Rendőrállam a lelátón

„Életemben nem tapasztaltam még ilyen csöndes szurkolást, a hangulat egyszerűen temetői volt.”

A mondat Sir Alex Ferguson szájából hangzott el, miután a menedzser – korábban kapott kétmeccses eltiltása miatt a díszpáholyból – végignézte együttese, a Manchester United újév napján lejátszott, a Birmingham City elleni hazai bajnokiját (1–0). Talán még a 66 éves skót mester sem gondolta volna, mekkora vitát szít a kijelentésével: az egyesület szurkolói szervezete válaszként megfogalmazott közleményében nekiesett a klub vezetőségének, mondván: a gyászos légkör magyarázata, hogy az Old Trafford a biztonságért felelős stewardok túlkapásai miatt lassan rendőrállamra hasonlít, a hihetetlen magas jegyárak következtében pedig az „igazi” rajongók már nem engedhetik meg maguknak a meccsre járást. Az indokolatlan szigorral kapcsolatos kifogást magyarázva az egyik vezérszurkoló, Colin Hendrie ironikusan megjegyezte, Sir Alex Fergusonnak nincs oka az érzelmek hiányára panaszkodni: amikor az embernek görcsbe rándul a gyomra, mert fél, hogy kiemelik a tömegből, és elveszik az ezer fontért vásárolt bérletét, hirtelen megnő az adrenalinszintje.

A casus belli, vagyis a háborút kiváltó ok tehát Sir Alex Ferguson nyilvánosan megfogalmazott bírálata volt, a feszültségeket elnézve azonban megállapítható, hogy az ellentétek előbb-utóbb amúgy is felszínre törtek volna. Mert hiába telik meg hétről hétre a több mint hetvenötezres Old Trafford, ha a leghűségesebb drukkerek és a hagyományosan a szegényebb rétegekből származó törzsszurkolók egyre inkább kiszorítva érzik magukat a klub elképzeléseiből.

Az „álmok színházában”, ahogy a manchesteri stadiont nevezik, az elmúlt tíz-tizenöt évben szépen lassan a közönség is átalakult színházi publikummá. Bizonyára emlékeznek még néhányan a United ikonjának számító Roy Keane nyolc évvel ezelőtti, nagy vihart kavaró kritikájára: „Néha elgondolkodom, ezeknek az embereknek mi közük a labdarúgáshoz: kimennek a meccsre, a stadionban megesznek egy-két garnélarákos szendvicset, isznak hozzá valamit, de szerintem még arra sem lennének képesek, hogy lebetűzzék a futball szót.”

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy Roy Keane akkori fizetése hetente 55 ezer font (14 millió forint) volt – a mai sztárok jövedelme ennek az összegnek a két és félszeresét is elérheti –, a magas bérek garantálásához pedig kevés a „zsíros kenyeres” szurkolók pénze, ahhoz a „garnélarákosokéra” van szükség. Az Old Traffordon a 2004–2005-ös 26.5 fontos (9000 forint) jegyárátlag mára 34 fontra (11 500 forint) szökött fel, és aligha vigasztal bármely manchesteri szurkolót Sir Alex Ferguson cinikus nyugtatása, hogy az Arsenal- és a Chelseadrukkerek még ennél is többet fizetnek.

Noha a visszafogott szurkolás – mint jelenség – kapcsán hibalenne általánosítani – ne feledjük, a csapatokat az idegenbeli meccsekre elkísérő táborok vagy a híres-hírhedt liverpooli mag, a Kop éppenséggel nem vádolható lanyhasággal –, a tendencia így is egyértelmű: eljárt az idő a rozoga lelátók teraszain tomboló „néhány fontos” szurkolók felett, a csak ülőhellyel felszerelt stadionokat az úri nép és az együttesüket szolid tapssal, kulturáltan biztató tehetős drukkerek szállták meg és ennek következményeképpnemegyszer síri a hangulat.

Kérdés azonban: tényleg ez lenne az egyetlen járható út a huliganizmus visszaszorítása és a békés (de nem lagymatag!) lelátói légkör megteremtése felé? A német példa alapján a válasz: nem. A Bundesliga stadionjainak többségében a két kapu mögött – a biztonsági előírásoknak tökéletesen megfelelő – állószektorok vannak, amelyekbe már 5-6 euróért (13001500 forint) válthatnak jegyet a drukkerek, akik így szabadon ugrálhatnak, kiabálhatnak és borulhatnak egymás nyakába, vagyis önfeledten szurkolhatnak. Az eredmény nem is maradt el, a brit újságírók gyakran beszélnek irigykedve a németországi mérkőzések csodálatos hangulatáról.

Az angol és a német minta különbözőségének pikantériája, hogy Nagy-Britanniában annak idején éppen azért ragaszkodtak az állóhelyek megszüntetéséhez a stadionokban, hogy jó pontot szerezzenek pályázatuknak a Nemzetközi Labdarúgószövetségnél (FIFA) a 2006-os világbajnokság helyszínének kiválasztásánál.

Mint tudjuk, a tornát végül Németország rendezte…