Az ismeretlen kedvenc

Némi túlzással elmondható, hogy ha Alexandre Pato nem vezeti az idén Bajnokok Ligájagyőzelemig és bajnoki címig a Milant, emellett nem végez legalább tíz gól előnnyel az olasz góllövőlista élén, és mindennek tetejébe nem nyeri meg a 2008as Aranylabdát, a szurkolók szemében az év átverése, vagy – beceneve alapján stílszerűen –az év „Kacsája” lesz.

A 18 éves csatár „árfolyama” ugyanis hihetetlen magasságokba szökött a bajnoki mecscseken a gólokat és a győzelmeket az utóbbi időben sokszor hiába váró milánói szurkolók körében. Az emberek fél évig mást sem hallgattak, csak azt, hogy „türelem, türelem, majd Pato meghozza a felemelkedést”, miközben valaki Ronaldinhóhoz, más Kakához, megint más Marco van Bastenhez hasonlította a tehetséget.

A népszerűségnek azonban a valóságban a mai napig hiányzik a fedezete: bármily furcsán hangzik, a 2007 nyarán megszerzett játékos eddig egy mérkőzésen sem lépett pályára Olaszországban – igaz, a Milannal Kijevben és Bilbaóban játszott már barátságos találkozón, Ukrajnában gólt is fejelt –, így az internetes videókat böngésző fanatikusokat leszámítva kevesen látták futballozni. Ennek ellenére a sportlapok napok óta egész oldalas cikkeket szentelnek a játékosnak, a tinédzser nevével vagy arcképével díszített ajándéktárgyak és az Andrij Sevcsenkótól „örökölt” hetes számú meze a San Siro boltjának legkeresettebb portékái lettek, a hétvégi olasz fordulót pedig sokan jobban várják, mint a karácsonyt. A hihetetlen felhajtás nem véletlen: Alexandre Pato vasárnap este, a Milan–Napoli bajnokin hoszszú idő után végre tétmeccsen is bemutatkozik.

De ki ez az ismeretlen kedvenc?

Ha a személyi igazolványában szereplő adatok alapján kell válaszolnunk, azt mondhatjuk: Alexandre Rodrigues da Silva. A futballvilág azonban a születési helye (Pato Branco) után kapott becenevén, a portugálul kacsát jelentő „Patóként” emlegeti a játékost, akinek élete a családi legendák szerint igen hamar összekapcsolódott a labdarúgással. Ha hihetünk a talán kissé túlzó mesének, a kis „Kacsa” háromévesen már rendszeresen futballozott társaival egy tornateremben.

Noha az óvodásfociból szépen lassan kiöregedő kölyök minden álma az volt, hogy előbb-utóbb kedvenc csapatában, a Gremióban kergesse a labdát, a szülői akarat közbeszólt. Édesapja 11 évesen elvitte az Internacionalhoz, ahol 83 hasonló korú lakó- és versenytárssal együtt felvette a profi pályafutásra készülő ifjú labdarúgók életritmusát.

S ha valaki, a kis Alexandre megbecsülte, hogy a neves klub levegőjét szívhatta – és hogy egyáltalán levegőt szívhatott.

Ekkor ugyanis túl volt már a sorsát a milánói szerződésnél százszorta inkább befolyásoló fordulaton, az életét megmentő műtéten. Történt, hogy a tízesztendős gyermeket csonttörés miatt megröntgenezték, és a felvétel veszélyes daganatot mutatott ki a fiú karjában. A szerény körülmények között élő család nem engedhette meg magának az operációt, így a szülők kétségbeesetten támogatásért kezdtek kilincselni a rokonoknál. Igyekezetüknek meg is lett az eredménye. Egy ismerős orvos, bizonyos Paulo Roberto Mussi vállalta, hogy ingyen megműti a játékost, aki a beavatkozás után nem sokkal már ismét vidáman futballozott. A doktorok szerint néhány héten múlott, hogy a daganatból nem alakult ki rák.

Mussi nevét hat évvel később áldhatták az Internacionalnál, a felnőttek között 17 évesen bemutatkozó Pato ugyanis a Palmeiras elleni, 4–1-re megnyert találkozón egy gólt lőtt, hármat előkészített, és kapufát is lőtt. A nemzetközi futballvilág azonban a 2006-os klubvilágbajnokságon figyelt fel a támadóra, ahol az Internacional egyik találatát ő szerezte az egyiptomi al-Ahli elleni elődöntőben – ezzel Pelét megelőzve minden idők legfiatalabb gólszerzője (17 év, 102 nap) lett a FIFA-rendezvényeken –, és a Barcelona elleni, 1–0-s brazil győzelmet hozó döntőben is kezdő volt.

Vélhetőleg a Tokióban mutatott teljesítménye is közrejátszott abban, hogy 2007. augusztus 2-án a Milan 22 millió euróért elhappolta a futballistát az érte szintén harcoló Benfica, Juventus, Internazionale, Chelsea, Liverpool és Arsenal elől. Az átigazolással újabb rekordok kerültek Pato neve mellé: fiatalkorú játékosért még sohasem fizettek akkora összeget, amenynyit az Internacional kapott, ráadásul a csatár kétmillió eurós éves keresete is csúcsnak számít a 18 éven aluliak körében.

Az első fél évben azonban nem sokat nyújthatott a milliójáért, mert az olaszországi rendelkezések értelmében Európai Unión kívüli fiatalkorú labdarúgók nem szerepelhetnek a versenyeken. Pato hiába töltötte be két nappal az átigazolási határidőt követően a 18. életévét, a szabály maradt, így az idén januárig hivatalos mérkőzésen nem léphetett pályára. Vasárnap viszont már a stílusában állítólag Ronaldinho kreativitását, Kaká gólra törő szemléletét és Marco van Basten zsenialitását ötvöző „megváltó” is kifuthat a Milan kezdőjátékosai között a San Siróban, ahol a sajtó által kikényszerített ígérete alapján két gólt lő majd, és ezzel elkezdi beváltani Carlo Ancelotti jóslatát, aki szerint a tavasszal 30 találat várható a csatártól.