Honvéd-parádé a Győr ellen

„Elnézést, hogy zavarom, csak kíváncsi volnék, mire fel ez a nagy érdeklődés” – kocogtatta meg a kolléga vállát a rendőrség egyik képviselője, miután körbenézett – a sajtópáholyban. A Béke téri stadion azon részén ugyanis kilenc zsurnaliszta foglalt helyet, a helyiség ajtajára nyugodtan kifüggeszthették volna a „telt ház” táblát. A lelátón szó sem volt ilyesmiről, a kezdés pillanatában legfeljebb 250-en toporogtak a tribünön, nem csoda, hogy a rendezők még az egyik újságíróval is jegyet vetettek – hiába, az elmaradt bevételt valahogy pótolni kell...

Komolyra fordítva a szót: hogy sok nézőt nem vonzott ez a találkozó, azon senki sem értetlenkedett, hiszen utóbbi hat bajnokiján mindössze két pontot szerzett a Honvéd. Supka Attila éppen féltucatnyi meccs óta irányítja a kispestieket, ám az eredménytelenséget hiba lenne csak az ő nyakába varrni: amíg a keret 80 százalékát olyan játékosok alkotják, akiknek nincs kötődésük Puskás Ferenc egykori klubjához, felesleges azt remélni, hogy bárki is megfeszül piros-fekete mezben.

Ahhoz képest, hogy az összecsapás riasztóan indult (Dobos Attila első említésre méltó mozdulata az volt, hogy 28 másodperc elteltével sárga lapot érően szállt bele Hanák Viktorba, majd a szabadrúgásból Tóth Péter a tőle három és fél méterre álló Dobost találta telibe a labdával), a folytatásra különösebb panasz nem lehetett. Főleg kispesti részről: negyedóra múltán Diego vágta a léc alá a labdát. Itt jegyezzük meg, a középpályással nagyot fordult a világ néhány nap alatt: hétfőn a Vasas elleni bemutatkozása alkalmával az is felvetődött egyesekben, hogy ő az egyetlen brazil, aki nem tud focizni, aztán a hét közepén egy suli pályaavatóján már úgy trükközgetett az általános iskolásokkal, hogy a végén aláírásokkal rohamozták meg a diákok, szombaton pedig a győri felnőtteket keserítette el kétségkívül szép góljával. Dobos Attila és Baranyai Tibor gólja pedig kevésbé szép, de hasonlóan fontos volt.

Az első félidő lefújásakor így 3–0-s kispesti vezetést (és háromnegyed négy helyett 12 órát) mutatott az eredményjelző, a vendéglátók meg is érdemelték az addigra háromszáz fősre dagadó nézősereg vastapsát. Az ellenben csupán a levonuláskor derült ki, hogy addig az ETO is pályán volt.

Feltűnő volt ugyanakkor a zöld-fehérek lelkesedése a második felvonás elején: a házigazdák még a forró teát kortyolgatták az öltözőben, amikor ők már a gyepen gimnasztikáztak. Nyilván mihamarabb túl akartak lenni ezen a meccsen... Pedig még előttük állt negyvenöt percnyi kínlódás. Gyorsan kiderült, Pajkos János nem tudott csodát művelni együttesével, sőt egyórányi futball után már 0–4-nél tartott a Győr.

Tokody Tibor büntetőből ugyan szépített (persze ezen nemigen lehetett szépíteni), mégis elmondhatjuk, az ETO teljesítménye egyenlő volt a nullával. A szégyenteljes produkció történetéhez hozzátartozik, hogy eltiltások és sérülések miatt hét labdarúgó át sem öltözhetett ezen a délutánon, de amit a helyettük szóhoz jutók nyújtottak, azzal régen a megye I-be sem lehetett volna beférni. Hogy néhányan manapság NB I-es játékosnak vallhatják magukat, az aligha az ő érdemük. Igaz ez még akkor is, ha nehéz úgy futballozni, hogy az ember hónapok óta hiába lesi a bankszámláját, átutalták-e a fizetést...

Habár kár ezen fanyalogni: a semmiért nem jár pénz. ---- M ---- &