A Chelsea 1999. március 20-án nyert legutóbb a Villa Parkban, és rossz sorozata azután sem szakadt meg, hogy az orosz milliárdos, Roman Abramovics 2003 júniusában megvette a klubot.
A londoniak vasárnap (is) kikaptak az Aston Villa pályáján.
A rikító sárga szerelésben játszó Chelsea ugyanazt művelte, amit tavaly az Arsenal, az idén pedig a Manchester United: kidolgozott egy sor helyzetet, de mindet ki is hagyta. Az Aston Villa ugyanakkor kifejezetten jól játszott, nemcsak önmagához mérten, hanem abszolút értelemben is.
Martin O’Neill, az Aston Villa menedzsere taktikai zseni, ezt eddig is tudta mindenki, és a Chelsea elleni produkció is ezt bizonyította: a hátsó sor betonbiztos volt, a középpálya higgadt, a csatársor pedig kreatív. Az más kérdés, hogy szögletrúgás kellett a vezetés megszerzéséhez, de a pénteken vásárolt, hatalmas termetű középhátvéd, Zat Knight fejes gólja parádés volt.
A héten combizomszakadást szenvedő Frank Lampard hiányával az átütőerő is elszállt a Chelsea-ből, ami igencsak aggasztó lehet José Mourinho számára, hiszen a Bajnokok Ligája kezdete is közeleg. Márpedig a BL-serleg megnyerése a portugál menedzser elsődleges feladata, ezért is ingott a kispadja a tavasszal: Roman Abramovics ugyanis nem azért ölt fontszázmilliókat a klubba, hogy „csak” angol bajnok legyen.
Vagy még az sem, ahogy az előző évadban történt. Egyetlen vereségből hiba lenne hosszú távra jósolni a 38 mérkőzésből álló maratoni bajnokságban, de az utóbbi években éppen a Chelsea-re jellemző kiegyensúlyozott hatékonyság elengedhetetlen a végső győzelemhez, ami az idén egyelőre nem a Chelsea-t (és a címvédő Manchester Unitedet…), hanem az Arsenalt és a Liverpoolt jellemzi. Pedig az Aston Villa elleni bajnoki finisében már öt támadó, Joe Cole, Didier Drogba, Salomon Kalou, Florent Malouda és Claudio Pizarro is a pályán volt, a Chelsea mégsem tudott egyenlíteni. Sőt Gabriel Agbonlahor gólja a mérkőzés végén visszavonhatatlanná tette, hogy sorozatban tizedik mérkőzésén sem terem számára babér az Aston Villa arénájában.