Itt imádják a futballt

Milyen az élet futball nélkül?Milyen az élet futball nélkül?

Az én életem sosem létezett futball nélkül – mondja határozottan Lothar Matthäus, majd gyorsan kortyol egyet a kólájából. – Ugye nem gondolta komolyan ezt a kérdést? El tudna engem képzelni labdarúgás nélkül?! Az egy dolog, hogy most nem vagyok edző, de továbbra is ez a sport tölti ki a mindennapjaimat.

Mivel tölti az idejét? Járja a pályákat?

Hetente két-három mérkőzést nézek meg személyesen, bebarangolom Európát, és figyelem a találkozókat. A közelmúltban ott voltam Ukrajnában, megnéztem a franciák Európa-bajnoki selejtezőjét, előtte a Bajnokok Ligájában a Real Madrid–Werder Bremen összecsapást láttam, a hét végén pedig Münchenbe utazom. Úgyhogy ne aggódjon, nem unatkozom.

Mit szól ahhoz, hogy a magyar válogatott az Eb-selejtezőn végül csupán Máltát előzte meg a csoportjában?

Ha gúnyos akarnék lenni, azt mondanám: nem lenne ezzel semmi baj, ha olyan riválisok lettek volna, mint Franciaország, Hollandia, Olaszország, Spanyolország vagy éppen Csehország. De így, hogy egyetlen igazán nagy csapat sem volt a csoportban, és a moldovaiakat meg a bosnyákokat sem tudta megelőzni a válogatott, azért teljesen más a kép. Ne szépítsük, a magyarok a legkönnyebb csoportban lettek utolsó előttiek.

Csak azt ne mondja, hogy önnel lett volna esély a kijutásra...

Pedig éppen ez lett volna a következő mondatom. Úgy gondolom, annak idején a mi csoportunkban a svéd és a horvát válogatott sokkal erősebb volt, mint most a görög és a török együttes. Ki merem jelenteni, ha akkor hagynak dolgozni, most harcban lettünk volna a továbbjutásért. Így, hogy megint elölről kellett kezdeni mindent, nem maradt más, mint a sebek nyalogatása.

Hallotta, hogy a válogatott sosem végzett még ilyen hátul a csoportjában?

Tudok róla. Lehangoló eredmény. De most erre mit mondjak?

Azt, hogy ön szerint miért...

Nehéz erre válaszolni. Az biztos, hogy annak idején itt voltak a szponzorok, rendezett körülményeket teremtett az MLSZ a nemzeti csapatnak – csak tovább kellett volna menni a megkezdett úton. Ám most egyedülálló módon az UEFA és a FIFA is befagyasztott az MLSZ-nek járó pénzeket, ami azt jelzi a kívülálló számára, hogy nem mennek rendben a dolgok. Amúgy ezt a lehetséges válságot már korábban megjósoltam, nyugodtan lapozza fel a két évvel ezelőtti újságokat, és olvassa el a nyilatkozataimat. A szövetségnek adósságai vannak, míg Kisteleki István véleményem szerint egyszerűen nem jó elnök; ha lenne olyan karakán, és lemondana, akkor néhány héten belül világhírű edző jönne Magyarországra szakmai igazgatónak, az utánpótlásba több külföldi tréner érkezne segíteni, a szponzorok pedig már másnap aláírnák a szerződéseket.

Ki lenne az a világhírű edző?

Ezt hadd ne áruljam el. Ha majd Kisteleki István távozik, úgyis minden kiderül.

Ön szerint hogyan fordulhatott elő, hogy a válogatott csupán hatodik lett, az emberek mégis megszerették a gárdát?

Mert Magyarországon imádják a futballt. Az emberek ismét bízhatnak valamiben, felvázoltak eléjük egy jövőképet, a fiatal magyar válogatott pedig bizonyított többek között az olaszok és a lengyelek elleni mérkőzésen, még akkor is, ha azok csupán barátságos találkozók voltak. Persze azért ne felejtsük el – és ezt csak zárójelben jegyzem meg –, hogy a nyáron formán kívüli olasz válogatott érkezett Budapestre, hiszen a Serie A csupán az azt követő vasárnap rajtolt, a lengyelek pedig a hátuk közepére sem kívánták azt az összecsapást. Ettől függetlenül én is azt vallom, hogy csak egy út van a magyar válogatott számára, mégpedig a fiatalítás.

És mikor lehet igazán jó csapatunk?

Szerintem a játékosok már most is alkalmasak a jobb szereplésre. Azok a futballisták, akik annak idején az én kapitánykodásom idején kerültek ki külföldre, mostanra rengeteget fejlődtek, hasznukra vált a légióskodás. Juhász Roland az Anderlechtben és a válogatottban is alapember, Huszti Szabolcs kiváló játékos, s ha tovább fejlődik, a Schalkéban vagy a Werder Bremenben is kiköthet. Fülöp Márton jó kapus, Tőzsér Dániel Görögország legjobb csapatában légióskodik, míg Priskin Tamásnak többet kellene játszania. Emlékszem, amikor Priskin Tamást először meghívtam a válogatottba, mindenki mosolygott, hogy mit keres itt ez a gyerek, mára pedig ő a válogatott első számú támadója. Ezek szerint talán az ő esetében sem tévedtem olyan nagyot. Hajnal Tamás ebben az évben a Bundesliga egyik legjobb középpályása lett, és akkor még Gera Zoltánról nem is beszéltem.

Remek játékos, és én még mindig azt mondom, hogy ha nagyobb szerencséje van, akkor ma már a Liverpool játékosa lenne.

Még egy, már tényleg unalmasnak tűnő kérdés: lenne újra kapitány?

Ez most nem téma, de azt továbbra sem tagadom, hogy szerettem Magyarországon dolgozni.