Aranyúton járnak a győri lányok

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2007.09.10. 23:08
Címkék
Bajnoki aranyesélyeshez méltó játékkal múlta felül a Győri Audi ETO KC a Dunaferrt, amely nem játszott végig alárendelt szerepet az évad első igazi női rangadóján.

Az eddigi három bajnoki forduló legizgalmasabb összecsapásának ígérkezett a Győr–Dunaferr találkozó, amelyen végül jó játékkal győzött az Audi ETO (33–28). Konkoly Csaba edző, a győriek új trénere először ült rangadón a kispadon, de cseppet sem volt megilletődött, sőt nagyon energikusan dirigálta Pálinger Katalint, Görbicz Anitát, Vérten Orsolyát, valamint a mezőny legjobbját, a kilenc gólig jutó Aurelia Bradeanut és a többi győri klasszist. Az ETO második félidőben nyújtott játékával mégsem volt teljesen elégedett, hiszen ezt a játékrészt a végig lelkes, olykor fegyelmezetten támadó, illetve a csata egyes szakaszaiban hatékonyan védekező Dunaferr nyerte meg.

Imre Vilmos edző együttesében a hajdani győri Mörtel Renáta, valamint Borbás Rita, Pigniczki Krisztina és Vincze Melinda tett a legtöbbet a felzárkózásért. Ferling Bernadettet a mérkőzés közben elszenvedett vállsérülése sem akadályozta abban, hogy igyekezzen összefogni társait, ám az erősebb játékoskeretű Győr színesebb, begyakoroltabb taktikájával szemben nehéz volt ellenszert találni.

Sorsdöntőnek bizonyult a kapusok formája közötti különbség. Pálinger újra bravúros teljesítményt nyújtott, míg a Dunaferrben nem védett valódi tudásának megfelelően sem a horvát Sanela Knezovic, sem pedig a román Paula Ungureanu, aki a második félidőben térdsérülése miatt végleg kivált.

A Győr több védekezési variációval kísérletezett, támadásban is színesen, okosan, lendületesen kézilabdázott. A rutinos profi játékosok megmutatták, miként kell eredményesen, de ha már biztos a siker, energiatakarékosan támadni, pusztán arra ügyelve, nehogy felzárkózzon az ellenfél. Vanyus Attila klubelnök meg is jegyezte a találkozó után:

„Azért jobb lett volna tíz góllal megverni az Újvárost.” Ugyanakkor tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy az aranyesélyes Győri Auditól nehéz lesz pontot szerezniük a vetélytársaknak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik