Pars Krisztián könnyedén szerezte meg a bronzérmet

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2006.09.11. 03:29
Címkék
A kalapácsvető Pars Krisztián a harmadik helyen végzett a stuttgarti atlétikai Világdöntőn, s ezért 12 ezer dollárt vehet át. 200 méteren elért idejével az amerikai Tyson Gay az örökranglista harmadik helyére ugrott. Egyetlen versenyző duplázott, az orosz Tatjana Lebegyeva távolugrásban és hármasugrásban is első lett.
Pars Krisztián a Világdöntô egyetlen magyar érmese
Pars Krisztián a Világdöntô egyetlen magyar érmese
AFP
Pars Krisztián a Világdöntô egyetlen magyar érmese
Pars Krisztián a Világdöntô egyetlen magyar érmese
Pars Krisztián a Világdöntô egyetlen magyar érmese
AFP
Pars Krisztián a Világdöntô egyetlen magyar érmese

Magyar érem született a hét végi stuttgarti Világdöntőn. A kalapácsvető Pars Krisztián ismét 80 méter fölé repítette a szert, s ezzel megszerezte a harmadik helyet. Az aranyérem sorsa – mint végül kiderült – már az első sorozatban eldőlt, hiszen a japán Murofusi Kodzsi 81.42 méterrel kezdett. Pars első kísérletét elrontotta, másodszorra 78.26 métert dobott, így a hatodik helyen kezdte a harmadik sorozatot. Következő kísérletére 80.05 métert ért el, s – a világ- és Európa-bajnok Ivan Tyihont is megelőzve – feljött a második helyre. A fehérorosz versenyző azonban nem hagyta magát, utolsóra 81.12 méterig jutott, s bár Pars szintén javított eredményén (80.41), végül harmadik lett. A bronzérem ezen a viadalon 12 ezer dollárt ért, az első helyezett 30 ezer, a második 20 ezer dollárt vihetett haza.
Még egy magyar résztvevője volt a világdöntőnek, Papp Krisztina, aki csak a napokban tudta meg, hogy rajtolhat az eseményen.

Az UTE futója korábban azt gondolta, számára vége az idénynek, mégis megállta a helyét 3000 méteren. Szerencsére ellenfelei sem úgy gondolták, hogy ezen a napon próbálják megdönteni a világrekordot, így viszonylag egyenletes iram után a hajrában döntöttek a pozíciókról. Az első helyért – akárcsak szombaton ötezer méteren – az etióp Meseret Defar és honfitársa, Tirunesh Dibaba vívott nagy csatát, ezúttal Defar (8:34.22) diadalmaskodott. Papp (8:48.54) kilencedik lett, így ezer dollár üti a markát.
A nap eredménye a kétszázas Tyson Gay nevéhez fűződik. Az amerikai vágtázót úgy emlegetik, mint aki 100 méteren is megszoríthatja a jamaicai világcsúcstartót, Asafa Powellt. Stuttgartban a rövidebb vágtatávon végül harmadik lett, kétszázon azonban állva hagyta a mezőnyt: 19.68 másodperccel nyerte meg a versenyt, ennél az időnél csak a világcsúcstartó Michael Johnson (19.32) és a szintén amerikai Xavier Carter (19.63) futott korábban gyorsabban. A namíbiai Frankie Federicks ért célba még ugyanilyen eredménnyel, ám őt annak idején hátszél segítette, míg Gayt Stuttgartban ellenszél hátráltatta.

A tavalyi Golden League-sorozat végén egyetlen atlétáé lett az egymillió dolláros jackpot: a hármasugró Tatjana Lebegyeva volt az, aki győzött minden versenyen, így az ő számlájára utalták a hatalmas összeget. Stuttgartban az orosz versenyző nem gyűjthetett ilyen sok pénzt, de most is ő volt az, aki a leggazdagabban, 60 ezer dollárral távozott. Igaz, ehhez két számban, szombaton távolugrásban (692), vasárnap pedig hármasugrásban (14.82) is győznie kellett. A Bekele család sem tétlenkedett, szombaton Tariku győzött 3000 méteren, vasárnap Kenenisa diadalmaskodott ötezren. Kettőjük közül ezúttal a 19 éves Tariku volt eredményesebb, ő ugyanis ötezer méteren is rajtolt, s ott negyedik lett. Különösebben jó időre ebben a számban sem törekedtek a futók, pedig a világrekordért 100 ezer dollár járt volna ezen a versenyen.

Egyetlen számban, a férfi akadályfutásban láthattunk csúcskísérletet, a kenyai Paul Koech szerette volna elhódítani a világ legjobb eredményét. Ennek megfelelően fergeteges tempóban kezdett, s terve végrehajtásához Taher Mubaraktól kapott segítséget. A kenyai születésű bahreini azonban túl gyors tempót diktált neki, s bár Koech a táv közepén még világcsúcsra állt, az utolsó kört már nehezen bírta. Végül 8:01.37 perccel nyerte meg a versenyt. A szám rekordere, a katari Szaif Szaid Sahin hiányzott a mezőnyből, s nem ő volt az egyetlen ranglistavezető, aki távol maradt a Világdöntőtől. Sokan a csábító pénzdíjak ellenére sem vállalták a versenyzést, de akadtak olyanok is, akik az új döntőbejutási rendszer miatt nem indulhattak az eseményen. Az idén ugyanis nem a pontozásos ranglista első nyolc (1500 méternél hosszabb távokon az első 12) helyezettje rajtolhatott Stuttgartban, az év során a Golden League- és a Grand Prix-sorozat állomásain kellett pontokat gyűjtenie az atlétáknak. Igaz, hogy az IAAF a legjobbak számára szabadkártyás helyeket is fenntartott, de ha valaki sérülés miatt nem tudott az idény jó részében versenyezni, a korábbinál nagyobb hátrányba kerülhetett. A ponthajhászás a szűken vett élvonalnak sem tett jót, a mezőny nagy része a szokásosnál jobban elfáradt az év végére. Pedig az idénynek még nincs vége, a hét végén Athén lesz a helyszíne a Világkupa eseményeinek. ---- V ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik