Ötven év nem akadály

PÓSA ÁRPÁDPÓSA ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2006.09.13. 00:58
Címkék
Martina Navratilova nemcsak a tenisz, hanem az emberi teljesítmény egyik csodája. Minden idők legsikeresebb teniszezője még ötvenévesen is a csúcson van. Igaz, az US Open után visszavonult.
Megmutatta, hogy kell vidámnak, fiatalosnak maradni
Megmutatta, hogy kell vidámnak, fiatalosnak maradni
AFP
Megmutatta, hogy kell vidámnak, fiatalosnak maradni
Megmutatta, hogy kell vidámnak, fiatalosnak maradni
Megmutatta, hogy kell vidámnak, fiatalosnak maradni
AFP
Megmutatta, hogy kell vidámnak, fiatalosnak maradni
Eleinte Andre Agassi visszavonulásáról szólt az idei US Open, a döntők hétvégéjére azonban elcsendesedett az amerikai csillag körüli felhajtás. Nyert Marija Sarapova, és menetrendszerűen érkezett az első helyre Roger Federer is. De… De a legnagyobb ünneplést mégis Martina Navratilova kapta, aki nem sokkal az 50. születésnapja előtt szerezte meg 59. GS-trófeáját (partnere a 28 éves Bob Bryan volt, aki a fivérével az US Open előtti hét GS-torna döntőjében mind játszott, és Mike-kal holtversenyben a páros világranglista élén áll). Olyan nevekkel kezdte a szakmát, mint Chris Evert, Billie Jean King vagy Evonne Goolagong. Navratilova uralmát végül Steffi Graf szakította meg, de ő immár, Agassi feleségeként, két gyermek boldog édesanyja. Navratilovát azonban más fából faragták. Ő visszavonult, majd visszatért, és még manapság is képes Grand Slamet nyerni.

Hogy mi kell ehhez? Elképesztő fizikai és szellemi adottságok.

Ő sem volt mindig nádszálvékony

Navratilova sem volt mindig olyan nádszálvékony, mint amilyennek manapság ismerjük. Bud Collins, egykori kiváló amerikai szakíró például a profik között 1975-ben feltűnő csehszlovák hölgyet „nagy, széles tehetségnek” nevezte el. Igen, kerekded formája, látható súlyfeleslege miatt. És a jó öreg Bud nem tévedett sem a súlyát, sem a talentumát illetően. A jól adogató, pompásan röptéző és állandóan a hálót rohamozó Martina már az első évben két GS-döntőt játszott, igaz, mindkettőt el is veszítette (Ausztráliában Goolagong, Párizsban Evert volt a jobb). De a helyzet nemsokára megváltozott.

Navratilova belátta, hogy változtatnia kell. Egyrészt, a Lieberman's programot követve, életmódot váltott. Másként edzette testét, és másként étkezett. Hamarosan vékony lett és erős. Az ütőjét pedig lecserélte a Yonex cég által készített első grafitütőre. Biztos, hogy nem csupán ezekben rejlik páratlan pályafutásának titka, de a kezdeti lökéshez nélkülözhetetlenek voltak a módosítások. Az életmódváltás olyannyira jól sikerült, hogy manapság saját testedző programot népszerűsít Shape yourself (Formáld magad) néven (könyv formájában, és a szükséges tornaeszközökkel kiegészítve).

Pompás szellem, erős lélek

Martina Navratilova

Született: 1956. október 18., Revnice (Csehszlovákia)
Állampolgársága: amerikai
Magassága/testsúlya: 180 cm/ 80 kg
Ütőfogása: balkezes, egykezes fonák
Jelenlegi világranglistás helyezése: 23. (párosban)
Legjobb egyéni világranglistás helyezése: 1. (1978. július 10.)
Profi pályafutásának kezdete: 1975
Keresete: 21 626 089 dollár

Kiemelkedő eredményei: egyesben 9x wimbledoni bajnok (1978, 1979, 1982-1987, 1990), 3x Australian Open-bajnok (1981, 1983, 1985), 2x Roland Garros-bajnok (1982, 1984), 4x US Open-bajnok (1983, 1984, 1986, 1987), párosban 9x wimbledoni bajnok (1976, 1979, 1981, 1982, 1983, 1984, 1987, 1989, 1990), 8x Australian Open-bajnok (1980, 1982, 1983, 1984, 1985, 1987, 1988, 1989), 7x Roland Garros-győztes (1975, 1982, 1984, 1985, 1986, 1987, 1988), 9x US Open-bajnok (1977, 1978, 1980, 1983, 1984, 1986, 1987, 1989, 1990), vegyes párosban 4x wimbledoni bajnok (1985, 1993, 1995, 2003), Australian Open-bajnok (2003), 2x Roland Garros-bajnok (1974, 1985), 3x US Open-bajnok (1985, 1987, 2006), összesen 167 egyéni és 178 páros tornagyőzelmet aratott (mindkettő rekord a férfiak és a nők között), 331 héten át (ebből folyamatosan 156 hétig) vezette a világranglistát

