Waterloo a vízben

Bolond egy nap volt… Szívesen elfelejtenénk. Már délelőtt kényelmetlenül éreztük magunkat, nem győztük kérdezgetni: mi történt Cseh Lacival? Azt, hogy a 4:15.41-es idejével csupán az ötödik helyen kvalifikálta magát 400 vegyesen az esti döntőbe, magunkban afféle altatásnak is felfoghattuk – volna. De a futam után öt perccel meglepődve hallgattuk világbajnokunk szavait:

„Nem ment, nem esett jól. Mintha sok lenne nekem most ez a négyszáz, mintha belefáradtam volna. Nem voltam harcos. Nem tudom, mi van velem.”

Sohasem láttuk ilyennek. Látszott, itt bizony nagy a baj. Mindazonáltal továbbra is bíztunk abban, hogy az esti fináléra összeszedi magát, és képes lesz élete legjobbját úszni. Mert nem titok, ez volt a cél. Közben a hatalmas egyéni csúccsal, olimpiai A-szinttel (4:17.68) hetedikként döntős – ott nyolcadikként végző, idejét tovább javító (4:17.32) – Kerékjártó Tamást kérdeztük: mi lehet a baj? Nos, elgondolkodtatóan fogalmazott:

„Őrületes ez a mezőny, ha nem függetleníted magad a legjobbak teljesítményétől, ha legbelül őket is figyeled, foglalkozol velük, akkor belehülyülsz az egészbe.”

A felvetésre, miszerint Lacin is efféle nyomokat lehet felfedezni, így reagált:

„Szegényen hatalmas a teher, így óhatatlanul ott motoszkált benne Phelps és a többiek. De bízom benne, hogy ha én nem is, ő talán bírja majd velük az iramot.”

Nem bírta… Az első ötvenen még Phelps mögött másodikként fordult. Aztán hátrébb szorult. Részidejei elmaradtak a híres edzői cetlin leírtaktól, végül 4:14.76-os idővel ötödikként csapott a célba. A tekintete mindent elárult, beletörődőnek tűnt…

„Ezúttal is rosszul éreztem magam a vízben – kezdte ismét dicséretes őszinteséggel. – Mentálisan nem voltam ott, de hogy miért, arra nem tudom a választ. Akartam, persze hogy akartam, de hiába, ez csak szenvedés volt. Úgy tűnik, nem bírom elviselni a terhet, hogy nekem kell elöl mennem, hogy nekem győzni kell. Sajnálom. A felkészülésem jól sikerült, optimista voltam, a kétszáz vegyesen Európa-csúcsot úsztam, majd fogalmam sincs mitől, de összezuhantam. Jelen pillanatban nem tudom megmondani, mit kellene másként csinálnom, de az biztos, az olimpia előtt valamit változtatni kell, hiszen nemcsak Phelps, hanem a többiek is leköröztek ezen a világbajnokságon.”

Így igaz. Luca Marin harmadik lett, azaz már a legjobb európai titulus sem az övé… A számot természetesen az amerikai Ryan Lochte előtt honfitársa, Michael Phelps nyerte meg – magától értetődően elképesztő, hihetetlen, emberfeletti világcsúccsal (4:06.22). Korábbi rekordját 2.04 másodperccel döntötte meg. Erre aztán tényleg nincsenek szavak. Aki a vb utolsó napján, hat aranyérem, három egyéni világcsúcs után a legkimerítőbb számban ekkorát úszik, arra joggal akasztják a jelzőt: földönkívüli. Még akkor is, ha ezt kikérte magának, s mint mondta:

„Mi a titok? A rengeteg edzés!”

Cseh László – csak hogy viszszatérjünk hozzá, mert számunkra ő a legfontosabb – sem edz kevesebbet… Edzője, Turi György elképedve Phelps idejétől, így fogalmazott:

„Hogy reális volt-e az, hogy Laci most legyőzheti? Ha az olimpián is így úszik az amerikai, akkor nem…”

Kicsit kurta-furcsa mondat, de minden benne van. Keserűség, értetlenség. „Ez bizony Waterloo… – fogott az értékelésébe.

– Hogy mi történt vele? Jó kérdés. Láttam már rajta délelőtt is, hogy nyűgös, de nem hittem volna, hogy a döntőben is hasonló lesz. Nem láttam még ilyet. Szorongott, pszichésen veszített. Pillanatnyilag számomra is megmagyarázhatatlan, hogy mi történt, miért adta fel, amikor a felkészülésünk jó volt, 200 vegyesen Európa-csúccsal lett itt a vb-n harmadik. Talán a világcsúcsokat szóró Phelps frusztrálta őt, s ezért volt képtelen a tőle elvárható teljesítményre.”

Bolond egy nap volt, na! Milyen is lett volna április 1-jén… De – és ez rendkívül fontos! – Cseh László ettől még ugyanaz a Cseh László, ugyanúgy a magyar sport egyik ékköve, aki felett hiba, hatalmas hiba lenne pálcát törni! Sőt, most kell igazán mellé állni, mert csak így lehet valós esély arra, hogy kilábaljon a gödörből.

Tegyünk meg mindent érte!