„A nulláról kezdtem volna újra”

Bár közhely, attól még igaz: sikeres Ferencváros nélkül nem létezhet eredményes magyar futball. A Fradi azonban fényévnyire van az aranykorától. Sőt a csőd szélén áll, s a kibontakozás jelei nemigen mutatkoznak.
Mielőtt Dámosy Zsolt személyében új elnök került a Ferencváros élére, felröppent a hír: a Muszbek Mihály egyetemi oktató, a labdarúgóliga volt ügyvezetője, az Újpest FC Kft. korábbi társtulajdonosa nevével fémjelzett SportUnió jelentkezett, hogy amennyiben az egyesület pályázatot ír ki a labdarúgócsapatot működtető zrt. vagyonkezelői működésére, az érdekli a vállalatcsoportot is. A folytatásról azonban azóta sem hallani.

– Utóbb leültünk tárgyalni Dámosy úrral – mondta Muszbek Mihály. – Megerősítettem a SportUnió nevében a futball-zrt. gazdasági rendbetételére tett írásbeli befektetői ajánlatot. Értelmes beszélgetést folytattunk, utóbb mégis azt hallottam, Dámosy úr olyan emlékeztetőt adott át az elnökségi tagoknak, amelynek lényege, hogy én ingyen le akarom nyúlni a Fradit.

– Ennek fényében lenne még miről egyezkedniük?
– Ha nyilvános pályázatot írnának ki a vagyonkezelésre, érdeklődő lennék. Ugyanakkor véleményem szerint elsősorban vezetői válság sújtja a magyar sportot. Moldova György nyomán szabadon azt mondhatom: akit az öltözők jellegzetes gerosanszaga megcsap, legyen bár elismert a civil életben, meghülyül. Mifelénk a futball tele van hiteltelen tulajdonosokkal, csődök sorozatáért felelős ügyvezetőkkel és olyan edzőkkel, akik, mintha még mindig a szocializmusban élnénk, azzal büszkélkednek, hogy fogalmuk sincs a klubjukat érintő gazdasági folyamatokról. Nem érzékelik, hogy a tornatanárok kora lejárt.

– Vagyis?
– A profi világban a menedzsereknek nem az a fő gondjuk, ki legyen a jobbszélső, ők elsősorban a tulajdonos pénzét forgatják a haszon reményében. Miként lehetséges, hogy az adósságtól fuldokló Ferencváros csak a korábbi futballedzőinek százötvenmillió forinttal tartozik – ilyen eredmények mellett?

– Nyilván ügyesen szerződtek.
– Amikor Újpesten voltam társtulajdonos, leültem az akkori szakvezetővel, Mészöly Gézával, és azt mondtam neki: osszuk szektorokra a lelátót, s legyen az övé mondjuk a hatos szektor. S minden hazai meccsen az erre a lelátórészre eső bevétel százszorosát teheti zsebre. Így amikor kilép a játékoskijáróból, és felpillant a nézőtérre, rögvest a saját bőrén érezheti, aznap adva vannak-e a feltételek az üzletszerű szórakoztatásra, vagy sem.

– Üzletszerű szórakoztatás és magyar futball – nem könynyű társítani e két fogalmat.
– Márpedig a profit alapvetően az különbözteti meg az amatőrtől, hogy az utóbbi önmagát szórakoztatja a sportolással, amiért fizet. A profi viszont másokat szórakoztat üzletszerűen, s ezért neki fizetnek. A magyar edzőktől gyakran hallani: a lényeg a három pont megszerzése, mindegy, milyen produkcióval sikerül nyerni. Ez teljes félreértése a modern profi sportnak.

– Azért nem árt, ha egy csapat eredményes.
– Persze, de a meghatározó a minőség. Amíg évtizedekkel ezelőtt egy-egy meccset – az adott stadion befogadóképességétől függően – néhány tízezren láthattak, manapság a tévék millióknak viszik el a mérkőzéseket. A lelátók népe hangulati elemmé alakult át, a piac a stadionok falain kívülre került. A sport révén közvetített üzenetek fő célközönsége a képernyők előtt ülő csoport, annak is a tizennyolc–negyvenkilenc éves, aktív reklámzabáló része. Az elvakult futballrajongóktól eltekintve ők rögtön a távkapcsoló után nyúlnak, ha nem elég szórakoztató a felkínált produkció.

– Szórakoztatónak pedig nemigen mondható…
– Az utcai harcosok meccsein – a római cirkuszokat idézve – két képzetlen ember csépeli egymást, s a küzdelmük vérre megy. Nézőként pontosan tudom, hogy ezt várom a csatájuktól, nem pedig kifinonult harcművészetet. A gyengébb színvonalú futball is lehetne élvezetes, ha a labdarúgók küzdenének, megalkuvást nem ismerően robotolnának. Az unalom azonban megbocsáthatatlan. S ha mindehhez a helyszínen koszos lelátók, egy pillanat alatt megtelő parkolók, vandál huligánok társulnak, a tévé pedig nem tud interaktív játékokat kínálni a meccshez, egy-két kamerával mutatja csak meg a történéseket, s a szakkommentátorok csapnivalóak, akkor a futball veresége borítékolható.

