Nincsenek csodák

Amikor hat éve a Debre cen többségi tulajdonosa lett, rengeteg pénzt fektetett a csapatba. Sokan mondták, hogy elment az esze?Amikor hat éve a Debre cen többségi tulajdonosa lett, rengeteg pénzt fektetett a csapatba. Sokan mondták, hogy elment az esze?

Igen, de az idő múlásával egyre kevesebben kételkedtek az épelméjűségemben – mondta Szima Gábor. – A csapat évről évre jobb lett, most harmadszor nyert bajnokságot zsinórban, és ott tartunk, hogy egyesek azt hajtogatják, látod, Gábor, én akkor is megmondtam, jó döntés beszállni a futballba.

Az előbb azt mondtam, pénzt fektetett be. Ez valóban befektetés?

Én inkább költséges hobbinak nevezném. Imádom a futballt, és ha holnaptól nem vállalhatnék benne szerepet, nagyon hiányozna. Amúgy tényleg sok pénzt tettem be – ez talán helyesebb kifejezés –, hiszen hat éve a Loki kiesett, és csak úgy maradt bent az élvonalban, hogy a BKV Előre viszszalépett. Olyan csapatot kellett építeni, amely nem a kiesés ellen küzd, ezt pedig nem adják olcsón még Magyarországon sem.

A hobbi tehát azt jelenti, hogy haszna nincs is a futballból?

Már hogyan lenne? Aki a futballba pénzt tesz be Magyarországon, az nem gondolhatja, hogy onnan kivehet bármenynyit is. Ha megtenné, akkor az nagyon hiányozna, a pénzre állandóan égető a szükség a sportágban. A csapatot még jobbá kell tenni, muszáj fejleszteni, a körülményeken javítani. Mi például arra tesszük félre a pénzt, hogy a várossal együtt megvalósítsuk régi álmunkat, ugyanis Debrecenben szeretnénk felépíteni az ország legkorszerűbb utánpótláscentrumát.

Silvio Berlusconi egyszer azt nyilatkozta, hogy hiába volt már több televíziós csatornája, a kutya sem ismerte, amikor viszont a Milan elnöke lett, a világ legtekintélyesebb emberei kezdték el a kegyeit keresni. Ilyen közvetett haszna sincs a futballból?

De, Berlusconinak igaza van. A klubnak szerte az országban jó a megítélése, a bajnoki címek tiszteletet parancsolnak, és a sikereket sokan összekötik a nevemmel, ennek pedig hasznát látom az üzleti életben.

Hat éve milyen Debrecent álmodott meg magának?

Olyat, amely bajnokságokat nyer, amely anyagilag stabil, és nemcsak a közvélemény hiszi megbízhatónak, hanem valóban az is.

Ha mindent összeszámolunk, akkor ezt tulajdonképpen el is érte. Hova lehet még Magyarországon fejlődni, mi jelenthet még előrelépést?

Természetesen a jó nemzetközi szereplés, de azt rettenetesen nehéz elérni. Könnyebb kiesőjelöltből bajnokot faragni, mint egy háromszoros bajnokot eljuttatni a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Mi a magunk mintegy két és fél millió eurót kitevő költségvetésünkkel Európa bajnokai között biztosan az utolsó három között szerepelünk, és ez be is határolja a lehetőségeinket. A Sahtar Doneck – amely két éve búcsúztatott minket – vezetőedzője többet keresett a mi egész éves költségvetésünknél, a szurkolók mégis csalódásként élték meg, hogy elbuktunk egy ukrán csapat ellen. Pedig csodák a futballban sincsenek. Tudom, sokan mondogatják, hogy a labda gömbölyű, a magyar anyák is szülnek tehetségeket, jobban kellene dolgozni, és ez mind igaz is, de pénz nélkül lehetetlen magas szintre eljutni. A tehetséget fel kell nevelni, majd meg is kellene valahogy tartani, de a magyar egyesületek manapság képtelenek erre.

