambíciókról, illetve pénzkeresésről. A saját szórakoztatásunkra muzsikálunk, örömzenélünk. ---- A ---- A