– Rosszabb-e a helyzet, mint fél évtizede, amikor ön a liga ügyvezetője volt?
– Sokkal rosszabb, mert a gazdaság gyengélkedése miatt hiányzik az a tőkeerős klubtulajdonosi réteg, amelynek anyagi helyzete már megengedi, hogy megkeresett pénzének egy–öt százalékát a köz szórakoztatására költhesse, s még megvan az erkölcsi hitele. Ebben a helyzetben licencfeltétellé kellene tenni, hogy minden futballvállalkozás felügyelőtestületébe állami, önkormányzati vagy banki képviselők kerülhessenek ellenőrzési jogosítvánnyal felruházva. A magyar labdarúgás pénzügyi válsága akkor lenne orvosolható, ha a futballcégek vállalatszerűen működnének, a bevételeik a kiadásaikkal egyensúlyban lennének. Roman Abramovics-féle befektetők nélkül ezt szerény büdzsé, évi száz–százötvenmillió forintos költés mellett lehetne megvalósítani, ami nemzetközi mércével mérve a negyed-ötödosztálynak felel meg.

– Eszerint ne csodálkoz-zunk, ha, mondjuk, a Vaduz túllép magyar riválisán?
– A gazdasági összefüggések fényében Bajnokok Ligája-szereplésről beszélni szemfényvesztés, a főtáblára kerülés legfeljebb a vakszerencsének köszönhetően sikerülhetne. Ha tényleg BL-ben gondolkodunk, az több éven át két-három milliárdos invesztíciót feltételezne.


– Ez most biztos nem az Üllői úton valósul meg.
– A Fradinál az egyensúly vészes hiányát kölcsönökkel, hitelekkel, hazugságokkal, ígérgetésekkel igyekeztek elfedni. Az FTC már a Fotex-korszakot is kétszázmilliós mínusszal zárta, s azóta a klub meg a futball-rt. együtt 1.6 milliárd forinttal költött többet, mint amennyit a forrásai megengedtek volna, miközben valós eredményeknek se híre, se hamva. Ennyi pénzt ilyen rosszul elkölteni – ez már-már bűnvádi kategória.

– Miként festene a válságkezelés a SportUnió forgatókönyve szerint?
– A legfontosabb azt megértetni, hogy a gazdasági, morális talpra állás prioritást élvez, szakmai eredményt csak a harmadik évtől szabad számon kérni. A nulláról kezdtem volna újra, ezért augusztusban azt javasoltam, hogy a régi futballszerződések helyett újakat kell kötni. Mégpedig húsz év alatti labdarúgókkal, akik vállalják, hogy ingyen játszanak egy évadon át, s csak a visszakerülést követően írnak alá alsó középkategóriás fizetést garantáló megállapodásokat.

– S mi volt a reakció?
– Megmosolyogtak, s az általam tisztelt Gellei Imre sem vállalta volna ilyen feltételek mellett a vezetőedzői munkát. A financiális krízissel mit sem törődve zsoldosokat, kiégett focistákat vásároltak össze, ám a bajnoki cím így sem garantálható, s ha első lesz az FTC, az mit sem ér, mert a zrt. az eddigieknél is kilátástalanabb helyzetbe sodródott.

– Marad a csődeljárás?
– Ez sem elképzelhetetlen, de beszűkíti a mozgásterét. Szerintem a zrt. részvényeit áron alul eladni nem szabad, a céget fel kell javítani, a részvények piaci értékét helyre kell állítani. Az adósságot a hitelezők, a beszállítók jóváhagyásával kamatozó kötvénnyé kell átalakítani ötéves futamidővel.

– Kérdés, a hitelezők erre áldásukat adnák-e…
– Akikkel beszéltem, ettől nem zárkóztak el. De biztosak akarnak lenni abban, hogy a következő évek fő célja a milliárdos adósság rendezése lesz; enélkül az FTC minden erkölcsi tartalékát felélné. Ami a szervezeti megoldást illeti, az a zrt. vagyonkezelésbe adása lehetne pénzügyi, szakmai garanciákkal, nyilvános pályázat útján. A futballcég működtetését öt esztendőre egy projekttársaságra lehetne bízni, amelynek Fradi-érzelmű, neves, hiteles, tőkeerős hazai üzletemberek lehetnének a tagjai. A társaság garantálná a hitelek visszafizetését és az FTC hagyományaihoz méltó színvonalú, eredményes szakmai munkát.

– S mi lenne a honorárium?
– Az eredményes vagyonkezelést és működtetést – a részvények piaci értékének változásával arányosan – az ötéves időszak végén az FTC részvénytulajdon átadásával ellentételezné. A stratégiai cél, hogy 2010–2011-re az FTC Zrt. olyan adósságmentes cég legyen, amelynek piaci értéke meghaladja az ötmilliárd forintot; a bevételek fele a jegyek és az ajándéktárgyak eladásából származzék; az átlagnézőszám lépjen túl a tizenkétezren, s a csapat legyen a BL szereplője.

– Ez mint egy álom, oly szép.
– A magyar futballgazdaságot a jelenlegi feltételek mellett képtelenség hosszabb távon fenntartani. A labdarúgásra még vár a maga „Bokros-csomagja”. Meglehet, az érdekcsatákban a program végrehajtója elbukik, de a határozott rendteremtést követően végre érdemben el lehetne kezdeni építkezni.