A vérüket adták a csapatért

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2006.10.15. 02:56
Címkék
Sok zalai drukker vért adott azért, hogy beléphessen a stadionba, és hogy a nemes áldozatért cserébe emlékezetes legyen az este, arról a ZTE gondoskodott: a tizenegyesparádét hozó mérkőzésen könnyedén győzött.
„Tessék jönni vért adni, ingyenjegyet kap a ZTE-mecscsre” – szólított meg egy fiatalembert a zalaegerszegi stadiontól mintegy száz méterre felhúzott egészségügyi sátor előtt az ott álldogáló ápolónő. Bár a felkért úr nem vállalkozott a véradásra, többen hajlandóak voltak elviselni egy kis szúrást, hogy a ZTE–Pécs mérkőzésre ajándék belépőt kapjanak – sok kék-fehér sálba burkolózó hazai drukker úgy lépett be az aréna kapuján, hogy még vattát szorított a karjához. Az orvosi sátor egyébként a sportcsarnok mellett kapott helyet, ahol a hagyományos őszi vásár zajlott. Jó egy órával az összecsapás kezdő sípszava előtt még tolongtak az emberek a vurstli területén, a présház kiszolgálója nem győzte újratölteni a kóstolónak szánt borospoharakat, a vattacukrot forgató kisasszony is pörgött rendesen, önfeledten tekerte a hurkapálcikára az édességet, ám egy pódium teljesen üresen állt.

Az árva pult a „stresszmérés” névre hallgatott.

Az egerszeg menetelt, a Pécs szenvedett

Persze ha a magyar bajnokság élvonalának tabellájára pillantunk, rögvest megértjük, miért nincs nagy idegeskedés Zalaegerszegen: a csapat a fordulót megelőzően veretlenül (hét győzelem, egy döntetlen) állt a táblázat élén. A városba látogató maroknyi pécsi rajongónak viszont azért nem ajánlották fel az ingyenes stresszvizsgálatot, mert a mérő mutatója olyan erővel csapódott volna a maximumot jelző oldalra, hogy azonnal kiakad…

A pécsi csapat ugyanis botrányosan szerepel az idén, csupán egy találkozón hagyta el győztesen a pályát, s további négy döntetlenje csak a 14. helyre jogosítja Keszei Ferenc gárdáját.

Simon Antal felkészült az ellenfélből

A pécsiek gyenge produkciója ellenére Simon Antal, a hazaiak trénere vette a fáradságot, és riválisuk több mérkőzését is megtekintette, rendesen felkészült az ellenfélből. Arra azonban nem számított, hogy a meccs délelőttjén az ő csapatában lesz változás: ugyanis Sebők Vilmos, aki egész héten kihagyta az edzéseket, mégis vállalta a játékot. A védő még a válogatott tatai edzőtáborában sérült meg, s utazott a budapesti Sportkórházba, ahol Molnár Balázzsal együtt vett részt vizsgálaton. Nos, míg utóbbinál talpcsontrepedést diagnosztizáltak, Sebők Vilmosnál nem találtak komoly gondot. Névrokona, Sebők József azonban jócskán okozott bajt a pécsieknek: a 32. percben Tóth Zoltán száguldott el a jobb oldalon, a tizenhatos magasságából középre adott, ahol Sebők József egyből, futtából hatalmas erővel lőtte a labdát a kapu bal alsó sarkába.

Az első félidőben végig óriási mezőnyfölényben futballozott a Zalaegerszeg, a Sebők József, Ferenczi István duó többször helyzetbe került, ám míg előbbi élt a lehetőségével, utóbbi csak kapufáig jutott. Nem úgy a második negyvenöt perc elején, amikor a csatár tizenegyesből növelte a hazaiak előnyét.
Nem kellett sokat várni, hogy Szilasi Szabolcs játékvezető ismét feladatot kapjon: a hazai kapu előtt is volt csúf szabálytalanság, a tizenegyesrúgást a csereként pályára lépő Kulcsár Árpád váltott gólra, de még nem volt vége a büntetőpárbajnak.

A harmadik eset kissé komikusra sikeredett: Sebők Józsefet a tizenhatoson belül buktatták, eközben a játékvezető is a földre esett, ám miután feltápászkodott, a tizenegyespontra mutatott. A büntetőrúgást ismét Ferenczi István vállalta el, ám gyenge próbálkozását Herbert Roland kiütötte, a labda azonban újból a csatár elé került, de másodszorra sem tudott betalálni a hálóba.

A hajrában lett sima a hazai győzelem

Hogy ne legyen nagy a baj, arról Sebők József gondoskodott, a hajrában megszerezte második gólját, és mivel a meccs vége felé Simonfalvi Gábor is betalált, a ZTE tulajdonképpen simán szerezte meg a három pontot a vérszegényen futballozó Pécs ellen.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

---- 6. perc: Tóth Zoltán a jobb oldalról adott be, Nagy Lajos fejelte viszsza a labdát lövésre, Ljubojevics középről, 11 méterről kapura is tüzelt, de szöglet lett a kísérlet vége. Sebők József ívelt be a bal oldalról, Herbert kiütötte a labdát, Nagy Lajos 17 méterről, jobbal lőhetett, de a becsúszó pécsi védők lábáról ismét szögletre vágódott a labda.
23. perc: Sipos János jobb oldali beadását követően Kampa rosszul ütötte ki a labdát, ám még mielőtt Nógrádi lőhetett volna, Kocsárdi szögletre tisztázott.
32. perc: Tóth Zoltán a jobb oldalról középre gurított, Sebők József pedig 17 méterről, félfordulattal, jobbal, egyből a bal alsó sarokba lőtte a labdát.
1–0
35. perc:
Tóth Zoltán a jobb oldalról végzett el partdobást, Ferenczi az ötösön a rövid saroknál csúsztatott, a jobb kapufa (töve) azonban a vendégekkel volt, ugyanis a labda onnan pattant vissza a mezőnybe.
37. perc: Nógrádi a tizenhatos jobb oldali sarkánál lövésre szánta el magát, Kampa kiütötte a labdát, s a védők felszabadítottak.
55. perc: Sebők József mesterien pörgette a labdát a balösszekötő helyén nagyszerűen kilépő Nagy Lajos elé, aki a tizenhatoson belül ütközött Dienessel, a közelben álló játékvezető habozás nélkül a tizenegyespontra mutatott. A büntetőpontra letett labdát Ferenczi jobbal a jobb alsó sarokba lőtte.
2–0
57. perc:
Tóth Zoltán a tizenhatoson belül buktatta Nógrádit – tizenegyes! A büntetőt Kulcsár jobbal a balra vetődő Kampa mellett a kapu közepébe rúgta.
2–1
65. perc:
Sebők József húzta meg a labdát a tizenhatoson belül, Finta buktatta, a játékvezető ezúttal is büntetőt ítélt. Ferenczi jobbal lőtt, a középre tartó labdát Herbert kiütötte, az egerszegi csatár ballal ismételt, Herbert pedig magabiztosan hárított.
85. perc: Kocsárdi a jobb oldalról pontosan ívelt középre, Sebők József jól érkezett, és kilenc méterről a jobb sarokba csúsztatta a labdát.
3–1
88. perc:
Nagy Lajos iramodott meg a felezővonalnál, Pest Krisztián hátulról kíméletlenül felrúgta, Szilasi játékvezető pedig habozás nélkül kiállította a baranyai középpályást.
90. perc: Józsi a bal oldalon az alapvonalig robogott, jól adott középre, Simonfalvi pedig a hosszú oldalon érkezve négy méterről, jobbal a kapu bal oldalába vágta a labdát.
4–1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik