Aszfalt kontra kavicságy

Lewis Hamilton amatőr hibájá tól volt hangos a vasárnapi Kínai Nagydíj, a McLaren brit pilótája a világbajnoki cím felé autózott Sanghajban, amikor McLarenMercedese kopott gumijain a boxba tartott kerékcserére, és a boxutca bejáratánál lecsúszott az útról. A kavicságyban ragadt, és hiába kérte a pályabírókat, tolják vissza, képtelenek voltak megmozdítani az „ezüstnyilat”. Hamilton így tovább izgulhat, az idényzáró Brazil Nagydíjon kell megdolgoznia a vb-elsőségért.

Kiesése több részletből tevődött össze. Egyrészt a száradó pályán annyira elkoptak intermediate gumijai, hogy a külső fekete felület alól már kibukkant az abroncs fehér része, azaz csodával határos volt, hogy nem lett defektes valamelyik hátsó kereke. Többen is a futam kezdete óta használt gumin száguldottak ekkor, de csak Hamiltonnál jelentkezett a hiba (ez különösen azután furcsa, hogy a Török Nagydíjon is egyedül ő kapott defektet a verseny során). A csapatnak ezt látva nem lett volna szabad hezitálnia, korábban be kellett volna hívnia Hamiltont a boxba. A pilótának ugyanakkor elhasználódott abroncsai miatt fokozott óvatossággal kellett volna megközelítenie a boxutcát, ahol még állt a víz.

Arról viszont nemigen tehet, hogy a box bejáratánál lévő bukóteret nem a mai kívánalomnak megfelelő aszfalt vagy műfű borította, hanem az egyre inkább visszaszorulóban lévő kavics. A 21. század F1-es szimbólumává váltak az aszfaltozott bukóterek, egyre inkább eltűnnek a hagyományos, kaviccsal felszórt menekülőzónák. Kész csoda, Hamilton számára pedig drámai, hogy egy új pályán, amelyet Hermann Tilke épített, ezzel az F1-ben már-már ódivatú megoldással találkoztunk.

Az idén ugyanis hozzászokhattunk ahhoz, hogy a pilóták a vezetői hibáik után minimális időveszteséggel visszaevickélnek az ideális ívre az aszfaltozott bukótérről. Törökországban éppen Hamilton volt az, aki defektje után kisodródott a pályáról, de mivel aszfaltra futott ki, viszsza tudta kormányozni autóját a pályára, bement a boxba új kerékért, és végül megszerezte azt a négy pontot, amellyel most vezet Fernando Alonso előtt. Ha kavicságy szegélyezi a pályát, mint ahogy a kilencvenes évek végéig általános volt, esélye sem lett volna kikecmeregni onnan a három ép kerekével.

Fudzsiban Kimi Räikkönen többször is elhagyta a pályát, miközben a mezőny végéről feltornázta magát a harmadik helyre, de mindegyik hibája minimális időveszteséggel járt, mert az aszfaltozott bukótérről azonnal vissza tudott jönni. A nagy esőben a kavicságyból valószínűleg esélye sem lett volna erre, vagy ha elsőre sikerül is, annyi időt veszít, hogy a további körökben többször meggondolta volna, érdemes-e akkora rössel hajtani. Ugyanezen a versenyen Felipe Massa éppen az aszfaltozott bukótérnek köszönhette, hogy megverte Robert Kubicát – fantasztikus utolsó körös csatájuk a célegyenes bejáratánál ért véget, és az ideális íven maradó lengyelt a brazil csak úgy tudta maga mögé szorítani, hogy sokkal szélesebben, a menekülőzónában fordult rá az utolsó egyenesre, így hatékonyabb volt a kigyorsítása. Ha kavicságy van ott, Kubica örül a végén, hiszen Massának eszébe sem jut, hogy olyan szélesen kanyarodjon.

Az eseteket vég nélkül sorolhatnánk. Az aszfaltozott, hatalmas bukóterek ugyanis nem egy esetben megfosztják az egykor még rettegett kanyarokat attól, hogy tiszteljék „őket” a pilóták. Ha nem sikerül bevenniük, legfeljebb fél másodpercet veszítenek, aztán mennek tovább, nem fizetnek nagy árat a hibájukért. A biztonság azonban szent, az autósportban azért váltották le ezek a típusú bukóterek a kavicságyat, mert nemegyszer megdobta a kisodródó autót, amely a levegőbe emelkedve vagy szaltót vetett, vagy repülve, sebességéből alig veszítve érkezett meg a gumifalba.

És hiába kesergünk azon, hogy a versenyzés sokkal könynyebb lett az elmúlt években az újfajta menekülőzónáknak köszönhetően, ezeken nem láthatunk olyan borulásokat, mint Michael Schumacheré volt a 2001-es Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésén vagy olyan repüléseket, mint Lewis Hamiltoné az idei Európai GP időmérőjén.