Nincs elnök az Üllői úton

Mások örömtüzeket gyújtanának, ha tizenkilenc jelölt közül a negyedik legtöbb szavazatot gyűjtve bejutnának az elnökségbe, ön mégis elégedetlen, sőt a könnyeivel is küszködik. Mire fel a nagy elkeseredettség?

Csalódott vagyok, mert hiába beszéltem arról, hogy ajánlatos lenne olyan embereket beválasztani az új elnökségbe, akik időt és fáradságot nem kímélve dolgoznak a klubért, akik nemcsak az elnökségi ülésekre járnak, hanem tesznek is a felemelkedésért, most azt látom, hogy megkezdődött a visszarendeződés a Fradinál – mondta Dámosy Zsolt.

Kikre, mire gondol?

Azokkal inkább nem foglalkoznék, akik bekerültek, inkább azoknak a nevét említeném meg, akik eddig is sokat tettek a klubért, s bár a jelöltek listájára felfértek, az elnökségbe már nem kerültek be. Balás Piri László, Kévés György vagy Modroczky Tamás rengeteget segített az elmúlt hónapokban, és joggal hittem, hogy a továbbiakban is számíthatok rájuk. Nos, a tagság, a küldöttek másképp gondolták. Nem tehetek mást, meghajlok a többség akarata előtt.

Ha már Kévés Györgyöt említette: az a hír járja, hogy a korábbi elnökségi tagok közül ő az egyik, aki nem vette meg tizenkétezer forintért a tagsági kártyát. Ez igaz?

Igaz, de ezt az információt is a rosszindulatúak, a gáncsoskodók terjesztik. Mert a feledékenysége miatt valóban az utolsó pillanatban váltotta ki az igazolványt, ám korábban a zrt. megmentésére alakult konzorciumba húszmillió forintot fizetett be. Az ő pénze is az életben maradást jelentette.

Nyolc hónapos elnökségének melyek voltak a legkritikusabb pillanatai?

Hét és fél hónap! Rendkívül kritikus helyzetben vettem át a klub irányítását, a lét nemlét mezsgyéjén egyensúlyozva, napról napra éltünk. S bár Damoklész kardja továbbra is ott lebeg felettünk, az utóbbi hetek, napok történései alapján némi optimizmussal várhatjuk a jövőt.

Amelyet – valószínűsíthetően – nem Dámosy Zsolttal képzel el az elnökség...

Csalódnék magamban, ha a hétfői ülésen jelöltetném magam.

Miért optimista, ha a Fradi jövője kerül szóba?

Az utóbbi hetekben olyan szerződéseket kötöttem, amelyek rövid és hosszú távon is megoldást jelenthetnek.

A szurkolóknak, a Ferencvárosért aggódóknak már elegük van az ígérgetésekből, a túlélés lehetőségének lebegtetéséből. Konkrétumokat, neveket, számokat várnak az emberek...

Akkor mondom. Takács Tibor elnökségi tag jóvoltából egy magyar származású hongkongi üzletemberrel vettem fel a kapcsolatot, és többórás tárgyalás eredményeképpen megállapodást is kötöttem vele arról, hogy ötszázmillió forintért megvásárolja a labdarúgócsapatot működtető zrt. nyolcvan százalékát, továbbá átvállalja a zrt. és a klub adósságait. Ezenkívül felvettük a kapcsolatot egy magyar ingatlanokat forgalmazó céggel is. Azt tervezzük – és erről már megállapodás is született –, hogy a hamarosan a KVI által kiírandó ingatlantenderre közösen pályázunk. Tárgyaltunk továbbá, és ugyancsak egyezséget kötöttünk az angol élvonalból búcsúzó Sheffield United ingatlanokkal foglalkozó tulajdonosával, aki szintén lát fantáziát az Üllői úti területben – akárcsak a labdarúgócsapatban. Nagyképűség nélkül mondhatom, hogy sínre tettük a Ferencvárost, most már csak el kell indítani a vonatot.

Egyesek azt állítják, azért kapott licencet a Ferencváros, mert a vezetőség háttéralkut kötött az MLSZ-szel.

Ugyan már! Az előbbiekben felvázolt megállapodásokat, szerződéseket, tervezeteket mind-mind bemutattuk a licencadó bizottság első emberének, aki – kis túlzással – majd’ hanyatt vágta magát! Tudomásom szerint a pénzügyminiszter asztalán fekszik az a tervezet, amelynek aláírása után a KVI kiírja a tendert az Üllői út és a Könyves Kálmán körút által határolt területre, azaz végre valóban minden akadály elhárul. Megmenekül, életben marad a Ferencváros.