„...és köszönjük Forgács Józsefnek!” Két és fél évvel ezelőtt, amikor a REAC feljutott az NB Ibe, minden rákospalotai vezető, edző, játékos ezzel a mondattal fejezte be nyilatkozatát, és egy idő után itt, a Szugló utca 81.-ben, a futballrovatban azt hittük, hogy hülyéskedés az egész.
Volt, aki azt mondta: Forgács József nevű egyén nincs is. A REAC-nál persze erősködtek, hogy van, és bizony ő az az ember, aki minden idejét, pénzét arra áldozza, hogy Budapest XV. kerületében legyen élvonalbeli futball. Erre fel pedig csak arra gondolhatott az ember fia, hogy az, aki ilyen hiábavalóságra szórja a forintokat, nem véletlenül „arctalan” ebben a jótékonykodókat egy szemvillanás alatt kíméletlenül felzabáló fociközegben.
Nos, jelentem, pontosabban jelentjük: Forgács József van. Olyannyira van, hogy ő testesíti meg a futballklub-tulajdonost, aki Magyarországon csak a legendákban, a valódi profi futball felől hozzánk begyűrűző mesékben létezhet: szívvel-lélekkel imádja csapatát, és el sem tudja képzelni magát másutt mecénásként, mint a Budai II László Stadionban.
Forgács József jól prosperáló, a nyugati, smirgliérdességű üzleti világban megbecsült és elismert gyár vezérigazgatója, olyan ember, aki nyugalomban éli mindennapjait: a sikerességért tanult (három diplomát szerzett), a sikerért már megdolgozott, és megteheti , hogy minden évben sok millió forintot a REAC-ra, emígyen a magyar futballra áldoz.
Nem kér ezért semmi mást, mint egy műanyag széket a lelátón és egy helyet a VIP-terem asztalánál, ahol a kezdés előtt fogadni tudja a vendégeket. Azt sem mondhatnánk, hogy csapata mindig elkápráztatja, hiszen a REAC számára a cél az NB I-ben maradás. Ami az egészben különleges, hogy ebben a csendben, nyugalomban, jókedvben nincs semmi különleges. Normális világban ez tulajdonképpen a természetes.
De nem természetes a „magyar fociban”, amelyben többségében olyanok diktálnak, akiknek ez a játék nem jelent mást, mint a magamutogatás, a semmilyen munkáért vagyonszerzés lehetőségét, akik csak iparágnak tekintik a futballt, felnevelhető eladható, megvehető termékekkel, a játékosokkal. Akik nem is tudják elképzelni, milyen csak szeretni a csapatot. Milyen érezni mindazt, amiért valójában szép a futball. Úgyhogy... Tényleg van mit megköszönni Forgács Józsefnek.
VINCZE ANDRÁS