A spanyolok elleni elő döntő okozta ráncok kisimulni látszanak, önmagában a tudat, hogy a magyar férfi pólóválogatott sorozatban harmadszor játszik világbajnoki döntőt, mindenképpen megnyugtató. Felejtsük el, mi lett volna, ha pontosan érkezik Ivan Pérez kezére a labda a rendes játékidő utolsó másodperceiben, hiszen a hoszszabbításban kivívott finálé vár Kemény Dénes együttesére.
A szövetségi kapitány azt nyilatkozta a válogatott hivatalos honlapján, néhány játékosnak nagyon össze kell szednie magát, hogy a barcelonai világbajnokság után újra aranyérmet osszanak ki a magyar alakulat tagjainak. Tény, a kulcsjátékosok közül többen gyengélkedtek a spanyolok ellen, ám még egyszer biztosan nem játszanak ennyire visszafogottan . Kemény Dénes meglepetést is tartogatott a nézőknek, amikor Szécsi Zoltánt lecserélte a második negyed végén, jóllehet Szécsi nemigen tehetett a gólokról – igaz, nem is tudott pluszt adni védéseivel. Kemény egyszerűen megérezte, hogyan kell kizökkenteni a biztosan dobálgató riválist a ritmusából, és nem csalt a szimata. Nagy Viktor mindjárt hárított előnyben, majd láss csodát, sorra kopogtatták a kapufát a spanyolok a mérkőzésen.
A lényeg, hogy 12–11-re nyertünk, így szombaton a horvátok játékának ellenszerén töprenghetett a stáb és a csapat. Bizony, még ízlelgetjük… Döntő a horvátokkal, és nem a szerbekkel. Erre nem számítottunk, és igazából senki sem tudja, hogy most jól jártunk, vagy sem. Ha pozitívan gondolkodunk, azt mondhatjuk: a horvátoknak még egyszer nem jön így ki a lépés (8–2-re is vezettek már a címvédő szerbek ellen), nem maradhatott sok puskaporuk. Ez persze a kényelmes álláspont. Az óvatosabb az, hogy Ratko Rudic együttesébe viszszatértek olyan harcedzett pólósok, mint Samir Barac, Igor Hinic, Aljosa Kunac és Mile Smodlaka, akik nem vettek részt az Európabajnokságon. Most mindenki ott van a fedélzeten, és az edzőként háromszoros olimpiai, kétszeres világbajnok Rudic irányításával meglepetésre készülve jöttek Melbournebe. Az első csínyük bejött, a másodikat nem enged(het)jük.