Valaki egyszer azt mondta: semmit sem lehet befejezni addig, amíg nem tesszük meg az első lépést. Nos, néhány vállalkozó kedvű vitorlázó (és persze tőkeerős befektető) vállalkozott arra, hogy megteszi azt a bizonyos első lépést annak érdekében, hogy néhány éven belül eljusson a világ leghíresebb és legnagyobb presztízsű vitorlásversenyére, az Amerika Kupára. De hogyan is kezdődött?
Természetesen meg kellett, illetve meg kell teremteni a felkészüléshez szükséges anyagi hátteret, ami azt jelenti, hogy venni kell egy körülbelül 400 ezer euróba kerülő hajót, amely alkalmas a páros versenyekre (a vitorlásról keretes írásunkban olvashatnak), és szükség van körülbelül még ugyanennyire ahhoz, hogy a teljes idényt végigversenyezze a gárda.
Nehéz feladat, talán még nehezebb, mint összeverbuválni egy csapatnyi remek magyar vitorlázót. A két befektető, Kollár Péter és Rezván Balázs azonban a sportág szerelmese – nem ismernek lehetetlent.
S ugyanez a mottója az alakulatnak is, amelynek tagjai kivétel nélkül többszörös magyar bajnokok – Hoffmann Henrik (6-szoros), Kelemen Tamás (6), Kutics Krisztián (8), Scholtz Imre (14) –, s közülük négyen – Eszes Tamás (13), Czégai Péter (19), Szörényi Ádám (8) és Goszleth Marcell (6) – olimpiai résztvevők is voltak.
A vitorlázás csúcsára azonban – eddig – egyikük sem jutott el, nem volt lehetőségük arra, hogy belekóstoljanak a profi vitorlázásba, hogy kipróbálják magukat a nemzetközi élvonalban.
Most úgy tűnik, itt a lehetőség.
Persze nem úgy megy ez, hogy az ember egyik reggel arra ébred: „Hoppá, én Amerika Kupa-résztvevő vagyok!”,
hanem meg kell küzdeni érte. A magyar különítménynek is hosszú távú tervei vannak.
Első lépésként megvásárolnak egy 44 lábas hajót (RC44), amely az Amerika Kupa-résztvevő vitorlások kicsinyített mása, második lépésként pedig elkezdenek beletanulni a páros versenyzésbe. Ez a versenyforma hazánkban nem túl gyakori, a lényege, hogy mindig két csapat küzd egymás ellen, és amelyik nyer, az jut tovább (persze lehet visszavágó is, ez már a lebonyolítási renden múlik). A hajók mögött bírók hajóznak, akik azonnal meghozzák döntésüket az esetleges büntetésekről.
„Egy normál versenynél a rajt ellövésének pillanatában próbálja mindenki elcsípni a lehető legjobb pozíciót, míg a párosnál négy perccel a rajt előtt már elkezdődik a pozícióharc, mindkét hajó legénysége hibázásra próbálja kényszeríteni a másikat – mondta Eszes Tamás, akit azzal a feladattal bíztak meg, hogy egy csapatba tömörítse a neves hazai vitorlázókat.
– A páros verseny vagy match-race szépsége, hogy rendkívül látványos maga a viadal, és a külső szemlélő számára is követhető, ugyanis látható, ki van előrébb. A hajók között minimális különbségek vannak, inkább a taktika dönt és a csapat munkája, összehangoltsága.”
Hogy ki lesz a magyar alakulat kormányosa, egyelőre nem lehet biztosra venni, már csak azért sem, mert öt-hatéves tervről beszélünk, s ennek során biztos többen is főszerephez jutnak.
Tudatos, profi felkészülésre van szükség ahhoz, hogy a magyar csapat esetleg kihívó lehessen a 34. Amerika Kupán – a tervet lépésről lépésre meg kell valósítani. Az első mozzanat, hogy a fentebb említett 44 lábas hajóval a csapat elindul egy nyolcfutamos nemzetközi sorozaton, amely természetesen páros versenyeken alapul.
Lássuk részletesebben, mit kell tudni az Amerika Kupáról!
Magáról a versenyről annyit mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy az egyik legrégebbi viadal az újkori sporttörténelemben: 1851ben írták ki először. Ködös, augusztusi nap volt, amelyen a fiatal New York Yacht Clubot képviselő America legyőzte brit ellenfelét, és megnyerte az akkor még „Royal Yacht Squadron 100 Guinea” nevet viselő kupát. (A győztes hajó, az America tiszteletére keresztelték át utóbb a viadalt.)
A verseny filozófiáját és az indulók maximalizmusát is mutatja, hogy amikor annak idején az impozáns sznúker elsőként bukkant elő a ködből, Viktória brit királynő megkérdezte az intendánst: „És ki a második?” Mire jött a válasz hanyag eleganciával: „Felség, itt nincs második.”
A hagyomány azóta is megmaradt, az Amerika Kupán csak a győztes számít, ő mindent visz. Többek között a „feneketlen kancsót”, vagyis a trófeát, amely az eredeti adományozó okirat szerint örökös vándordíja a nemzetek közti baráti versengésnek.
Mára a viadal misztikus magasságokba emelkedett: pokoli kemény próbát kell kiállnia annak, aki egyáltalán lehetőséget akar szerezni, hogy kihívja a címvédőt. Erre szolgál a Louis Vuitton-kupa, amely ugyanúgy páros verseny, mint maga az Amerika Kupa. S hogy mi kell a győzelemhez? Jó kormányos, összeszokott csapat, gyors hajó és persze kazalnyi pénz.
A díj mégis úgy vonzza a világ legjobb vitorlázóit, mint a legerősebb mágnes. Ami az első verseny óta eltelt időt illeti: Amerika 132 év után, 1983ban veszítette el először a trófeát más földrész (konkrétan Ausztrália) versenyzőivel szemben. Ennél is nagyobb szenzációt jelentett talán, hogy az idén először Európában (Valenciában) tartották meg a hatalmas presztízsű összecsapást, amelyen a svájci Alinghi csapata megvédte címét, ezzel a rendezés joga továbbra is Európában maradt.