„Nálunk sohasincs pánik”

Melyik a Kaposvár igazi arca? Az, amelyik a hetedik és a kilencedik forduló között egymás után háromszor is vereséget szenvedett vagy inkább az, amelyik az utóbbi három fellépésén hét pontot szerzett, többek között az Újpest és a Zalaegerszeg legyőzésével?

A kaposváriak vezetőedzője, Prukner László azt mondja, valahol a kettő között van az igazság, és ez még akkor is így van, ha a helyzetek alapján akár az ötödik helyen is állhatna a csapata. A 46. születésnapját egy hét múlva ünneplő szakemberről alighanem sokan tudják, hogy az edzősködés mellett tanít is – a kaposvári Táncsics Mihály Gimnáziumban testnevelő tanár –, ezzel hétfőn magunk is szembesültünk: a beszélgetésre az egyik szünetben kerülhetett sor.

– A bajnokság élcsapatának legyőzése minden körülmények között sikernek számít. Minek köszönhető a ZTE elleni három egyes győzelem és az utóbbi hetek remeklése?
– Nem kell nagy feneket keríteni annak, hogy az Újpest után a Zalaegerszeget is legyőztük hazai pályán, közben pedig döntetlent játszottunk a REAC vendégeként – mondta Prukner László. – Az őszi mérkőzéseink többségét az jellemezte, hogy rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de a javát ki is hagytuk. Ha belegondolok, hogy mondjuk a Vasas ellen négy kapufás lövésünk volt, és mégis veszítettünk, vagy az, hogy a DVTK ellen milyen ziccereket rontottunk el, akkor túlzás nélkül állíthatom, legalább hat ponttal több is lehetne a jelenlegi tizennégynél.

– Miért van az, hogy a helyzetkialakítással nincs gondja a csapatának, ugyanakkor tizenkét bajnoki meccsen mégis csak tizennégy gólra volt képes az együttes?
– A nyáron jelentős változások voltak a játékoskeretben, érkezett hét új ember, ugyanakkor olyan meghatározó futballisták távoztak, mint a csapatkapitány Máté Péter, valamint Zsolnai Róbert és Balajcza Szabolcs. Az újonnan érkezettekről a napi munkában derül ki igazán, hogy milyen játékosok és milyen emberek, s bizony, időre van szükség, amíg összeáll a csapat.

– Mennyire bántja, hogy a Kaposvárott ismertté vált játékosok más csapatokban kamatoztatják tehetségüket?
– Nagyon szép feladat fiatalokból, kevésbé neves labdarúgókból ütőképes csapatot kialakítani, igaz, ezt a munkát nem mindig ismerik el. Örülnék neki, ha az értékeinket meg tudnánk tartani, azonban az anyagiak sok mindent meghatároznak. Minden edző vágyik arra, hogy a lehető legerősebb kerettel dolgozhasson, így vagyok ezzel magam is.

– A kívülállónak úgy tűnik, a Rákóczinál akkor is nyugodtan dolgozhat az edző, ha az eredmények elmaradnak a várakozástól...
– Nagyon sokat köszönhetek a klubnak, s amit eddig elértünk, az együtt értük el. Szerencsés helyzetben vagyok, hiszen Torma Kálmán és Illés János személyében olyan emberek vannak körülöttem, akik értenek a klubvezetéshez, ráadásul mindig számíthatok a gimnáziumi kollégáimra is. Az elmúlt években voltak kritikus helyzetek, a vezetők mégsem estek kétségbe. Nálunk sohasincs pánik, és ennek rendre megjön az eredménye.

– Azt tudja, hogy az élvonalbeli edzők közül ön van a legrégebben hivatalában?
– Kétezer-három májusában lettem a Rákóczi edzője, a csapat akkor a másodosztályban szerepelt. A következő évben feljutottunk, ott tizenegyedikek lettünk, legutóbb pedig a hetedik helyen fejeztük be a bajnokságot. Az eddigi találkozók tapasztalatai alapján azt mondom, a csapat helye a mezőny első felében van, de csodálatos lenne, ha tovább tudnánk javítani eredménysorunkat. Boldog vagyok, és büszke arra, hogy engem nem vándormadárként tartanak nyilván, de ha egyszer majd nem számítanak a munkámra Kaposvárott, akkor más csapatnál is kipróbálom magamat.