Óvatos duhajkodás

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.09.08. 00:04
Címkék
Nem szükségeltetett jóstehetség ahhoz, hogy előre lássuk: az eurómilliókért sztárjátékosokat szerződtető Bayern München az egyik (ha nem az egyetlen) csapat lesz, amely valóban eséllyel pályázik majd a német bajnoki elsőségre. Négy fordulónak kellett eltelnie, hogy kiderüljön: a bajorok is képesek botlani. Persze mi ezt tudtuk, hiszen a müncheniek sajtószóvivője, Markus Hörwick már jó előre figyelmeztette lapunkat: nem lesz zökkenőmentes a Bayern menetelése.

Míg mi, magyarok sajnálkozva legyintünk, ha szóba kerül a Hamburger SV (talán kár is visszaidézni, hogy a német csapat 4–0-val búcsúztatta a Bp. Honvédot az UEFA-kupa második selejtezőkörében), addig a Bundesliga szereplői nem győznek hálálkodni a kikötővárosiaknak. A Huub Stevens vezette csapat három nappal azután, hogy bennünket elintézett, megszorongatta az addig százszázalékos, gólt sem kapó Bayern Münchent (1–1), s bizonyította: az óriás is kibillenthető egyensúlyából – hiába áldoztak a bajorok 70 millió eurót (mintegy 17.5 milliárd forintot) a csapat megerősítésére.

„Nem tehettünk mást, elkerülhetetlen volt a nagybevásárlás – mondta meglepő őszinteséggel Markus Hörwick, a Bayern München szóvivője. – A szezon végeztével tudatosult a vezetőségben, hogy a gyalázatos teljesítmény káros hatással van az egyesület megítélésére. Be kellett látni, hogy nagyobb befektetés nélkül képtelenség sikereket elérni.”

Így hát az addig fukarkodó menedzser, Uli Hoeness a nyáron kibontotta a müncheniek pénzeszsákját, és olyan külföldi sztárjátékosokat szerződtetett, mint a francia Franck Ribéry vagy az olasz Luca Toni. „Nehogy azt higgye, ez úgy működik, hogy felcsapjuk a futballadatbankot, és rábökünk néhány játékos nevére – igazított útba Markus Hörwick. – Meg kellett győződnünk arról, hogy minden tekintetben érdemes idehoznunk Franck Ribéryt, illetve Luca Tonit. Nem kétszer, háromszor, de még csak nem is tízszer tekintettük meg őket, és persze kikértük Franz Beckenbauer, majd Paul Breitner véleményét is.”

A bajorok nem titkolt cél-A bajorok nem titkolt célja volt, hogy játékoskeretük ne csupán erősödjön, hanem új szellemiség is költözzön az együttes öltözőjébe. „Ottmar Hitzfeld vezetőedző ragaszkodott ahhoz, hogy a játékosok sok időt töltsenek együtt a felkészüléskor – vezetett be az FC Hollywoodként becézett gárda színfalai mögé a szóvivő. – A lapokban úgy jelent meg, hogy fogva tartjuk a játékosokat az edzőközpontban, de erről szó sem volt. Arra törekedtünk, hogy amennyire lehet, kizárjuk a külvilágot, hogy a játékosok csak egymás megismerésével és elfogadásával törődhessenek. Habár a vezetőség már korábban meg volt arról győződve, hogy szakmailag és emberileg is a lehető legjobbakat választottuk, azért el kell árulnom: a két futballista minden előzetes várakozásunkat felülmúlta.”

Ahogy aztán a hisztéria is a Ahogy aztán a hisztéria is a vártnál talán sokkal nagyobb lett kettejük szerződtetése után. Több lap hasábjain az után. Több lap hasábjain az volt olvasható: jó-jó, hogy volt olvasható: jó-jó, hogy sztárjátékosok érkeztek a Bun-sztárjátékosok érkeztek a Bundesligába, de mivel ezt csak desligába, de mivel ezt csak egyetlen csapat engedheti egyetlen csapat engedheti meg magának, az elmúlt sze-meg magának, az elmúlt szezon kiegyensúlyozottságával zon kiegyensúlyozottságával és a kiszámíthatatlanságával és a kiszámíthatatlanságával járó bizsergető izgalom tova-járó bizsergető izgalom tovaszáll, amint akad egy óriássá száll, amint akad egy óriássá pumpált gárda, amely hazai pumpált gárda, amely hazai lép(het) túl a többieken.lép(het) túl a többieken.

„Vannak irigyeink, hogyne lennének – ismerte el Markus Hörwick. – Mégis azt mondom, jót tettünk a német futballnak a két labdarúgó futballnak a két labdarúgó idehozatalával. Bizonyítottuk ugyanis, hogy összeszorított fogakkal ugyan, de lépést tudunk tartani az európai elitligákkal. Megmutattuk, nem lehetetlen ilyen kaliberű ilyen kaliberű futballisták szerződtetése, és ösztönözzük a többi csapatot is, ha módjuk van rá, cselekedjenek hasonlóan. Emellett jeleztük a külföldi játékosoknak, hogy nem tűnt el a futball térképéről Németország, itt ugyanúgy labdával játsszák a labdarúgást, mint máshol. Az emberek lelkesedése pedig töretlen, igaz csak a látványos játék hozza őket lázba.”

A Bayernnél ezért kikötötték, hogy az eredményességnek szép futballal kell párosulnia. És mivel az előző évadban mindkettő hiánycikk volt a Säbener Strassén, a bajoroknak most bizonyítaniuk kell: nem feneketlen kútba szórták eurómillióikat. Az idei UEFA-kupa-győzelem mármár kötelező feladat.

„Nagy nyomás nehezedik a csapatra – vallotta be Markus Hörwick. – A Bayern tradicionális egyesület, nem engedheti meg magának a középszerűséget. A futball üzlet, így természetesen azt szeretnénk, hogy befektetésünk előbb-utóbb megtérüljön. Persze inkább előbb.” Az előzetes forgatókönyvnek megfelelően a Bayern jól is kezdett, de a bajnoki rajt előtti kupaszenvedés (a harmadosztályú Wacker Burghausen szorongatta meg a bajorokat), és a Hamburg elleni 1–1-s döntetlen jelezte: a sikerek (és az ezzel együtt járó pénz) felé vezető út teli van döccenőkkel. „Csak azért, mert mindenki agyondicsért minket, még nem hisszük, hogy tökéletesek vagyunk – hangsúlyozta a Bayern szóvivője. – Az óriási sikert és a kínos blamázst néha nüanszok választják el egymástól. Kétségtelenül jól kezdtük a bajnokságot, de szép is lenne, ha minden csupán azon múlna, melyik klub milyen játékosokat szerződtetett. Ha így lenne, akkor tán mindig a Barcelona, a Chelsea és a Real Madrid hármasból kerülne ki a győztes. De szerencsére a futballt továbbra is emberek játsszák, és nem bankjegykötegek.” Csak kár, hogy ezt néha már magunk sem hisszük...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik