Vízben futás és angolleckék

Az új év első napján a Madejski Stadion 24 073 nézője előtt is bemutathatta volna a négyszemközt „vízben futásként” aposztrofált fizioterápiás gyakorlatot. A Premier League-ben abszolút újonc Reading ugyanis szolidabb felhőszakadás közepette játszadozott (avagy: mosta fel a pályát) a West Ham Uniteddel – csakhogy a tavaly szeptember 25-én a Chelsea elleni tartalékbajnokin keresztszalag-szakadást szenvedő Máté Péter a klub históriáskönyvének aranyoldalaira kívánkozó diadalnak (6–0) is csupán passzív szemlélője volt. Amíg a Reading szurkolóhada a közelmúltban elsősorban a boldogságtól, az utánpótlás-válogatott védő leginkább a fájdalomtól ordított.

„Október végén műtöttek meg, a sérülés és az operáció közötti időszakban pedig combizom-erősítő gyakorlatokat végeztem, ilyen esetben ugyanis a szalagok feladatát hosszú időre az izmok veszik át – hadarta a telefonba a terapeutáktól és kezelőorvosaitól ezerszer hallott „tételt” Máté Péter. – Miért Angliában műttettem meg magam? A Reading vezetői az angliai kezelés előnyeit hangsúlyozva is megadták a választás lehetőségét, csakhogy minden a külföldi műtét és rehabilitáció mellett szólt. Úgy ítéltem meg, az adott helyzetben kizárólag a rehabilitációs munkámmal és az angolom fejlesztésével bizonyíthatom be az elöljáróknak és Steve Coppell menedzsernek: mindent elkövetek , hogy itt maradhassak, és a Readingben futballozhassak. Tanulom a nyelvet, kondizom, kerékpározom, a vízben végzek futó mozdulatokat – február elején az utóbbihoz talán már nem is kell medence…”

A 22 éves védő optimizmusa figyelemre méltó, csakhogy a tavaszi visszatérésre utalás szöges ellentétben áll a klub internetes oldalán a rá vonatkozó „kórlapon” olvasható megjegyzéssel: a John Fearn vezette hattagú rehabilitációs stáb december végi jelentése szerint Máté Péter idénye szeptember 25-én befejeződött. A 2006 nyarán egy plusz három évre szóló szerződést aláíró (a DVSC-től tulajdonképpen egy szezonra kölcsönvett) hátvédnek a legkedvezőbb esetben feltehetőleg újabb egyéves megállapodást kínál a Reading.

„Nem törtem össze, nem vagyok türelmetlen. A csapattársak is biztatnak, elsősorban James Harper, akire barátként számíthatok. Úgy érzem, a neheze már mögöttem van: a műtét után teljesen kiszolgáltatottnak éreztem magam, az ágyat sem tudtam egyedül elhagyni, és olykor csillagokat láttam a fájdalomtól. Ahhoz képest most istenes a helyzet – a kezdetektől velem foglalkozó rehabilitációs edző szerint jól haladunk, szóval miért ne bizakodnék? Egyszer véget ér ez a periódus is.”

Nehezen megválaszolható a felvetés: egészségesen vajon mekkora esélye lenne bekerülni a liga idei (egyik) meglepetéscsapatába?

„Steve Coppell csak nagyobb formahanyatlás vagy sérülés esetén változtat azon az alapcsapaton, amely tavaly kiharcolta a feljutást, azaz bizonyos előjogok itt is érvényesülnek. Mesélték, a menedzser kiváló játékos volt, azt viszont én is tanúsíthatom, hogy elsőrangú edző és remek pszichológus. Amikor azt kérdezik, mi a Reading titka, a válasz csak annyi: ez a klub valóban olyan, mint egy család, és ez hihetetlen erőt jelent. A játékosok közötti baráti kapocs kivételesen erős, ami könnyen visszaüthetne, ám itt érvényesül Steve Coppell emberismerete: tökéletesen felméri, hogy a futballtudáson túl emberileg is passzol-e a csapatba a kiválasztott labdarúgó. Hétről hétre érdeklődik a hogylétem felől, és hasonló rendszerességgel ellenőrzi, milyen ütemben fejlődik a nyelvtudásom. Érezteti, számít rám, azaz ha felépülök – előjogok ide vagy oda –, kizárólag rajtam múlik majd, beverekszem-e magam a csapatba. Én meg egyszerűen hiszek magamban.”