Elszaladt a világ

Valami véget ért, valami fáj. Itt, Melbourne-ben az üresség lesz úrrá az emberen. Ott, ahol többek között az úszókat csodálhatta. A függöny azonban leereszkedett, az ausztrál metropolis az eseményhez méltó ceremóniával köszönt el a világtól, s adta át a stafétabotot a 2009-es rendezőnek, Rómának.

S hogyan emlékszünk vissza a világbajnokságra? Enyhén szólva felemás érzésekkel. Ha abból indulunk ki, hogy az érmeket tekintve az eddigi tizenegy közül az egy szem bronzzal itt volt a legszerényebb a magyar felhozatal, akkor bizony nagy csalódás a szereplés. Mindazonáltal tegyük a kezünket a szívünkre: sokkal többet ezúttal nem várhattunk. Nem vagyunk már úszónagyhatalom…

Kiss László szövetségi kapitány két-három érmet és nyolc finálés részvételt várt. 200 vegyesen Cseh László által egy bronzérmet szereztünk (s végeztünk az éremtáblán például Venezuela társaságában a 21. helyen), továbbá mindössze négy döntőben (200 férfi mell, 200 és 400 férfi vegyes, 200 női hát) voltunk érdekeltek. Csalódás?

„Az, határozottan az – jelentette ki egyértelműen Kiss László. – Nem vitás, elszaladt

mellettünk a világ. Ezen a vb-n is bebizonyosodott, hogy meg kell tanulnunk rajtolni és fordulni, mert másodperceket veszítünk ezen a téren. Márpedig az jól látható, csak hiba nélkül van esély jó szereplésre. Viszont meg kell említenem, hogy hosszú edzői pályafutásom alatt soha ennyi versenyzőnk nem küszködött betegséggel. Nem magyarázkodni akarok, csupán megjegyzem: ez jelentősen hátráltatta a munkát, még itt, a helyszínen is. Kilenctagú csapatunkból Boulsevicz Bea, Bodor Richárd és Hosszú Katinka is csalódást okozott, meg kell találni a magyarázatot gyenge szereplésükre. Gyurta Dániel viszont jelezte, kint van a gödörből, mindazonáltal a kétszáz mellen úszott időeredményével nem szabad megelégednie, hiszen ne felejtsük el, az olimpián ennél jobbat tudott! A Verrasztó testvérek közül Evelyn csak vegyesen úszott jót, Dávid pedig voltaképpen azt hozta, amire számíthattunk.

Cseh László a nagy rejtély számomra. Pszichés okokra gondolok, amikor a négyszáz vegyesen látott produkcióját elemzem. A kétszáz után nem gyanítottam, hogy önmagához képest ilyen gyenge lesz, vele kapcsolatosan is bebizonyosodott, nem gép, hanem ember. Betlizett, de kimászik majd a gödörből. Maradéktalanul csak a csúcsait rendre megdöntő Szepesi Nikolettel és Kerékjártó Tamással lehetek elégedett. Ez van, ide jutottunk. Mégis, töretlenül hiszek benne, hogy az olimpiára sokat javulunk. A munka meghozza majd a gyümölcsét. S hogy mi a véleményem a lehengerlő amerikai dominanciáról? Maradjunk annyiban, hogy előbb vagy utóbb mindennek meglesz a magyarázata…”

Döbbenetes, hogy a negyven számból húszat az Egyesült Államok versenyzői nyertek meg. Azaz: Amerika–a világ többi része 20–20 (utóbbi szám pontosabban 21, mert 100 gyorson az olasz Filippo Magnini és a kanadai Brent Hayden holtversenyben végzett az élen). Őrületes, döbbenetes. Tudnak valamit… A maradékból kilencet az ausztrálok nyertek meg, tehát a két nagyhatalom úszói mindössze tíz számban nem állhattak a dobogó legtetejére (amelyből négy nem olimpiai táv).

A nagy sztár a földönkívüliként emlegetett amerikai Michael Phelps volt, aki hét aranyéremmel utazhatott haza. Ebből ötöt egyéni számban szerzett – négyet világcsúccsal. De milyenekkel, te jó ég?! Egyszer sem talált legyőzőre – nem akarunk gonoszak lenni, de továbbra is tartjuk a 100 pillangó után (ahol a szám specialistáját, Ian Crockert az utolsó métereken előzte meg) megfogalmazott gondolatunkat: valahogy emberibb lett volna, ha legalább egyszer legyőzik… Szóval Phelps játszotta a főszerepet, de voltak még csúcsteljesítmények (elsősorban az öt aranyat szerző ausztrál Lisbeth Lenton vagy a két arannyal és két ezüsttel hazautazó francia Laure Manaudou) és hatalmas csalódások. Az élet azonban megy tovább, az úszók folytatják a munkát, némi pihenő után már a pekingi olimpiára (a mieink kilenc Aszintet úsztak Melbourne-ben) készülnek. Két év múlva aztán ismét a vb-n találkoznak: Róma már nagyon várja őket.