Hunyd be a szemed, és látni fogsz! Emlékeidben láthatod például a kivert fogú Lehota Istvánt, aki kínjában úgy mosolygott, mintha kisebb kalóztámadáson lenne túl. Pedig csak Mátyus János nyomott be egyet az orcájába, lett belőle vita, kiállítás, eltiltás.
Lehota foga az oda. Rég volt. Egy meccspillanat a sok közül. S persze a rotyogó kondérok, illatos, zamatos pörköltekkel. Így ment ez hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre. Aztán egyszer csak véget ért a dínomdánom, leeresztettek a lasztik, üresen maradtak az üstök, odébbálltak a kakasok, világgá futottak a kerek popsijú örömlányok.
Elcsendesedett az akasztói Stadler-birodalom. Volt, nincs. A népmesei hőssé váló, Kukorica Jancsit, Ludas Matyit leköröző Stadler József hipp-hopp a börtönben találta magát. Nélküle még elvegetált néhány hónapig a futballcsapat, felesége, akit a puszta Marilyn Monroe-jaként emlegettek, még irányított, még életben tartotta a reményt, hogy aztán vele együtt az illúzió is tovaszálljon. Az akasztói stadiont lefoglalta az állam, és benőtte a gaz.
Hunyd be a szemed, és látni fogsz! Képzeletedben megjelenhet egy tökéletes, minden igényt kielégítő futballcentrum. Éppen olyan, mint Stadler József sporttelepe. Elzárva a világtól, messze mindentől, a puszta közepén, a játéknak, az edzésnek, a képzésnek szentelve. Ez az, ilyen kell nekünk! Vajon miért nem jutott eszébe senkinek, hogy kihasználja a Stadler József millióiból felépített létesítményt? Miért nem csapott az asztalra egyetlen futballfőnök sem, mondván: csak sírunk, hogy egyre kevesebb a pálya, lebontották, eltüntették a kiscsapatok sporttelepeit, plázákat, helikopter-leszállópályákat, irodaházakat húztak fel a helyükre, ám tessék, Akasztón ott áll (romosan, gazzal benőve) egy gyakorlatilag új, modern sporttelep. Javasoljuk hát innen barátsággal: ne hagyják elveszni, s csináljanak belőle utánpótláscentrumot.
Hunyd be a szemed, és látni fogsz! Képzeletedben megrendezheted Akasztón, mondjuk, a 17 évesek Európa-bajnoki selejtezőjét. Álom – ám valóság is lehetne belőle.