Légüres térben Londonban…

– Nem birkózott a menedzserével, az edzőjével a sheffieldi ajánlat miatt?
– Sheffield messze van, a családom Londonban él, de egyébként sem vagyok rákényszerülve, hogy belevágjak az első adandó kalandba – felelte Király Gábor. – Peter Taylor, a Crystal Palace menedzsere tíz napja hívott fel a sheffieldi hírrel, ám futólag megjegyezte: ő is számít rám.

– Ergo: ön véd a Hull City elleni soros bajnokin?
– Peter Taylor döntése lesz a válasz a kérdésre. Én úgy értelmezem az iménti kijelentését, hogy ismét a Crystal Palace-t szolgálom. Ha úgy adódik, a kezdőcsapatban, ha úgy, a kispadon, ha pedig a menedzser akként határoz, hogy a lelátóra ültet, akkor onnan – az edzés ettől függetlenül számomra szent. A kapusokkal egymással, egymásért és nem egymás ellen dolgozunk. Mindenre felkészültem.

– Arra is, hogy el- vagy ismételten kölcsönadják?
– Ez legkevésbé tőlem függ, mindamellett nem is utal rá semmi.

– Eltekintve attól, hogy Sheffieldből érkezett, nem piszkálta a büszkeségét a premiershipes ajánlat?
– Az adott országban és az adott sportágban minden sportolónak az a vágya, hogy a legmagasabb osztályban szerepeljen, miközben lehet, hogy a második vonalban sokkal nagyobb tetteket vihet végbe. Melyik a nagyobb teljesítmény: az első vagy a második helyen végezni a Championshipben, vagy kiharcolni a bentmaradást a Premier League-ben? Szerintem az első is „emberes” kihívás, sőt „emberesebb” a másodiknál. Ha hozod a kötelező meccseket, és szállítasz három-négy meglepetéseredményt, megragadsz az első vonalban. Persze, az is hálás vitatéma, mit értünk egy újonc esetében kötelezőnek.

– Saját mércéje szerint milyen volt az elmúlt fél éve – West Hamestül, Aston Villástul, Palace-estül?
– Tízes skálán hat és feles, hetes.

– Mihez viszonyítsunk?
– A Herthában letudott BL-es idényem kilencest ér, az utolsó berlini idényem – ha emlékszik még rá – mondjuk ötöst. De a viszonyításnál maradva: Peter Taylor a minap négyszemközt értékelte a Villánál töltött időszakomat. Azt mondta, a mérkőzéseken koncentráltnak látott, fizikailag nem voltak gondjaim, nem rizikóztam, és szerinte csupán egyszer, a Chelsea elleni mérkőzés egyik szögleténél hibáztam. A Manchestertől kapott potya gólról nem beszélt. És hogy miért? Mert a nyilvánvaló rontással mindenki tisztában van – leginkább a szenvedő fél.

– Ezek szerint a szakmai megítélésén nem rontott a nagy hiba?
– A kulcsszó ez esetben a szakma. Nézze, Birminghamben egy hónap alatt mindent megmutattam: volt átlagos meccsem, akadtak bravúrjaim, de hibáztam is. A szakemberek tudják, mit várhatnak tőlem. Érdemes egyébként kicsit boncolgatni a megítélés témakörét. A nemzetközi futballban csak keveseknek sikerül hosszú távon kimagaslóan teljesíteniük, a csillogás csupán három-négy évig tart. Ha Ronaldinho egy mérkőzésen nem szerez gólt, és csak két trükköt mutat be, már fanyalognak a kritikusok. Azt olvastam valahol, hogy Andrij Sevcsenko öreg, nem bírja a Premiership ritmusát. Harmincévesen?! A fantáziának gyakran szélesebb terep jut a szakmánál. Ha Király Gábor nem mutat be mérkőzésenként legalább három bravúrt, rosszul védett, ha volt négy bravúrja, de az ötödik ziccernél már mázlija sem, és kikapott a csapat, jön a kérdés: azt a labdát miért nem tudta valahogy összeszedni? Azt a hibát, amelyet elnéztek a huszonéves Király Gábornak, a harmicasnak már mint megbocsáthatatlan bűnt vetik a szemére. Mit tegyek? Azzal a tudattal élek és dolgozom, hogy Király Gábor nem a világ legjobb kapusa – de nem is a legrosszabb. ---- S ---- A