„A holnap játékosainak kell lehetőséget adni”

– A huszonnégy név közül mennyi ugrott be először, amikor még Cipruson elkezdett töprengeni a kereten?
– A zömére azonnal gondoltam – mondta Várhidi Péter. – Először azt fogalmaztam meg magamnak, hogy milyen elvek szerint válogassak, bár pillanatok alatt oda lyukadtam ki: a holnap játékosainak kell lehetőséget adni. Abból indultam ki, kik azok a labdarúgók, akik négy-öt év múlva mindentől függetlenül válogatottak lesznek, akárki is legyen a szövetségi kapitány, és így jutottam el a mostani keretben olvasható nevekhez.

– Nem gondolja, hogy a fiatalítás szándéka visszafelé is elsülhet, ha túl korán zúdul ekkora felelősség tinédzserkorú futballistákra, akik az esetleges kudarcokat nehezen dolgozzák fel?
– Hadd kérdezzek vissza: miért kell mindig kudarcokra gondolni? Miért nem hiszünk inkább a sikerben?

– Én is visszakérdezek: az utóbbi két évtized okot ad a maradéktalan derűlátásra?
– Éppen azért kell most radikálisan lépnünk, mert a magyar futball nincs sehol! Tudom, hogy egy klubcsapatnál fokozatosan zajlik a fiatalítás, de nagy különbség, hogy a klub minden hét végén játszik meccset, a válogatott pedig hét-nyolcszor lép pályára egy év alatt. Másrészt ezek a fiatalok már profi bajnokságokban szerepelnek, legyenek tehát profik mentálisan, és készüljenek fel a legnagyobb kihívásokra is. Egy biztos: ők nem ismernek olyat, hogy nem hajtanak erejük végeztéig, és biztosan nem úgy futnak ki a pályára, hogy mindegy, mi lesz, csak meg ne sérüljenek.

– Befolyásolta bárki, hogy ez vagy az a játékos benne legyen a keretben?
– Senki. Amikor Kisteleki István felhívott és megbízott a feladattal, megkérdezte, milyen elképzeléseim vannak, én azonnal azt feleltem, hogy a fiataloknak kell lehetőséget adni.

– Ugyanakkor az elnök úr úgy nyilatkozott, ez az ön feladata, tehát mintha nem is lett volna más választása…
– Elismerem, kívülről nézve talán így látszik, ám aki figyelemmel követi médiaszerepléseimet, igazolhatja, hogy én már évek óta a fiatalítás fontosságát szajkózom.

– Tehát az előrelépés záloga a rutinosabb labdarúgók kegyvesztettsége?
– Ez nem kegyvesztettség. Csupán arról van szó, hogy előbbre akarunk jutni, ám unos-untalan mindig visszanyúlunk azokért az emberekért, akik képtelenek jó eredmények elérésére. Tudom, hogy némelyikük, például Dárdai Pál ma még jobb játékos, mint sokan a keret tagjai közül, ám ő négy-öt év múlva talán már abba is hagyja a futballt. A kétezer-nyolcas Európa-bajnokság már elúszott, így a magyar válogatott két év múlva, az első világbajnoki selejtezőn vívja majd a következő igazi tétmérkőzését, és nekünk arra kell készülnünk.

– Ha már említette Dárdai Pált: kihagyása, ahogyan Király Gáboré is, meglepetés, hiszen a mentalitásukra sohasem lehetett panasz, ráadásul egy fiatal csapatból sem hiányozhat néhány rutinos, példaképnek számító futballista.
– Ez igaz, és nincs is szó arról, hogy ne lehetnének még válogatottak. Ám Dárdai Pál most sérült volt, és amúgy is azt szeretném, ha a fiatalok mutatnák meg az arcukat. Ami pedig a rutint illeti: tagja a keretnek a higgadt, emberileg és kapusként is kiváló Végh Zoltán, illetve a roppant tekintélyes, bár a sérülése miatt most alighanem hiányzó Gera Zoltán.

– A Bundesligában formába lendülő Szabics Imrére miért nem számít, miközben például Torghelle Sándorról kevesebb jó hír érkezik Görögországból?
– Szerintem Torghelle Sándor nagyobb nyomás alatt tudja tartani az ellenfelek védelmét azzal, hogy képes a cél érdekében akár törni-zúzni is. Ám még egyszer mondom, az idősebbek előtt sem kell becsapni az ajtót, időnként nagy segítséget jelenthetnek, de nekik is látniuk kell, muszáj a fiatalokra építeni a jövőt, és bizonyítsák be, nekik is ott lehet a helyük a válogatottban.

– Normális esetben nem a fiataloknak kell letépniük a mezt az idősebbekről?
– Jól mondja: normális esetben. A magyar futball azonban messze áll ettől. Régóta nem nyertünk meg fontos tétmeccseket, játékban sem mutattunk jelentősebb fejlődést, és hiába mondják, hogy Lothar Matthäus idején hajtott a csapat, hajtott az máskor is, de eredményt így sem ért el. Nem látok semmi okot arra, hogy továbbra is óvatoskodnunk kellene a fiatalítással. ---- H ---- &