A szezonban 514-en mászták meg a Mount Everestet, heten meghaltak

Vágólapra másolva!
2007.06.01. 11:23
Minden korábbinál többen jutottak fel ebben a szezonban a világ legmagasabb hegye, a Mount Everest csúcsára – jelentette a MountEverest.net című internetes oldal. A Nepáli Hegymászó-szövetség elnöke, Ang Tsering elmondta: 2007. május 28-ig 514 alpinista mászta meg az Everestet a határ nepáli és tibeti oldaláról.
Az eddigi rekord 480 sikeres csúcstámadás volt egyazon idényben, méghozzá 2006-ban
Az eddigi rekord 480 sikeres csúcstámadás volt egyazon idényben, méghozzá 2006-ban
Az eddigi rekord 480 sikeres csúcstámadás volt egyazon idényben, méghozzá 2006-ban
Az eddigi rekord 480 sikeres csúcstámadás volt egyazon idényben, méghozzá 2006-ban
Az eddigi rekord 480 sikeres csúcstámadás volt egyazon idényben, méghozzá 2006-ban
Az eddigi rekord 480 sikeres csúcstámadás volt egyazon idényben, méghozzá 2006-ban

„A mostani az 1953-as, első sikeres kísérlet óta a legmagasabb szám az Everesten – fogalmazott Ang Tsering az AFP hírügynökségnek Katmanduban.

Az eddigi rekord 480 sikeres csúcstámadás volt egyazon idényben: 2006 tavaszán hódították meg ennyien a hegyet Elizabth Hawley mérvadónak számító adatbázisa szerint. Tavaly tizenegyen haltak meg a Csomolungmán.

Ang Tsering tájékoztatása alapján ebben a szezonban kevesebben, heten veszítették életüket a hegyen. Az északi oldali tragédiákról pontos jelentések még nincsenek.

K2-EXPEDÍCIÓ A NEMZETI SPORTBAN

Június 12-én indul a Karakorum Himalájába az Erőss Zsolt, Mécs László és Kollár Lajos nevével fémjelzett magyar expedíció, amelynek a célja, hogy a Gasherbrum I. mellett meghódítsa a világ legfélelmetesebb hegycsúcsának tartott K2-t (Mount Goodwin Austen). A K2 8616 méteres magasságával a Mount Everest után a második legnagyobb hegy a Földön. Mostanáig csupán 250 alpinistának sikerült felmásznia a tetőre. Erőss Zsolt abba a jelenleg 112 hegymászót jelentő szűk elitbe kerülhet be, amelynek tagjai mind az Everestet, mind a K2-t le tudták győzni.
A Nemzeti Sport és a Nemzeti Sport Online az expedíció eseményeiről nap mint nap beszámol majd.
Az áldozatok között van Pierangelo Maurizio, akit május 17-én láttak utoljára a hegy északi oldalán, közel a csúcshoz. Ezután eltűnt, és a keresésére indult eddigi kutató expedíciók eredménytelenül zárultak. Tíz nap után halottnak nyilvánították.

Szintén meghalt a koreai Oh Hi-dzsun (Oh Hee-joon, 37 éves) és Ri Hjun-dzso (Lee Hyun-jo, 34), ők május 17-én a dél-nyugati oldalon vesztek oda. Oh Hi-dzsun korábban már tíz nyolcezres csúcsot mászott meg.

Elhunyt egy 62 éves japán alpinista is – a nevét nem hozták nyilvánosságra –, miután május 16-án az északi oldalról elérte a csúcsot.

Ugyancsak az északi oldalon halt meg egy 47 éves cseh sportember – őt sem nevezték meg. A déli oldalon ketten eltűntek, ők a szomszédos Lotchét akarták megmászni.

Név szerint az Everestet már kétszer meghódító Sherpani Pamba Domáról (május 21.) és Dawa Sherpáról (április 28.) van szó.

Mint arról beszámoltunk, ez év május 23-án Jelinkó Attila személyében egy magyar is feljutott a világ tetejére.

A fiatal pénzügyi szakember Erőss Zsolt 2002. május 25-i sikeres csúcstámadása után a második, aki Magyarországról elérte az Everest tetejét.

A Csomolungmán az összesített adatok szerint 1953 óta mostanáig 3564 sikeres csúcstámadást hajtottak végre. A többszöri feljutókat tekintetbe véve 54 éve alatt 2576 alpinistának sikerült a bravúr.
Legfrissebb hírek

Hegymászás: előkerült az utolsó fotó Suhajda Szilárdról

Egyéb egyéni
2023.06.03. 11:56

Hegymászás: emléktáblát állítanának Békéscsabán Suhajda Szilárdnak

Egyéb egyéni
2023.05.29. 11:19

Hegymászás: nem tudni, hol van Suhajda Szilárd az Everesten

Egyéb egyéni
2023.05.24. 22:53

Hegymászás: Suhajda Szilárd bármelyik pillanatban felérhet a csúcsra!

Egyéb egyéni
2023.05.24. 13:16

Csupasport: vihar csapott le Suhajda Szilárdra a Mount Everesten

Egyéb egyéni
2023.05.01. 20:08

Hegymászás: nem a Mount Everest meghódítása lesz a legnehezebb Suhajda Szilárdnak

Egyéb egyéni
2023.03.09. 17:01

Kerékpár: megdőlt az Everest-mászás rekordja

Kerékpár
2020.06.21. 18:09

Hegymászás: a nepáli szövetség kitakarítaná a Mount Everestet

Egyéb egyéni
2020.03.22. 18:38
Ezek is érdekelhetik