Győri bravúrra várva

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2008.02.09. 23:46
Címkék
A női kézilabda BL-középdöntőben az ebben az évadban még százszázalékos Győri Audi ETO KC az előző idényben finalista orosz Lada Togliattihoz utazott, amely meggyengült ugyan, de Konkoly Csaba együttesének szombaton bravúr kellene a két pont megszerzéséhez.

Szeptember óta tartó győzelmi sorozata folytatására készül a Győri Audi ETO KC, amely szombaton a női BL-középdöntő első fordulójában az orosz Lada Togliatti vendége lesz. A legutóbbi BLsorozatban fináléba jutó orosz bajnoki ezüstérmes mellett a német Nürnberg és a – győriekhez hasonlóan a végső sikerre is esélyesnek tartott – román Oltchim Valcea szerepel még ebben a csoportban. A középdöntő két négycsapatos csoportjából az első és a második helyezettek jutnak az elődöntőbe.

A győriek péntek este már Togliattiban edzettek. Kiss Lajos technikai igazgató elmondta, a hosszú utazástól elfáradtak ugyan Görbicz Anitáék, ám bizakodva várják a csoport nyitó rangadóját. Hornyák Ágnes felépült mandulaműtétjéből, és Vérten Orsolya (a héten megfázással bajlódott) is harcra kész. Ezzel szemben az oroszoknál több a sérült. Alekszej Gumjanov edző csapatában – amelyből az évad elején hét játékos távozott, akiknek a pótlása nem volt könynyű feladat – hosszan gyógyuló sérüléssel bajlódik a világbajnok Irina Bliznova (jobbátlövő), Jekatyerina Marennyikova (balszélső) és Alekszandra Kolokolceva (balszélső). A csapat kulcsjátékosának, a vb-aranyérmes Ljudmila Posztnovának (balátlövő) nincs cseréje. Az együttes védekezését remekül szervezi a szintén világbajnok kapus, Marija Szidorova. Fontos és az erejüket olykor meghaladó feladatokat kapnak az együttes 18-19 éves tehetségei, akik a nemzetközi porondon még csak szerény tapasztalatot szereztek.

Az orosz csapat az őszi BLcsoportmérkőzéseken hat pontot gyűjtött, s ötvenszázalékos teljesítménnyel a C-csoportban a Hypo mögött második lett.

A Togliatti nem ismeretlen a győrieknek: az elmúlt évad BLsorozatában is találkozott a két csapat a csoportmérkőzések során (Togliattiban az oroszok nyertek 31–29-re, a visszavágón az ETO 39–28-ra). Az augusztusi dunaújvárosi Kulcsár-emléktornán 33–29-re nyert az ETO.

A győriek edzője, Konkoly Csaba kiemelte, hogy a bajnoki győzelmek tovább erősítették a csapategységet, és fokozták a lányok elszántságát.

„A jó hangulatot csak némileg árnyékolta be, hogy a Vác elleni mérkőzés alatt feltörték, és kirabolták az öltözőnket – mondta a tréner. – Az edzéseken emiatt egy ideig még érződött némi feszültség, de aztán a lányok túltették magukat a történteken, és csak a Bajnokok Ligájára koncentráltak, hiszen a Togliatti jó együttes, bravúr kell a legyőzéséhez.”

Az 1. csoport pénteki eredménye: Nürnberg (német)– Valcea (román) 28–28 (15–15)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik