A sírból hozták vissza

Ami a két válogatott lelkiálla potát illeti, elég nagy volt a kontraszt a török–norvég derbi előtt, hiszen a pályaválasztó „félholdasok” a szombati 4–1-es görögök elleni győzelemtől megittasodva készülhettek, a norvégok pedig a bosnyákoktól elszenvedett 2–1-es hazai vereség után lógó orral tréningezhettek a hét elején.

Minden adott volt egy izgalmas találkozóhoz, egyetlen dolog hiányzott csak: a nézősereg. A mérkőzést ugyanis a törökökre tavaly kiszabott FIFA-büntetés miatt Frankfurtban, zárt kapuk mögött játszották. Gondoljunk bele, milyen furcsa lehetett a török játékosoknak, hiszen míg négy nappal előtte az athéni pokol, a Karaiszkaki-stadionban a 33 000 fanatikus által keltett ellenséges hangulat doppingolhatta őket, ezúttal a némaság lehangoló érzése keríthette hatalmába a játékosokat.

Nos, minden bizonnyal pont a tétmérkőzést körülvevő hangulat hiányzott Fatih Terim együttesének, a török válogatott nem tudta felvenni a találkozó ritmusát, az északiak már az első félidőben két góllal elhúztak. A norvégok nagy csatáregyénisége, John Carew ezúttal nem villogott (kapura lövés nélkül zárta a kilencven percet), helyette két kevésbé ismert, otthon játszó középpályás szállította a gólokat.

Aztán a második félidőben a törökök apait-anyait beleadtak, különösen az utolsó húsz percet nyomták meg, vélhetően Hamit Altintop szabadrúgásgólja adta meg a jelet a huszáros hajrára. A török finis érzékeltetésére említsük meg, hogy az első góljuk után kilenc lövésük volt (az ellenfélnek egy sem), ha Thomas Myhre nem véd pazar formában, akkor komoly gondban lehettek volna a norvégok. Hasonlóan szemléletes statisztikai adat, hogy a 70. percben a labdabirtoklási arány még 61–39 százalék volt a norvégoknak, a lefújáskor ez 59–41-re alakult, de már a törökök felé billent a mérleg nyelve. És nem is hiába „borult fel a pálya”, hiszen a Schalke középpályása az utolsó percben is betalált – a sírból hozott vissza egy pontot a török válogatott, a teljes körbeverés elmaradt.