Győzelem/vereség (egyesben): 1440/213
Győzelem/vereség (párosban): 667/102
Amikor Navratilova 1975-ben az US Openen elveszítette az elődöntőt Chris Everttel szemben, egyenesen a bevándorlási hivatalba ballagott, s 19 évesen menedékjogot kért – meg is kapta a zöld kártyát. Úgy érezte, álmai országába érkezett a kommunista Csehszlovákiából. És tényleg valóra vált minden álma, sőt… Képzeljék el, milyen szellem rejtezik abban a törékeny testben, ha a nagykorúság küszöbén képes volt arról dönteni, hogy feladja hazáját, elhagyja családját, és egy új világba költözzön.

Lelkierejéről, harciasságáról a pályán számtalan alkalommal tett tanúbizonyságot. Egészen pontosan 2422-szer, mert ennyi profi meccset játszott egyesben és párosban, és csak 315-ször hagyta el a pályát vesztesként. Tette mindezt úgy, hogy a teniszstadion és a média nem a botrányaitól volt hangos. Egy témát leszámítva, de az is csak az emberi méltóságát és tartását erősítette, erősíti.

Martina Navratilova már hosszú évek óta nyíltan vállalja vonzódását saját neméhez. Volt is ebből elég problémája: megzsarolta a személyi asszisztense, szponzorok álltak el mellőle. De ő megküzdött az egész világgal, és változatlanul sikeres maradt. Manapság nemcsak a homoszexuális férfiak és nők példaképe, hanem a sportvilág és a közélet ünnepelt személyisége. Az Egyesült Államokban a Martina név hasonló márkajelzés, mint a Magic (Johnson), a Michael (Jordan) vagy az O. J. (Simpson). És nem csak üzleti célokra használta fel a nevét, ismertségét. Befolyását rendszeresen latba vetette (és teszi ezt mostanság is) a gyermekek, a homoszexuálisok és az állatok jogainak védelmében.

Nem tudott meglenni a játék, a siker nélkül

Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy az idő múlása nem hagyott nyomot Navratilován. Ám mivel régóta viseli szemüvegét a pályán is (ebből sem csinált hiúsági kérdést), és mindig ilyen szikár sportolóként ismertük, alig tűnik fel, hogy október 18-án betölti ötvenedik évét. Egy nő esetében ez valóságos tragédia tud lenni, de ő bizonyosan erre is büszke. Megmutatja a világnak, hogyan kell vidámnak és fiatalosnak lenni ebben a korban is. És ami a legbámulatosabb, a mai napig éhes a sikerre. Egyszer már visszavonult, de nem tudott élni a tenisz, a közönség, a küzdelem nélkül. Pompás érzés beütni egy röptét, legyőzni az ellenfelet. Ötvenévesen móresre tanítani a „csitriket” pedig egyenesen mennyei lehetett. Martina Navratilova élvezte – egészen a visszavonulásáig.

Sportsikerek túl a negyedik ikszen

Sir Stanley Matthews – az angol futball legendája 1915. február 1-jén született, és 1932-ben lett a Stoke City labdarúgója. Profi pályafutását 50. életévében, 1965-ben fejezte be. 1934 és 1957 között (tehát még 42 esztendősen is) játszott az angol válogatottban, amelyben 54 meccsen 11 gólt lőtt.

Merlene Ottey – a jamaicai születésű (1960. május 10.), 2002 óta szlovén színekben versenyző vágtázó 1980 és 2000 között nyolc olimpiai érmet szerzett 100 és 200 méteren. Az idei göteborgi Eb-n 11.44 másodperccel a tizedik időeredményt érte el az elődöntőben, 46 évesen éppen hogy lemaradt a fináléról.

Gordie Howe – az 1928. március 31-én született amerikai hokis 20 éven át végzett az első ötben az NHL pontlistáján, és 1971-ben csak csuklósérülése miatt vonult vissza. Két év múlva visszatért, és 1980-ig, 52 esztendős koráig folytatta profi pályafutását, majd 1997-ben egy meccsre újra visszatért – 69 évesen.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik