233

Először is nézzünk magunkba: hol voltunk 1996 decemberében? Egyáltalán: mennyit kell gondolkozni ahhoz, hogy ez eszünkbe jusson? Nem ma volt, és a mai világban nem divat, hogy valaki ugyanazt csinálja, ugyanott dolgozzon, több mint évtizede. Különösen nem divat ez a modern futballban, amelyben a játékosok félévente cserélnek klubot, az a játékos meg szinte fehér holló, aki idegenlégiósként egyetlen csapatban tölt el ennyi időt.

Magyar légiósként pedig különösen üdítő adat ez, hiszen gyakori, hogy valaki tizenegy meccset sem húz ki külföldi csapatánál, nemhogy tizenegy esztendőt. Kétszázharmincharmadik mérkőzésére készül Dárdai Pál, a Hertha BSC játékosa, aki tehetséges húszéves irányítóként költözött Berlinbe, és háromgyerekes édesapaként, megbízható védekező középpályásként még mindig a német főváros lakója.

A futballistáról és az emberről talán ez a legfontosabb adat: egyrészt elfogadta, hogy nem szervezőként, karmesterként számítanak rá, hanem egy sorral hátrébb, egy „szürkébb”, munkásabb pozíciót szánnak neki – és ő védekezőként is helytállt. De ami ennél is fontosabb: három fiú büszke édesapja, s Palkó, Marci és Bence akkor lesz igazán büszke, ha néhány év múlva megérti, felfogja, milyen sportember az apu…

(Apropó: külön bekezdést érdemelne Móni, aki egyrészt előre megjósolta, hogy az olaszok nyerik a vb-t, de ennél is fontosabb, hogy mindent megtesz azért, hogy férje csak a futballra koncentrálhasson – nélküle a labdarúgó aligha jutott volna ilyen messzire.) Dárdai Pál játszott a másodosztályban és a Bajnokok Ligájában is, hívta a Bayern München, és hónapokig hiányzott sérülés miatt, aligha kerül olyan helyzetbe, amely meglepetést okozna neki.

„Úgy akarok élni, hogy a mai kissrácok számára példakép lehessek” – mondta egyszer, és aki ismeri, már csak emiatt is tudta, milyen képtelenség volt őt annak idején azzal vádolni, hogy a válogatott edzőtáborából kiszökve részegeskedett… Az meg igazi magyaros fordulat, hogy van egy értékes, tapasztalt, a miénknél sokkal fejlettebb futballkultúrában maximálisan elismert játékosunk, s mi magunk nem nagyon számítunk rá.