Igazi rémdráma – hepienddel

Talán éppen a televíziós közvetítés miatti széles nyilvánosság az oka, de a kameruni futballista (és a lassan három éve a Vitória Guimaraes–Benfica portugál bajnokin összeeső Fehér Miklós) tragédiája óta mintha komolyabban vennék mind a sportolók, mind a közönség, mind a sportesemények kiszolgáló személyzete, ha a főszereplők, azaz a játékosok valamelyike – előzmény nélkül – egyszerűen összecsuklik, mint a rongybaba.

Szombat délután Zalaegerszegen, a ZTE–Tatabánya bajnoki 90. percében Waltner Róbert bármiféle fizikai kontaktus nélkül, szimplán elterült a vendégek tizenhatosának előterében, s perceken át mozdulatlanul feküdt a gyepen, mire az eszméletét vesztő játékost a mentősök a megyei kórházba szállították. A történet szerencsére hepienddel zárult: a hatszoros válogatott támadó a kórházban magához tért, a rögtönzött orvosi konzílium „csupán” agyrázkódást diagnosztizált a labdarúgónál, s a hátborzongató intermezzo miatti hosszabbításban a ZTE is begyötörte a győztes gólt (1–0) – az ötezres publikum legnagyobb gyönyörűségére.

„Nem sok mindenre emlékszem, úgy értem, az összeesés utáni időszakból – mondta a még kórházi kezelést kapó játékos. – A második félidőben egy jobbról a kapu elé érkező labdát elfejeltem, de abban a pillanatban egy másik ütést is éreztem a homlokomon, megszédültem, és pillanatok alatt dudor nőtt az ütés helyén. Doktor Magyar László, a csapatorvosunk az oldalvonalhoz futott, rám is szólt, hogy várjam meg, megkérdezte, hogyan érzem magam, én viszont már menet közben válaszoltam neki. Semmi bajom, mondtam, és futottam vissza a tatabányai kapu elé. Nem vagyok az a típus, aki egyből lekéredzkedik, ha fáj valamije, szóval az én döntésem volt, hogy azonnal visszamegyek a pályára. Kicsit később balszerencsésen értem a labdába, éppen a fejemen lévő dudort ütötte meg, picit vérzett a fejem, de mivel szinte azonnal el is állt, a bíróval ezt is gyorsan elrendeztem, mondván, minden rendben. Úgy rémlik, Vukasin Poleksziccsel nem is ütköztem, viszont egyszer csak kicsúszott a lábam alól a talaj. A következő emlékképem az, hogy Sebők Józsi kiabál a mentősöknek… Sokan hívtak vagy küldtek üzenetet, jobbulást kívánva, szerencsére tényleg jobban vagyok, már a fejem sem fáj, és ha minden jól megy, kedden elhagyhatom a kórházat.”