Roger Federer továbbra is kényelmes tempóban masírozik pályafutása első Roland Garrosgyőzelme felé: az amerikai Michael Russell és a francia Thierry Ascione után az olasz Potito Starace sem tudott szettet nyerni a világelső ellen. A svájcinak alig másfél órára volt szüksége a világranglista 57. helyezettjének legyőzéséhez.
„Nehéz megítélni, mennyit javultam az elmúlt néhány napban, mert az eső miatt nehéz körülmények között kellett eddig játszanom. Nem sokat problémáztam, éreztem, hogy én vagyok a jobb, az ütések szinte maguktól jöttek” – mondta Federer, akire a nyolcaddöntőben vár majd az első igazán nehéz ellenfél az orosz Mihail Juzsnij személyében.
A tavalyi US Open elődöntőse, aki most először nyert sorozatban három meccset Párizsban, a 2003-as győztes Juan Carlos Ferrerót győzte le négy szettben. Más kérdés, hogy a spanyol négy évvel ezelőtti diadala óta csak szenved a francia fővárosban: azóta egyszer sem sikerült túljutnia a harmadik fordulón.
Federer elmondta, nem veszi könnyedén a világranglista 15. helyén álló orosz elleni találkozót.
„Kiváló teniszező, aki mindig a jobb játékosok ellen hozza ki magából a maximumot. Korábban arról volt nevezetes, hogy edzésen fantasztikus, de a mecscseken rá sem lehet ismerni, mostanra azonban megtalálta a legjobb formáját” – dicsérte riválisát a világelső.
Filippo Volandri személyében tizenkét év után először lesz olasz játékos Párizsban a legjobb 16 között a fiúknál, miután a 25 éves, a világranglista 34. helyén álló teniszező ötszettes küzdelemben legyőzte Ivan Ljubicicet. A tavaly elődöntős horvát továbbra sincs formában a Grand Slameken: legutóbb New Yorkban és Melbourne-ben egyaránt az első körben esett ki, most is némileg váratlanul búcsúzott. Az orosz Nyikolaj Davigyenkónak, az argentin Guillermo Canasnak és a spanyol Tommy Robredónak ellenben nem okozott gondot a továbbjutás.
Nagy csatát vívott egymással a franciák örök ígérete, Gaël Monfils és David Nalbandian: az argentin négyszettes, három és fél órás csatában győzött, pedig az utolsó játszma rövidítésében Monfils már 4–1-re vezetett... Nalbandian Davigyenkóval találkozik majd a tizenhat között. A hölgyeknél a nap rögtön csúcstalálkozóval kezdődött, amelyen Jelena Jankovics három szettben verte meg az ötszörös Grand Slam-győztes Venus Williamst. A végső győzelemre is esélyesnek tartott szerb lány az első szettben magabiztosan hozta egyik adogatását a másik után, de a másodikban az amerikai hamar megugrott 3:0-ra, és egyenlített. A döntő felvonásra azonban elfáradt, rengeteget hibázott, így 6:1-gyel búcsúzott.
„A harmadik szett túl gyors volt nekem, mindent kiütöttem a pályáról, de csak idő kérdése, hogy ezek a labdák bemenjenek” – próbált Venus valami kapaszkodót keresni a közelgő wimbledoni bajnokság előtt. A haza becsületét egyébiránt immár egyedül húga, Serena mentheti meg, miután rajta kívül már nincs versenyben amerikai teniszező sem a férfi, sem a női egyesben. A fiatalabbik Williams lány nem bízott semmit a véletlenre: két szettben győzte le az egyébként jól küzdő holland Michaela Krajiceket, és az orosz Dinara Szafinával játszhat a nyolc közé jutásért.
A világelső Justine Henin és a cseh Nicole Vaidisová magabiztos győzelemmel jutott a nyolcaddöntőbe, az orosz Jelena Gyementyjeva ellenben simán kikapott a francia Marion Bartolitól.