Túl nehéz a sorsolás

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.08.06. 00:04
Címkék

Nem ilyen kezdésre számítottak Pakson: Lengyel Ferenc csapata három forduló után pont nélkül áll a bajnokságban, és noha nincs pánikhelyzet az öltözőben, a csapatkapitány, Éger László is csalódott az első három mérkőzés eredménye miatt. A nyáron szerződtetett védő az együttes nehéz sorsolását is okolja a gyengébb idénykezdésért, s mint mondja: azért nem aggódik a folytatást illetően, mert sem a ZTE és az MTK, sem pedig a Kaposvár elleni összecsapáson nem játszott alárendelt szerepet a gárda.

„Valóban jobb kezdésben bíztunk, de nem szabad keseregni, már a következő mérkőzésre kell koncentrálnunk – mondta ÉgerLászló. – Érdekes, mert az eddigi meccsek mindegyikén volt esélyünk, ám hiába szereztünk vezetést vagy futballoztunk fölényben, kihagytuk a helyzeteinket, majd visszaesett a játékunk, az ellenfeleink pedig kihasználták, hogy kinyíltunk hátul. Habár felesleges lenne a játékvezetőkre fogni a vereségeket, valamiért nem szimpatizálnak velünk a bírók, a kétes helyzetekben ellenünk ítélnek. Tény, szerepel a csapatban egy-két olyan labdarúgó, akinek a stílusát nem kedvelik a játékvezetők, de eddig sem Tököli Attila, sem Márkus Tibor viselkedésére nem lehetett panasz.”

Kaposváron sem tudott a vendéglátó a Paks fölé kerekedni a mezőnyben, a végén mégis a hazai drukkerek örülhettek: egy egyes állásnál Berger József játékvezető tizenegyest ítélt a Kaposvár javára (a bíró előbb szabadrúgást jelzett, majd segítője intése után mutatott a 11-es pontra...), amit Zahorecz Krisztián értékesített. A vereség ellenére a Paksról érkező drukkerek vastappsal jutalmazták kedvenceik teljesítményét.

„A szurkolók értékelték, hogy teljes erőbedobással harcoltunk – folytatta a védő. – Ezúttal ismegvoltak a helyzeteink, rászolgáltunk volna a döntetlenre. Kaposváron sem volt velünk a bíró, hiszen egy kezezésnél nem ítélt büntetőt a javunkra, az ellenfélnek viszont befújta... Persze elsősorban magunkat hibáztatom, gyorsan túl kell lépnük a gyenge idénykezdésen. Állítom, a Paks bármelyik riválisa ellen képes pontot, pontokat szerezni, és ha végre sikerülne elérniük első győzelmünket, elkezdhetnénk a felzárkózást. Remélem, erre már a következő fordulóban, a Honvéd ellen sor kerül...”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik