Erik Moráles hattyúdala

Így múlik el a világ dicsősége. Erik Moráles (48–6–0, 34 K. O.) lehetett volna az első mexikói, aki a kispehelysúly, a pehelysúly és a nagypehelysúly után a negyedik súlycsoportban is a világbajnoki címig jut. Ehelyett ő volt az első, aki a Diaz (33–1–1, 17 K. O.) elleni mérkőzés után arra a kérdésre, hogy mit üzen a szurkolóinak, egy másodpercnyi gondolkodás után a következőt válaszolta: „Csupán annyit, hogy nagyon szépen köszönöm.”

A mondat már önmagában a visszavonulás burkolt bejelentésével ér fel, ám a továbbiakban végleg eloszlatta a kételyeket.

„Gondoltam arra, ha nyerek, még egyszer ringbe lépek szülővárosomban, Tijuanában, de jobban megéreztem az ütéseket, mint szoktam, ezért azt mondom, ez volt az utolsó összecsapásom. Gratulálok Davidnek, kemény csata volt. Állandóan ott volt rajtam, minden helyzetből ütött, de én is mindent kiadtam magamból” – mondta. A 30 éves Moráles hattyúdalát mintegy 10 ezer néző látta, az eredmény a fogadóirodák szerint a várt eredményt tükrözi, az első menetek alapján viszont meglepetés a végkifejlet. A pontozók 114:113, 115:112, 115:113 arányban adták a mérkőzést a címvédőnek vagy fogalmazzunk úgy, látták jobbnak a 31 esztendős Diazt. A secondsout.com internetes portál „különlegesen szoros, egyben rendkívül élvezetes” összecsapásnak minősítette a címmérkőzést.

Az első menetben Diaz támadólag lépett fel, de Moráles a padlóra küldte, s a további felvonásokban is neki állt a zászló, noha érzékelni lehetett, hogy a mexikóinak nem fekszik az amerikai rámenős stílusa. A találkozó felétől – bár a 6. menetben Diaz jobb szeme csúnyán nézett ki – fordult a kocka, a fordított alapállású hazai öklöző egyre inkább az ebben a súlycsoportban először csatázó Moráles fölé kerekedett. A győztes ezzel a boxrec.com könnyűsúlyú ranglistáján négy helyet előrelépve feljött a hetedik helyre, s nem kevésbé fontos lehet a számára, hogy a mexikói legenda legyőzése után „bokszolószámba” veszik, azaz a másik két világbajnok Diaz, Julio és Juan nyomába lép. A mexikói edzője, egyben édesapja, José Moráles háborgott, hogy az amerikai sokat szabálytalankodott, és a mérkőzésvezetőnek ezért többször meg kellett volna állítania a küzdelmet. A címvédő erre így reagált: „Ez csata, nem pedig sakkparti.”

Ha feltételezzük, hogy Moráles a végleges visszavonulás mellett dönt, azaz nincs az a pénz – szokott lenni… –, amiért megváltoztatja elhatározását, akkor az egyik leghíresebb aktív bunyós akasztja szögre a kesztyűt. Noha a Diaz elleni összecsapását megelőző három mérkőzésén már nem tudott győzni, joggal reménykedett abban, hogy a negyedik súlycsoportban is világbajnok lesz. Nem sikerült neki, de olyan korszakos klasszisok elleni trilógiái maradnak emlékezetesek, mint Marco Antonio Barrera vagy Manny Pacquiao. Velük szemben kétszer veszített, egyszer-egyszer győzött, az első intő jel, hogy nincsen már a csúcson, a Zahir Raheem elleni 2005-ös, pontozással elvesztett találkozó volt. Mi, magyarok az évezred elején ismerhettük meg a nevét, amikor – Barreráé és Naseem Hamedé mellett – szóba került a pehelysúlyú világbajnok, Kovács István potenciális ellenfeleként.