A mai magyar válogatott nincs abban a helyzetben, hogy az ellenfelek hozzá igazítsák taktikájukat. Ezért jobb, ha mi szolgálunk meglepetéssel, mégpedig oly módon, hogy a csapatban fellelhető értékeket alkalmazzuk, használjuk ki minél hatékonyabban. Mire gondolunk? Egy magára valamit is adó csapat a mai modern futballban három-négy olyan taktikai variációt váltogat, amelyet rövid idő alatt könnyedén, személyre szabottan elsajátított. A mi válogatottunknál például a védekező középpályás pozícióban, a széleken és a csatársorban is lehetőség van olyan taktika kidolgozására, amellyel meglephetjük ellenfelünket, s amely feladatkörben az adott játékos a maximum nyújtására képes. Hajnal Tamásról bebizonyosodott, hogy hasznosabb a pálya közepén, mint Gera Zoltán, hiszen – bár a párharcok megnyerése nem tartozik erényei közé – sokat dolgozva, jóval több pontos passzra képes, mint a WBA légiósa. Ajánlatos tehát az olyan taktika kidolgozása, amely Hajnal Tamást némileg mentesíti a védekezés alól (persze e téren sem maradhat feladat nélkül), s inkább szabadon játszva a csapat mozgatására összpontosíthat. Hajnal Tamás és Gera Zoltán jól megfér egy csapatban, mert utóbbi legfőbb erénye, hogy képes a vonal mellett játszva, befelé indulva az akciók befejezésére, ugyanakkor a vonal mellett is jó teljesítményt nyújthat. Gera Zoltán veszélyesebb a kapura, mint Hajnal Tamás, de csak akkor hasznos a játéka, ha maximálisan betartja a taktikai utasításokat, s olyan fegyelmezetten futballozik, mint teszi azt klubcsapatában. Persze parancsra semmi sem megy: a taktikát, a megfelelő mozgásokat a legnagyobbaknak is gyakorolniuk kell, s ennek kidolgozása a kapitány feladata.