Helyünk a világban

Spanyolországban a kontinenstornán egyik ámulatból a másikba estek a rajongók. Varázslatos meccsek, parádés öszszecsapások tömkelege, amelyek egy-egy ponttal dőltek el elképzelhetetlenül izgalmas hajrában. Zseniális játékosok, kiemelkedő egyéniségek, bámulatos megoldások. Mi meg csak nézzük – már nagyon régóta, sóvárogva...

A bentmaradás az A-divízióban – vagyis Európa legjobb 25 csapata között – a minimális és sajnos talán a maximális célkitűzés is Magyarország válogatottja számára. Az Európa-bajnoki szereplés kivívása – a meccseket és az ellenfeleket látva, valljuk be – az álmok kategóriájába tartozik. Figyelve az ugyancsak Menorcán az Eb-részvételért csatázó izraeli–macedón–bosnyák hármast, nem lehetett reális cél a legjobb 16 közé kerülés. Ez a három csapat sokkal gyorsabb kosárlabdát játszik a magyarnál, és sokkal több kiemelkedő egyéniséget vonultat fel.

És akkor még csupán azokról a válogatottakról beszéltünk, amelyek éppen csak becsúsztak az elitbe, vagy nüansznyival ugyan, de lemaradtak.

Hogy mi kellene ahhoz, hogy ne csak illúzió legyen a kontinenstorna egy magyar játékos számára?

1. Elsősorban játéklehetőség. A mindenkori szövetségi kapitány merítési lehetősége ugyanis nagyon szerény. A kulcspozíciókat a magyar együttesekben mindenhol légiósok töltik be. Sztojan Ivkovics szövetségi kapitányi kinevezése egyik feltételéül azt szabta, hogy egy magyar játékos mindig legyen pályán a bajnokikon. Ősztől ez így lesz. Jövőre pedig cél, hogy kettő legyen s majdan még több.

2. A kapitány másik feltétele, hogy a válogatott keret a jövőben minden évben kétszer a kötelező szerepléstől eltekintve jöjjön össze, mutassa meg magát a közönségnek, s legyen idő a gyakorlásra, a csapatszellem kialakítására. Ebben nagyot lépett előre a mostani keret, akik ezen a nyáron tagjai voltak a csapatnak, biztosan jönnek jövőre is a kapitány hívó szavára.

3. A fiatalokat – Ferencz Csaba, Wittmann Krisztián, Hendlein Roland, Molnár András – fokozatosan be kell építeni a csapatba. Ez a törekvés már az idei mecscseken is megfigyelhető volt. Wittmann és Ferencz, már most bizonyította, ha hozzászoknak a feszült pillanatokhoz, egyre kevésbé remeg a kezük, lehet rájuk számítani. Egyértelmű cél, hogy a két év múlva sorra kerülő Európa-bajnokságra már beérjenek, s a mostani maggal – Simon Balázs, Báder Márton, Németh István, Bencze Zoltán, Kámán Tamás, akik négy év múlva harminc körül járnak –, a sérülés miatt ezúttal hiányzó Dénes Gáborral, Grebenár Péterrel, vagy a még Ferenczéknél is ifjabb tehetségekkel, mint például a fehérvári Hanga Ádámmal odaérhet a csapat az Eb tizenhatos mezőnyébe.

4. Minden csapatban szerepeltek honosított játékosok. A svédeknél, dánoknál nem is egy. Ugyanez elmondható a pótselejtezőn a csoportunkban szereplő bolgár válogatottról is. Megjegyzendő, honosítása előtt Roderick Blakney nem töltött nyolc napot sem Bulgáriában, s feltehető, hogy ezután sem lesz másként, hiszen már az Euroliga-induló Olympiakosz Pireusz játékosa. De a „macedón” Michael Wilkinson vagy a „bosnyák” Terrel Ray Castle sem a Balkánon éli majd le életét. Mindenesetre érdekes eljátszadozni a gondolattal, mi lett volna, ha mondjuk a szolnoki légiós, Thomas Kelley irányítja a magyar válogatottat. Ebben az esetben Simon és Németh többet pihenhet a meccsek közben, s a kulcspillanatokban még inkább a csapat hasznára lehettek volna. Az ugyanis ismét bebizonyosodott, hogy nemzetközi színtéren pillanatnyilag e két játékos mellett Báder az, aki hosszabb távon is kiegyensúlyozott teljesítményre képes, de ők sem gépek, ők is hibázhatnak. Arról nem is beszélve, hogy Simon és Báder sérülten vagy betegen is játszott.

5. Ami még nagyon lényeges: menedzselni kell a válogatottat, megmutatni magunkat a nemzetközi színtéren. Ez a magyar válogatott, amerre járt, szimpatikusan viselkedett, elbírta a rá nehezedő nyomást, a játékkal törődött, nem reklamált, pedig lett volna rá oka bőven. Ahogy nőtt a lejátszott mérkőzések száma, s jöttek a győzelmek – 11 meccséből hetet nyert meg, a tétmeccseken hatból négy az arány –, úgy jöttek egyre többen az ellenfelek (a sportág prominensei közül is) gratulálni, kicsit ismerkedni a magyar válogatottal.