Fantasztikus meccsek jönnek

S. Zs.S. Zs.
Vágólapra másolva!
2006.12.07. 02:17
Címkék
A szerdai sorsolás után már kész forgatókönyve van az U19-es és az U17-es válogatottnak az Eb-selejtező felkészülésére. Az úgynevezett elitkörben a négycsapatos csoportokból csak az elsők jutnak tovább az Európa-bajnokság nyolcas döntőjébe. A két csapat edzője, Várhidi Péter és Szokolai László már tudja, hol, mikor és hogyan készíti fel a fiatalokat az erőpróbára.
A U19-es válogatott ásza Vass Ádám (jobbra) lehet az Eb-meccseken
A U19-es válogatott ásza Vass Ádám (jobbra) lehet az Eb-meccseken
Meggyesi Bálint
A U19-es válogatott ásza Vass Ádám (jobbra) lehet az Eb-meccseken
A U19-es válogatott ásza Vass Ádám (jobbra) lehet az Eb-meccseken
A U19-es válogatott ásza Vass Ádám (jobbra) lehet az Eb-meccseken
Meggyesi Bálint
A U19-es válogatott ásza Vass Ádám (jobbra) lehet az Eb-meccseken

Az idősebbeket irányító Várhidi Péter elmondta: a május 14–19. között Írországban rendezendő négyes tornára való felkészülés tervét az MLSZ elnöksége elé terjeszti. A házigazdák mellett a minden korosztályban erős német, valamint a bolgár csapat lesz a mieink ellenfele.
„Januártól hetente kétszer szeretnénk edzeni a srácokkal – mondta Várhidi Péter. – Speciális edzések, edzőmeccsek műfüvön, ez a terv. A klubok érdekeit is szem előtt kell tartani, így az elképzeléseink szerint hétfőn és kedden gyakorolnánk.”

Az edző februárban horvátországi, porecsi edzőtábort tervez, majd NB II-es csapatok elleni felkészülési meccseken edződnének a 19 évesek. A torna előtt pedig három-négy nap összetartásról lehet szó. Várhidi Péter elmondta, egyfelől a párharcokban kell sokat fejlődniük a mieinknek, de nem szabad elfelejteni, hogy a selejtező után két héttel Athénban és Oslóban játszik az A-válogatott – és lehet, hogy a nemzeti csapat számítana néhány U19-es játékosra (akik közül Farkas Balázs, Filkor Attila, Németh Krisztián és Vass Ádám Kanada ellen már kerettag volt). Várhidi Péter szerint mielőbb fel kell venni a kapcsolatot a légiósok klubjaival, hogy ők is minél többször részt vehessenek a közös gyakorlásokon.

Az U17-es gárda Franciaországban a házigazdák, valamint Norvégia és Finnország ellen lép pályára. Szokolai László, a 17 évesek edzője január közepén orvosi vizsgálattal kezdi a felkészülést, majd az MLSZ-székház melletti Sportmax műfüves pályáján edzenek a fiatalok. Februárban edzőtábor, a március 26–31. között rendezendő viadal előtt pedig ötnapos felkészülés szerepel a tervben.

„Azt hiszem, a franciák megnyugodtak, hogy minket kaptak és hogy ők lesznek otthon – mondta Szokolai László. – Ha a tervek szerint fel tudunk készülni, megszorongathatjuk őket, de Norvégia is erős. De mi hiszünk magunkban, és tudjuk, amit mások most még talán nem: senki sem lehet nyugodt, ha ellenünk kell játszania.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik