Szigorú ülésrend

A hillsborough-i tragédia óta Angliában tilos a „talponállás”. 1989. április 15-én kilencvenhat Liverpool-szurkoló lelte halálát a Sheffield Wednesday arénájában, ahol magas kerítésekkel és korlátokkal rendezték szektorokba a székek nélküli lépcsősorokon álló nézőket. A hagyomány szerint a semleges pályán megtartott FA-kupaelődöntőre azonban egy közeli közlekedési baleset miatt is késve érkezett temérdek Pooldrukker, aki nem akart lemaradni a Nottingham Forest elleni meccs első perceiről, s minden lehetséges és lehetetlen útvonalon keresztül igyekezett feljutni a lelátóra. A rendezők, félve a népharagtól, még egy kijáratot megnyitottak, így ott az is bejuthatott a találkozóra, akinek jegye sem volt. A betóduló tömeg pedig egyszerűen a kerítéseknek passzírozta a már benn lévő társakat.

A tragédia okainak elemzését és a szükségszerű reform menetrendjét egyaránt felvázoló ún. Taylor-jelentés egyik legelső pontja az volt, hogy vége az ácsorgásnak, az angol első és másodosztályú bajnokikon csak székeken ülve lehet futballmecscset nézni.

Persze ez az intézkedés nem tetszett mindenkinek, de a nemzeti gyász elsöpörte az ellenvéleményeket. A morgolódók legfőbb kifogásainak egyike az volt, hogy sokan családi helyeken álltak minden második hét végén: a fiú az apától örökölte „posztját”, ő pedig annak idején még a nagypapától. Ez mind odalett, a generációkon át megszokott állóhelyek helyére hirtelen műanyag ülőalkalmatosságok kerültek. A támlás székekkel felszerelt, jócskán felújított, vagy újonnan épített arénák azonban elveszítették eredeti hangulatukat, és ezt azóta sem sikerült visszavarázsolni. Pofonegyszerűnek tűnik tehát a megoldás: vissza az állóhelyekkel!

Ez ügyben március közepén készült el a legfrissebb felmérés, mely szerint a szurkolók kilencvenkét százaléka amellett van, hogy legyenek állóhelyek a stadionokban. A 2100 megkérdezett fele bérletes szurkoló volt, de érdekesség, hogy nemcsak ők, hanem az exsportminiszter is az állóhelyek mellett van.

„A kérdés ésszerű újraértékelése már igencsak megkésett. Ideje tárgyalni!” – közölte Kate Hoey, aki egyébként 2000-ben megpróbálta újra napirendre tűzni a kérdést, sikertelenül. A miniszterelnök, Tony Blair ugyanis többekkel egyetemben csak ellenzéki politikusként pártolta az ötletet, kormányfőként már nem, ráadásul az elhunyt Liverpool-szurkolók hozzátartozói is felemelték szavukat, így aztán Kate Hoey helyett Richard Caborn lett a sportminiszter.

Azonban ez is csak arra volt elég, hogy őrlángon tartsa az ügyet, ami aztán időről időre fellobban. Most az táplálja, hogy máshol a vegyes rendszert működtetik – hiba nélkül. Az már más kérdés, hogy éppen Németország az angol drukkerek hivatkozási alapja, de ha valamiben, akkor szervezési kérdésekben még a németekkel is hajlandók példálózni.

Az idén rekordnyereséget termelő Bundesliga klubjai a teljes kapacitás tíz százalékát állóhelyeknek tartják fenn, ami egyrészt nagyon kedvelt, mert a hangulatot az itt táborozók csinálják, másrészt pedig mert a fejlett technológia miatt rugalmas a rendszer. Vegyük példának a Werder Bremen stadionját, ahol a nemzetközi kupamérkőzések előtt pillanatok alatt ki tudják emelni a felesleges tribünelemeket, és lehajthatóvá teszik az amúgy a korlátokba rögzített székeket.

„Az állóhelyek miatt sohasem volt biztonsági problémánk – szögezte le Günter Pilz német sportlétesítmény-szakértő. – Az állóhelyi szurkolás része a német labdarúgó-kultúrának, és semmi bizonyíték nincs arra, hogy az ácsorgás veszélyesebb, mint az ücsörgés.”

Mi több, mivel az állóhelyek olcsóbbak, egy apa a fiával nagyjából 10 fontból (3800 forint) megússza a hét végi bajnokit, míg az angol papa egymaga 17 fontot (6260 forint) fizet a legolcsóbb Premiership-jegyért.

„A német megközelítést úgy értelmezhetjük, hogy ők olcsó hozzáférést akarnak biztosítani a drukkereiknek. Az angol szurkolók viszont megfizetik az extra árat a magas minőségű szolgáltatásért” – reagált a modern kor szellemében John de Quidt, a Taylor-jelentés pontjainak betartására felállított bizottság vezérigazgatója.

Azaz Angliában minden marad úgy, ahogy van.