Kánaán helyett teljes lett a káosz

Amikor 2000-ben még bajnoki címet ünnepelhetett Dunaújváros apraja-nagyja, aligha gondolhatta bárki is, hogy egyszer ott áll majd a gyönyörű stadion, és a hírek mégsem a csapat eredményeiről szólnak. Az alábbi történet négy főszereplője négyféleképpen látja a helyzetet – de ez aligha meglepő Magyarországon...

Nyáron minden újság lelkesen számolt be róla, hogy ifjabb Albert Flórián lett a vezetőedző, és irányításával megint az NB I-be készül a korábbi bajnok. Hétfőn viszont kiderült, hogy újra Szepessy László, a korábbi vezetőedző kezébe került az irányítás.

A többségi tulajdonos: csődhelyzetben vagyunk

Mi történik Dunaújvárosban? Nem lesz egyszerű kibogozni és véleményt formálni...

Héger József, a korábbi kisebbségi, most újra főtulajdonos a következőképpen látja a helyzetet.

„Úgy látszik, nincs szerencsénk a hozzánk érkező és befektetni kívánó üzletemberekkel. Kovács Csaba tavasszal jelentkezett nálunk azzal, hogy szívesen szponzorálná a csapatot. Később úgy döntött, hogy a szponzoráció mellett tulajdonosként vállalna szerepet az életünkből, ezért június huszonhetedikén mintegy hárommillió forintért eladtuk neki a futballcsapatot működtető kft. hetvenegy százalékát. Ugyanakkor huszonkilenc hónapra ugyancsak ő kapta meg a reklámjogokat is. Minden szépnek és jónak tűnt, csakhogy Kovács úr elfelejtette teljesíteni, amit a szerződésben vállalt. Korábban adott valamennyi pénzt a klubnak, de a hárommillió forint a mai napig nem érkezett meg a számlánkra, ezért augusztus huszonkilencedikén felszólító levél ment a címére, hogy két napon belül teljesítse vállalását. Ez nem történt meg, így megszakítottunk vele minden kapcsolatot. Hogy pereskedés lesz-e az ügy vége, azt most nem tudom. Mi jelenleg csődhelyzetben vagyunk, de ahogy korábban, ezúttal is túléljük a válságot.”

Héger József elmondta: ami ifjabb Albert Flóriánt illeti, őt Kovács Csaba hozta Dunaújvárosba, és most a váltáskor felajánlották neki, hogy dolgozzon együtt a szakmai igazgatónak kinevezett Szepessy Lászlóval...

A volt befektető: elvették a kedvem

Kovács Csaba természetesen másként vélekedik.

„Dunaújvárosban egy időre elvették a kedvemet a magyar labdarúgástól – panaszkodott a befektető. – Pedig nagy lelkesedéssel láttunk munkához, hosszú távon bíztam Albert Flóriban, és úgy vágtunk neki az idénynek, hogy akár a feljutás is sikerülhet. Nem szeretnék összeget mondani, de nem kevés pénzt áldoztam március óta a dunaújvárosi futball életben tartására. A szerződéseket aláírtuk, ám az csak akkor lépett volna érvénybe, és én úgy lehettem volna főtulajdonos, ha a taggyűlés ehhez hozzájárul. Na most, erre a bizonyos taggyűlésre azóta sem került sor. Sajnálom, hogy így alakult, de én még mindig hajlandó lennék visszamenni, természetesen Albert Flórival együtt, ha Héger József meggondolná magát...”

A korábbi edző: elképesztő arcátlanság

A tulajdonosi vita legnagyobb vesztese ifj. Albert Flórián, aki hallatlan lelkesedéssel látott munkához a nyáron – most viszont már el is jött Dunaújvárosból.

„Először is tisztázzuk, ha Kovács Csaba nem jön Dunaújvárosba, gyakorlatilag megszűnt volna a futballcsapat – szögezte le az edző. – No de nem szeretnék belefolyni a tulajdonosi vitába, inkább a saját helyzetemmel foglalkoznék. Hétfőn bejött az öltözőbe Héger József, és a csapat előtt kijelentette, hogy ettől kezdve a korábbi tréner irányítja az együttest. Nekem felajánlották, hogy közös megegyezéssel bontsunk szerződést, sőt még olyat is hallottam, hogy az lett volna a tisztességes lépés a részemről, ha magam ajánlom föl a lemondásomat. Kérdem én: miért? Majd hanyatt estem, amikor azt hozták szóba, hogy egyszer, augusztus huszonnyolcadikán nem jelentem meg az edzésen. Ez elképesztő arcátlanság. De nem ez a legborzasztóbb az egész történetben, hanem az , hogy vasárnap délután az utánpótlásedző, az U19-es csapat trénere, hogy is hívják…, megvan, Szepessy László közölte velem, a csapat vezetőedzőjével, hogy már ő a szakmai igazgató, s legyek én a pályaedzője. De nem fogadtam el, mert nem vagyunk egy szinten, sem szakmailag, sem emberileg. Mellesleg azt ígértem, hogy az első öt fordulóban hét pontot szerzünk, ebből hatot sikerült. Amúgy pedig nem én vagyok az ügy legnagyobb vesztese, hanem a dunaújvárosi futball.”

Íme, egy tökéletesen magyaros sztori, amelyből az igazságot mindenesetre nem könnyű kibogozni. A lényeg sajnos az, hogy Dunaújvárosban ismét a káosz az úr.