Egy olyan, anyagilag stabil klub, mint a Debrecen, amelynek tehetős tulajdonos áll az élén, nem erősíthet egyszer úgy, hogy legyen reális esélye a valóban jó nemzetközi szereplésre?

A válaszhoz, kérem, számoljunk együtt! Veszünk három futballistát külföldről, fejenként mondjuk fél-félmillió euróért, ők nyilván szeretnének keresni hatvan-hetvenmillió forintot évente, ez összesen mintegy hatszázmillió forint. Annyi, amennyit manapság az egész csapatra költünk, azaz minimum meg kellene dupláznunk a költségvetésünket.

Már megbocsásson, de félmillió euróért kapna olyan futballistákat, akik a BL-be röpíthetik a csapatot?

Hát ez az! Erre ennyi pénzért nincs garancia, ráadásul lehet, hogy nem is lennének jobbak a mostani játékosainknál. Dzsudzsák Balázst például biztosan nem adnánk oda senkinek sem ennyi pénzért. Gondoljon bele: mégis áldozunk ennyit, de a BL-selejtező harmadik körében összesorsolnak minket a Sevillával, a Liverpoollal, a Werderrel vagy az Arsenallal – most ezek a csapatok is az utunkba kerülhetnek, azért említem őket –, és a továbbjutásra az esélyünk egyenlő lenne a nullával. A bajnokságot alighanem utcahosszal nyernénk, de az aranyéremre a méregdrága külföldiek nélkül is megvan minden reményünk. Ördögi kör ez. Legalább meg kellene háromszoroznunk a költségvetésünket, hogy reális esélylyel célozzuk meg a Bajnokok Ligáját, de erről még csak nem is álmodhatunk.

Marad tehát célnak a negyedik bajnoki cím. Még egyszer kérdezem: hová lehet innen Magyarországon előrelépni?

Feladni azért semmit sem szabad. Szerepet játszik egy olyan tényező a futballban, amelyről még nem beszéltünk, és ez a szerencse. Én azt mondom, az első körünkből muszáj továbbjutnunk, utána viszont rengeteg múlik majd a sorsoláson. Ha a már említett csapatokat kapjuk, akkor tényleg nincs esélyünk, de ha mondjuk a belga Anderlechtet sodorja a sors az utunkba, akkor picivel jobbak lennének a kilátásaink. Nem mi lennénk az esélyesek, de a helyzetünket nem látnám annyira reménytelennek.

A beszélgetés elején említette a tervezett utánpótláscentrumot. Az MTK, amely már évek óta működtet ilyet, kizárólag a saját nevelésű játékosokra számít, a Debrecen viszont kész labdarúgókkal erősít évről évre. Önök miért nem az első utat választották?

Kényszerből. Az MTK-ról szólva sokan elfeledkeznek arról, hogy összevásárolja az országból a legtehetségesebb tizenhárom-tizennégy éves játékosokat, tehát válogatott anyaggal dolgozik, és ezek a futballisták éppen a tehetségükből fakadóan már fiatalon képesek helytállni egy dobogós felnőttcsapatban. A mi fiataljaink Debrecenből, illetve a város környékéről verbuválódnak, hat-nyolcéves koruktól foglalkozunk velük, és meg kell keresnünk közöttük azokat, akik a felnőttkeretet valóban erősíthetik. Az a hét-nyolc játékos, aki még csak vár a nagyobb lehetőségre a keretben, másutt stabil kezdő lenne, ám csak velük aligha küzdhetnénk a bajnoki címért. Ha felépül az utánpótláscentrum, rá öt-hat évvel talán más lesz a helyzet, de most még muszáj ezen az úton járnunk.

Hány bajnoki cím után vesztené el a motivációját?

Nincs ilyen. A következő bajnokság például szerintem óriási csatákat hoz majd, hiszen az Újpest, a Győr, a Zalaegerszeg és a Honvéd is ambiciózusan erősít, tehát nem lesz könnyű dolgunk. És tudja, engem az is motivál, hogy aranyérmet nyerni mindig dicsőség, még ebben az agyonszapult, szegény és tényleg nem túl jó magyar futballban is.