Álmodozások kora

Kétségtelen, hogy Magyarországon szeretik az emberek a kézilabda-válogatottat. Csakhogy érzelemnyilvánításban meglehetősen szélsőséges nemzet a miénk, hajlamosak vagyunk hirtelen fellángolni valamiért, aztán egy csapásra ellene fordulni. A spanyolok elleni sikeres nyitány után – az itthoni visszhangokat hallva, a Norvégiába érkező SMS-ek számát látva – lelkesedett az ország.Valóban jól játszott a magyar csapat a 2005-ös világbajnok ellen, mint ahogy az Izland elleni mecs második félidejét leszámítva az egész norvégiai Európa-bajnokságon. Ez most a nyolcadik helyre volt elég (a másik csoportban ugyancsak öt ponttal záró lengyeleket jobb gólkülönbségük miatt sorolták elénk a helyezés megállapításánál), azaz a mieink lemaradtak az olimpiai selejtező tornáról, s már biztos, hogy nem lesznek ott Pekingben.Pedig egy hajszálnyira voltak a cél elérésétől, s nem kellett volna sok a csodaszámba menő elődöntőbe kerüléshez sem… Nem csoda, hogy lelkesedett az ország, s most sokan csalódottak. A spanyolok elleni diadallal „felajzotta” a szurkolókat a csapat, a „beteljesülés” azonban elmaradt.Tudom, január van, szünetel a magyar foci (a valóságban persze már több mint két évtizede tart a pauza), s amikor megkezdődött az Eb, cunderről, betörésről, felső sarkos átlövésről beszélt a magyar otthon az aszszonynak vagy éppen a kocsmában a meccsre várva. Barátom, a sportcsatorna kézilabdaműsorainak egyik szerkesztője az Eb első napja után hívott Norvégiában, s javasolta, hogy hozzunk létre egy e-mail címet, amelyen üzenhetnek a szurkolók a csapatnak.Valahogy elsikkadt a kezdeményezés, bár most tanulságos lenne végigolvasni a leveleket s velük az érzelmek hullámzását. Pedig minden roppant egyszerű. Örülni kell a sikereknek, de tudomásul kell venni, hogy ez a magyar válogatott nem jobb a 8. helynél. Ha a csapat bejutott volna a négy közé, megérdemelné otthon a zajos ünneplést, ha pedig nem jutott volna tovább a középdöntőbe, joggal várnánk, hogy fejek hulljanak.Így nem történt semmi különös, egy sok sebből vérző, végig tisztességesen harcoló csapat lett nyolcadik, s továbbra is ott van a közvetlen elit nyomában. Álmodozni persze lehet, sőt kell, magam is szívesebben ülnék most a magyar érdekeltségű elődöntőre várva egy lillehammeri szálloda halljában, mint az Oslo felé zötykölődő buszon. De az álmok nem mindig teljesülnek…